Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

„Éppen erre volt szükségünk!”

„Éppen erre volt szükségünk!”

„Éppen erre volt szükségünk!”

Így kiáltott fel egy olaszországi édesanya, amint kézhez kapta a Tanulj a nagy Tanítótól! című könyvet. „Egyszerűen nem tudtam visszatartani a könnyeimet” – mondja. A kislányáról szólva hozzáfűzi: „Ugyan még nem tud olvasni, de a képeknek köszönhetően vissza tud emlékezni a fő gondolatokra. Mivel a könyv úgy íródott, mintha beszélgetne az olvasóval, figyelmesen hallgatja, és sokszor válaszol a kérdésekre is. Ennél nagyszerűbb ajándékot nem is kaphattunk volna.”

Egy olaszországi édesapa elmondta, hogy a feleségével sokat tanakodtak, hogyan magyarázzák el a szexualitással kapcsolatos dolgokat a kisfiuknak. „Amikor ez az új kiadvány megjelent – mondják –, úgy éreztük, hogy Isten felfigyelt az aggodalmainkra. Átolvasva láttuk, hogy mennyire erőteljesen buzdítja majd a kisfiunkat, hogy gondolkodjon el és érveljen.”

Egy japán lány, akit gyermekkorában szexuálisan zaklattak, a következőképpen fejezte ki az értékelését a könyv iránt: „Csak úgy ömlöttek a könnyeim, és úgy éreztem, nem tudom eléggé megköszönni Jehovának. Ez a könyv nyíltan és részletesen ír mindarról, amivel a gyerekek napjaink gonosz világában szembenézhetnek. A kérdések kedvesen ösztönzik őket az érzéseik kifejezésére. Mennyire nagyszerűen segít például a 32. fejezet abban, hogy hogyan lehet megvédeni a gyerekeket a gonosz felnőttektől. Az én életem is talán teljesen másképp alakul, ha húsz évvel ezelőtt nekem is van valami ehhez hasonló szókimondó tanítási segédeszközöm.”

Ön is megrendelheti ezt a gyönyörűen illusztrált, 256 oldalas könyvet, mely ugyanakkora méretű, mint ez a folyóirat. Csak ki kell töltenie a lenti szelvényt, és postán elküldenie a rajta lévő címre, vagy ennek a folyóiratnak az 5. oldalán felsorolt címek közül az Önnek megfelelőre.

□ Szeretnék egy példányt az itt látható könyvből, anélkül hogy ezzel bármiféle kötelezettséget vállalnék.

□ Kérem, keressenek fel ingyenes házi bibliatanulmányozás végett.