Tollak – A tervezés csodái

AZ EZÜSTSIRÁLY lefelé csap szárnyával, és már száll is az ég felé. Fent aztán ide-oda kering, könnyedén viteti magát följebb és följebb a szél hátán. A szárnyai és a farka szögén alig változtatva, szinte mozdulatlanul úszik a levegőben. Mi teszi képessé ezekre a szemet gyönyörködtető és tökéletes mutatványokra? Főként a tollazata.

A madarak ma az egyetlen állatok, amelyeket toll borít. Legtöbbjüknek többfajta tolla van. A fedő- vagy kontúrtollak láthatók a legjobban. Ezeknek köszönhetik a madarak a sima, áramvonalas alakjukat. A kontúrtollakhoz tartoznak a szárny- és faroktollak, melyek nélkülözhetetlenek a repüléshez. A kolibrinek kevesebb mint 1000, a hattyúnak viszont 25 000-nél is több lehet ezekből.

A tollak a tervezés csodái. Főgerincük, az úgynevezett rachis, rugalmas és igen erős. Ebből indulnak ki az egymáshoz kapcsolódó ágak sorai, melyek a toll sima felületű zászlóját alkotják. Az ágakat több száz apró sugár köti össze, a szomszédos sugarak pedig horgocskákkal kapaszkodnak egymásba, ami egy cipzárhoz hasonlít. Ha a sugarak szétnyílnak, a madár egyszerűen tollászkodik egyet, hogy összehúzza a „cipzárt”. Te is megteheted ezt, ha az ujjaid között lágyan áthúzol egy „fésületlen” tollat.

A tollak közül főleg a szárnyvég-evezőtollakra jellemző, hogy aszimmetrikusak: zászlójukon az elülső él keskenyebb, mint a hátsó. E klasszikus kiképzésű hordfelületnek köszönhetően az evezőtollak külön-külön is apró szárnyként tudnak működni. Ezenkívül ha jobban megnézel egy nagyobb evezőtollat, a rachis alsó felületén látni fogsz egy hosszanti árkot. A toll felépítésének ez az egyszerű sajátossága megerősíti a tollgerincet. Ezért hajlítható és csavarható úgy, hogy nem görbül el.

A tollak megannyi szerepe

Sok madárnál megfigyelhető, hogy a kontúrtollak között púdertollak és hosszú, vékony tollak, úgynevezett fonalas tollak rejtőznek. Úgy gondolják, hogy a fonalas tollak tövében érzékelők adnak jelzést a madárnak, ha a külső tollainál valami nincs rendben, sőt talán a repülési sebességet is segítenek neki felmérni. A púdertollon – az egyetlen tollon, amely állandóan növekszik, és amelyet soha nem vedlik le a madár – az ágak finom port termelnek. Ez a por, az ismereteink szerint, segít vízhatlanná tenni a tollazatot.

 A tollaknak egyebek között az a szerepük, hogy megóvják a madarakat a melegtől, a hidegtől és az ultraibolya fénytől. Például a bukó récék, úgy tűnik, a dermesztően hideg óceáni szelek dacára is jól megvannak. Hogyan lehetséges ez? A csaknem áthatolhatatlan kontúrtollruhájuk alatt úgynevezett pehelytollak találhatók. Ez a sűrű és puha réteg másfél centiméternél is vastagabb lehet, és a testük nagy részét befedi. A természetes pehelytollazat annyira jól szigetel, hogy nem találtak ki még olyan szintetikus anyagot, amely versenyezhetne vele.

A tollak idővel elhasználódnak, ezért a madarak levedlik őket – újakat növesztenek a régiek helyére. A legtöbb madár előre kiszámítható sorrendben, egyenletesen vedli le a szárny- és faroktollait, így sosem veszti el repülési képességét.

„Egy kicsit túl tökéletesek”

A biztonságos repülőgépek komoly tervezést, mérnöki munkát és szaktudást követelnek meg. Mit mondhatunk a madarakról és tollazatukról? Ősmaradványok hiányában az evolúció hívei heves vitákat folytatnak a tollak eredetéről. A Science News szerint ezeket a vitákat „fundamentalista buzgóság”, „kíméletlen gúnyolódás” és „paleontológusi szenvedély” hatja át. Egy evolúcióbiológus, aki szimpóziumot szervezett a toll kifejlődésének témájában, őszintén megmondta: „Soha nem gondoltam volna, hogy egy tudományos téma ilyen minősíthetetlen viselkedést és elkeseredettséget tud kiváltani.” Ha a tollak egyértelműen fejlődés eredményeként jöttek létre, miért kell az erről folytatott eszmecseréknek ennyire eldurvulniuk?

„A gond az, hogy a tollak egy kicsit túl tökéletesek” – írja a Yale Egyetem egyik madártani kézikönyve (Manual of Ornithology—Avian Structure and Function). Arról tanúskodnak, hogy soha nem kellett magasabb szintre fejlődniük. Sőt „az eddig feltárt legrégebbi fosszilis toll annyira mainak néz ki, hogy nem is lehet megkülönböztetni a most élő madarak tollaitól”. * Az evolúciós elmélet mégis azt tanítja a tollakról, hogy kétségkívül bőrkinövések fokozatosan végbemenő, halmozódó változásainak a következményei. A kézikönyv megjegyzi még,  hogy „a tollak nem fejlődhettek ki, csak akkor, ha mindegyik köztes forma hordozott magában bizonyíthatóan adaptív értékű változást”.

Egyszerűbben fogalmazva, a tollak még az evolúció elmélete szerint sem alakulhattak ki, hacsak hosszú időkön át be nem következett egy sor véletlenszerű, öröklődő változás a szerkezetükben, miközben minden egyes lépés számottevően javította az állat fennmaradási esélyeit. Az, hogy egy annyira bonyolult és tökéletesen működő valami, mint a toll, így álljon elő, még számos evolucionista szerint is túlontúl merész gondolat.

Jegyezzük még meg, hogy ha a tollak fokozatosan fejlődtek ki egy hosszú időszakon át, a közbeeső formáknak meg kellene jelenniük az ősmaradványok között. Ilyen átmeneti formát azonban még soha senki nem talált; eddig csak teljesen kész tollak nyomára bukkantak. „Az evolúciós elmélet szerencsétlenségére a tollak fölöttébb bonyolultak” – állapítja meg a kézikönyv.

A repüléshez nem csak tollak kellenek

A tollak tökéletessége csak egy tényező, amely fejtörést okoz az evolucionistáknak, hiszen a madaraknak gyakorlatilag minden testrészük repülésre lett tervezve. A csontozatuk például könnyű és üreges, a légzőszervrendszerük hatékonysága egészen kivételes, ezenkívül különböző rendeltetésű izmaik vannak a szárnyaik mozgatására, illetve irányítására. Számos olyan izmuk van, amellyel még az egyes tollak helyzetét is képesek változtatni! Idegeik minden izmot összekötnek apró, de bámulatos agyukkal, amely úgy lett mintegy beprogramozva, hogy egyidejűleg, automatikusan és pontosan tudja irányítani mindezeket a rendszereket. Igen, a repüléshez nemcsak tollak kellenek, hanem e hihetetlenül bonyolult rendszer minden összetevője!

Azt se felejtsük el, hogy minden madár egy parányi sejtből fejlődik ki. Ez a sejt tartalmazza a növekedéshez és az ösztönökhöz szükséges összes utasítást, hogy egy szép napon a madár szárnyra kelhessen. Lehet-e mindezt előnyös véletlenek hosszú sorának tulajdonítani? Vagy a legegyszerűbb magyarázat a legésszerűbb és a legtudományosabb magyarázat is egyben? Ez az volna, hogy a madarak és tollazatuk egy páratlanul intelligens Alkotó kézjegyét viselik magukon. A bizonyítékok önmagukért beszélnek (Róma 1:20).

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész/kép a 24. oldalon]

HAMIS BIZONYÍTÉK

Bár néhány ősmaradványt egykor nagy hírveréssel üdvözöltek mint annak „bizonyítékát”, hogy a madarak más élőlényekből fejlődtek ki, később bebizonyosodott, hogy hamisítványokról van szó. 1999-ben például a National Geographic cikket közölt egy tollas állatról, amelynek a dinoszauruszéhoz hasonló farka volt. Azt írta, hogy az élőlény „minden kétséget kizáróan egy hiányzó láncszem a dinoszauruszokat és a madarakat összekötő bonyolult láncolatban”. Azóta kiderült, hogy a lelet hamisítvány, ugyanis két különböző állat kövületéből lett összeállítva. „Hiányzó láncszemet” valójában még soha senki nem talált.

[Forrásjelzés]

O. Louis Mazzatenta/National Geographic Image Collection

[Kiemelt rész a 25. oldalon]

MADÁRSZEMMEL

Az élénk színű és gyakran szivárványszínekben játszó tollak lenyűgözik az embert, de még érdekesebbnek találhatja őket a többi madár. Míg az emberi szemben csak háromféle színérzékelő csap van, addig egyes madarakéban négy. E különleges felszereltség birtokában érzékelni tudják az ultraibolya fényt, amire a mi szemünk képtelen. Az ember a hímek és tojók bizonyos fajtáit egyformának látja, de a hímek tollazata máshogy veri vissza az ultraibolya fényt, mint a tojóké. A madarak észreveszik a különbséget, így könnyebben felismerik lehetséges párjukat.

[Ábra a 23. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Ág

Sugár

Rachis

[Kép a 24. oldalon]

Kontúrtollak

[Kép a 24. oldalon]

Fonalas toll

[Kép a 25. oldalon]

Púdertoll

[Kép a 25. oldalon]

Pehelytoll

[Kép a 24–25. oldalon]

Szula