Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Miről szól a Biblia?

Miről szól a Biblia?

Miről szól a Biblia?

EGYESEK úgy tekintenek a Bibliára, mint egy történelemkönyvre, mivel leírja, hogy több ezer éven át hogyan bánt Isten az emberiséggel. Mások erkölcsi alapelvek gyűjteményének tartják, arra a több mint 600 igazságszolgáltatással, családi élettel, erkölccsel és vallással kapcsolatos törvényre és rendelkezésre gondolva, melyet Isten Izrael nemzetének adott. Megint másoknak szellemi útmutató, amely feltárja Isten gondolatait.

Tulajdonképpen mindegyik vélemény helytálló. A Biblia kijelenti magáról: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a kiigazításra, az igazságosságban való fegyelmezésre, hogy az Isten embere teljesen alkalmas, minden jó cselekedetre hiánytalanul felkészített legyen” (2Timóteusz 3:16, 17). Igen, minden értékes, ami a Bibliában van, a történelmi beszámolók, a törvények és a szellemi útmutatók egyaránt.

Ám a Biblia sokkal több, mint hasznos információk gyűjteménye. Egyedülálló, mert Jehova Isten kinyilatkoztatásait tartalmazza. Istentől ihletett tanácsokat találunk benne, melyek gyakorlatiasak a mindennapi életben. Ezenkívül feltárja Jehovának a földre és az emberiségre vonatkozó szándékát, valamint azt, hogy hogyan fogja megszüntetni az emberi szenvedés okait. És ami a legfontosabb, a Bibliából megtudjuk, hogy Istent szándékosan hamis színben tüntették fel, és azt is, hogy hogyan fogja rendezni az emiatt felvetődött kérdést, mely az egész világegyetemet érinti.

Istent hazugnak és rossz uralkodónak nevezték

A Biblia kijelenti, hogy Isten tökéletes elmével és testtel teremtette meg az első emberpárt, Ádámot és Évát, és ideális környezetbe helyezte őket. Gondjaikra bízta a földet és az állatokat (1Mózes 1:28). Isten gyermekeiként Ádám és Éva lehetőséget kaptak arra, hogy örökké éljenek a földön, feltéve, ha engedelmeskednek égi Atyjuknak. Jehova csupán egyetlen dolgot tiltott meg nekik: „A kert minden fájáról ehetsz megelégedésig. De ami a jó és rossz tudásának a fáját illeti, arról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, bizony meghalsz” (1Mózes 2:16, 17).

Ám egy szellemteremtmény, akit a Biblia Sátánként, az Ördögként azonosít, pont az ellenkezőjét állította: „Bizony nem haltok meg” (1Mózes 3:1–5). Sátán arcátlanul ellentmondott Istennek. Ezzel nemcsak hazugnak nevezte a Teremtőt, hanem arra is célzott, hogy Isten rossz uralkodó, vagyis az embereknek jobb lenne nélküle. Sátán meggyőzte Évát, hogy ha nem engedelmeskedik Istennek, szabad és erkölcsileg független lesz. Azt mondta neki, hogy olyan lesz, „mint Isten”! Sátán tehát Jehova hírnevét támadta, és szembefordult a szándékával.

Ennek a beszélgetésnek messzemenő következményei lettek. Tulajdonképpen a Biblia fő témája az, hogy Jehovának az a szándéka, hogy tisztázza a nevét, és visszaszerezze a jó hírnevét. Ezt foglalja össze Jézus mintaimája is, melyet sokan a miatyánkként vagy az Úr imájaként ismernek. Jézus így tanította a követőit imádkozni: „szenteltessék meg a neved. Jöjjön el a királyságod. Legyen meg az akaratod . . . a földön” (Máté 6:9, 10).

Hogyan tisztázza Isten a nevét?

Sátán létfontosságú kérdéseket vetett fel: Ki mondott igazat? Jehova vagy ő? Igazságosan és jól uralkodik Jehova a teremtményei felett? Joga van elvárni az emberektől, hogy engedelmeskedjenek neki? Tényleg jobb lenne az embereknek, ha a maguk urai lennének? Hogy választ lehessen adni ezekre a kérdésekre, Jehova átmenetileg megengedte az embereknek, hogy magukat kormányozzák.

Milyen következményei lettek ennek? Az Édenben elhangzott első hazugság óta az emberi történelem tele van gondokkal és szenvedéssel, ami bizonyítja, hogy Sátán egy aljas hazug, és hogy az Istentől való függetlenség csak kataszrófához vezet. Ám Jehovát a szeretete és a korlátlan bölcsessége arra indítja, hogy az összes nehézséget megoldja, amely az Édenben történtek miatt merült fel, és ezáltal tisztázza a nevét. Erre a messiási Királyságot fogja felhasználni. De mi ez a Királyság?

Isten Királysága a megoldás

Emberek milliói mondják el rendszeresen az Úr imáját. Álljunk meg egy pillanatra, és gondolkodjunk el ennek az imának a jelentésén. Vizsgáljuk meg például a következő szavakat: „Jöjjön el a királyságod” (Máté 6:10). Ez a Királyság nem pusztán egy elvont fogalom, egy szívállapot, ahogyan azt néhányan gondolják. Ahogy a „király” szó is sejteti, ez egy kormányzat, egy égi kormányzat, melynek Jézus Krisztus, a „királyoknak Királya” áll az élén (Jelenések 19:13, 16; Dániel 2:44; 7:13, 14). A Biblia azt tanítja, hogy ő fog az egész föld felett uralkodni. Tartós békét és egységet fog teremteni az emberek között, és minden gonoszságot el fog törölni a föld színéről (Ézsaiás 9:6, 7; 2Tesszalonika 1:6–10). Tehát Istennek a Királysága, nem pedig valamiféle emberi kormányzat fogja beteljesíteni Jézus szavait: „Legyen meg az akaratod . . . a földön”.

Hogy beteljesedjenek ezek a szavak, Jézus az életét adta, megváltva vele Ádám leszármazottait a bűntől és a haláltól (János 3:16; Róma 6:23). Isten Királysága alatt mindenki, aki hitet gyakorol Krisztus áldozatában, látni fogja, hogyan szűnnek meg Ádám bűnének a következményei, és hogyan jut el az emberiség fokozatosan a tökéletességre (Zsoltárok 37:11, 29). Az emberek végre nem fognak gyengélkedni, ami ma még megkeseríti az életet, főleg időskorban. Sőt a betegség és a halál okozta lelki gyötrelmek is ’el fognak múlni’ (Jelenések 21:4).

Miért lehetünk biztosak abban, hogy Isten teljesíteni fogja az ígéreteit? Többek között azért, mert szó szerint több száz bibliai prófécia teljesedett már be. (Lásd a 9. oldalt.) Nyilvánvaló hát, hogy a Bibliába vetett hit nem vak hiszékenység vagy ábrándozás. Észérveken és rengeteg bizonyítékon nyugszik (Héberek 11:1).

Gyakorlatias tanácsok napjainkra

A Biblia amellett, hogy biztos alapokon nyugvó reménységet ad, abban is segít, hogy már most boldogabb legyen az életünk. Isten Szava páratlanul gyakorlatias tanácsokat ad például a házasság, a családi élet, az emberi kapcsolatok és a boldogság terén, és még sok más területen. Nézzünk meg néhányat közülük.

Gondolkodj, mielőtt beszélsz. „Van, aki meggondolatlanul olyanokat mond, mint amilyen a tőrszúrás, a bölcsek nyelve viszont gyógyír” (Példabeszédek 12:18).

Kerüld a féltékenykedést. „A nyugodt szív a test élete, a féltékenység viszont a csontok rothadása” (Példabeszédek 14:30).

Fegyelmezd a gyermekeidet. „Neveld fel a fiút a neki való út szerint; még amikor megöregszik, akkor sem tér el attól.” „A szabadjára engedett fiú . . . megszégyeníti anyját” (Példabeszédek 22:6; 29:15).

Bocsáss meg másoknak. Jézus ezt mondta: „Boldogok az irgalmasok, mivel irgalmasságra fognak találni” (Máté 5:7). A bölcs Salamon király pedig ezt írta: „a szeretet . . . minden törvényszegést elfedez” (Példabeszédek 10:12). Ha valaki olyan súlyos bűnt követett el ellened, hogy nem tudsz csak úgy megbocsátani és továbblépni, akkor a Biblia ezt tanácsolja: „menj, tárd fel a hibáját négyszemközt” (Máté 18:15).

Kerüld a pénz szeretetét. „A pénz szeretete mindenfajta ártalmas dolognak gyökere, és erre a szeretetre törekedve némelyek . . . mindenütt sok fájdalommal szegezték át magukat” (1Timóteusz 6:10). Figyeld meg, hogy a Biblia nem magát a pénzt helyteleníti, hanem ’a pénz szeretetét’.

„Levél” égi Atyánktól

A Biblia tehát sok mindenről szól. Amint láttuk, elsősorban Istenről és a szándékáról, ugyanakkor rólunk, emberekről is szól, arról, hogy hogyan élhetünk boldogan most és egy örökkévalóságon át Isten Királyságának az uralma alatt. Bizonyos szempontból a Biblia olyan, mint egy levél ’égi Atyánktól’, Jehovától (Máté 6:9). Ebben Jehova feltárja nekünk értékes gondolatait, az akaratát és gyönyörű tulajdonságait.

Ha olvassuk a Bibliát, és elmélkedünk rajta, lassanként megismerjük Istent, látjuk, hogy ki is ő valójában, és amint az ismeret eléri a szívünket, szoros, szeretetteljes kapcsolatba kerülünk vele (Jakab 4:8). Igen, a Biblia nem csak történelemkönyv vagy próféciák és törvények gyűjteménye. Egy kapcsolatról is szól, mégpedig az Istennel ápolt kapcsolatunkról. Ezért olyan egyedülálló és felbecsülhetetlenül értékes könyv (1János 4:8, 16).

[Oldalidézet a 19. oldalon]

A Biblia témáját gyönyörűen összefoglalja Jézus mintaimájának első néhány mondata

[Kiemelt rész/kép a 21. oldalon]

HOGYAN OLVASD A BIBLIÁT?

A Biblia lebilincselő olvasmány. A benne található történetek és erkölcsi tanulságok annyira közismertek, hogy sok nyelv irodalmában központi szerepet játszanak. A Biblia segítségével megismerhetjük a Teremtőnket, Jehova Istent. Bőven meríthetünk belőle gyakorlati bölcsességet is. Egy bibliai példabeszéd ezt mondja: „A bölcsesség a legfőbb. Szerezz bölcsességet, és mindazzal, amit szerzel, szerezz értelmet” (Példabeszédek 4:7). Hogyan merítheted a legtöbb hasznot a Biblia olvasásából?

Ha teheted, akkor olvasd, amikor a legjobban tudsz figyelni. Ne csak átfusd a verseket. Azzal a céllal olvass, hogy megtöltsd az elmédet Isten gondolataival, és megemészd az olvasottakat. Miután elolvastál egy részt, gondolkodj el rajta, és vesd össze azzal, amit már tudsz. Így egyre jobban meg fogod érteni a Bibliát, és az értékelésed is mélyülni fog (Zsoltárok 143:5).

Néhányan talán azon gondolkodnak, hogy a Biblia melyik könyvével kezdjék az olvasást. Természetesen kezdheted a legelejéről is. De akik először veszik kezükbe a Bibliát, sokszor könnyebbnek tartják, ha Máté, Márk, Lukács és János evangéliumával kezdik, melyek Jézus életéről és szolgálatáról számolnak be. Aztán vannak, akik áttérnek a gyönyörűen megfogalmazott, bölcsességgel teli költői könyvekre, a Zsoltárok, a Példabeszédek és a Prédikátor könyvére. Ha eddig eljutsz, talán kedvet kapsz a Biblia többi részéhez is. (Lásd lent.) Ne ess te is abba a hibába, hogy azt hiszed, elég csak az úgynevezett Újtestamentumot olvasni. Ne feledd, hogy „a teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos” (2Timóteusz 3:16).

Különösen úgy lesz eredményes a bibliaolvasásod, ha témakörök szerint tanulmányozod. Például a Mit tanít valójában a Biblia? című tanulmányozási segédeszköz, melyet Jehova Tanúi használnak a nyilvános szolgálatukban, aktuális témákkal foglalkozik. Ízelítőül: „Hogyan lehet boldog a családunk?”, „Istennek tetsző imádat”, „Hol vannak a halottak?” (Lásd a 18. oldalon lévő kiemelt részt.)

[Kiemelt rész a 21. oldalon]

BIBLIAOLVASÁS TÉMAKÖRÖK SZERINT

Az élet kezdete és az ember bűnbeesése: Mózes első könyve

Az ókori Izrael megalapítása: Mózes második könyvétől az ötödik könyvéig

Eseménydús beszámolók: Józsué könyvétől Eszter könyvéig

Megindító költői versek és énekek: Jób könyve, Zsoltárok és Énekek éneke

Életbölcsességek: Példabeszédek és a Prédikátor könyve

Próféciák és erkölcsi útmutatás: Ézsaiás könyvétől Malakiás könyvéig és a Jelenések könyve

Jézus élete és tanításai: Máté evangéliumától János evangéliumáig

A keresztényiség megalapítása és terjedése: Cselekedetek könyve

Levelek a gyülekezeteknek: A rómaiaknak írt levéltől Júdás leveléig