Bajkál – Földünk legmélyebb tava
Bajkál – Földünk legmélyebb tava
AZ ÉBREDJETEK! OROSZORSZÁGI ÍRÓJÁTÓL
A NAPJAINKBAN Dél-Szibériaként ismert messzi területen a mongol törzsek korszakokon át hódolattal adóztak ennek a tónak. Jóllehet számos tónak nagyobb a víztükre, ez Földünk legmélyebb édesvizű tava, és messze a legtöbb vizet tartalmazza. Az egyik neve, mely fennmaradt, a Bajkál, mely állítólag ezt jelenti: ’gazdag tó’ vagy ’tenger’. Mivel a tó „ilyen hatalmas és szeszélyes”, a partján élő hajósok időnként azt mondják, hogy „tengerre szállnak”.
A Bajkál-tó említése érzékeny húrokat pendít meg az orosz emberek szívében. Egy moszkvai tudós „csodaszép zeneműnek” nevezte, „melyet már gyermekkorában mindenki megtanul”. Ennek a zeneműnek tengernyi „hangjegye” van: lélegzetelállító partszakaszok, hihetetlenül tiszta víz és sehol máshol fel nem lelhető, szokatlan teremtmények egyvelege.
Az űrből a Bajkál-tó úgy néz ki, mintha egy kék szem hunyorítana. Körülbelül 640 kilométer hosszú, és a legszélesebb részén 80 kilométer. Ez az állóvíz tárolja a Föld összes édesvízkészletének az egyötödét – többet, mint az észak-amerikai Nagy-tavak összesen! Mélysége meghaladja az 1600 métert. Ha a Bajkál-tó hirtelen kiszáradna, akkor egy álló esztendeig tartana, míg a világ minden folyójának összes vize feltöltené.
Kontinensek összeütközése
A geológusok elmélete szerint a távoli földtörténeti múltban egy északi irányba sodródó szubkontinens összeütközött az ázsiai kontinenssel. Az ütközés hatalmas kőzetlemezeket gyűrt fel, mintha az csupán alumíniumfólia lett volna. A földfelszín felemelkedett, és így keletkezett a Himalája. Némelyek úgy vélik, hogy a kontinensek ütközése újra elmozdított számos mély árkot Szibériában. Az egyiket Bajkál-árokként ismerjük. Idővel a környező hegyekből lefolyó víz feltöltötte az árkot körülbelül 7 kilométer vastag hordalékkal. Az árok a pereméig megtelt vízzel, és így keletkezett a Bajkál-tó. Ma 300-nál is több folyó és patak siet a tóba, ám csupán egy, az Angara ered belőle.
A világ legtöbb régi tavával ellentétben a Bajkált nem töltötte fel teljesen az üledék, és nem is mocsarasodott el. A tudósok szerint ennek az a magyarázata, hogy a tó alatti aktív tektonikus lemezek még mindig távolodnak egymástól, és ezért az árok szélesedik. Ez az oka annak, hogy még az idő múlásával sem fog teljesen feltöltődni a tó, sőt, valójában egyre mélyebb lesz minden évben! Ezenkívül ezek miatt az aktív lemezek miatt termálvíz tör fel a tó fenekéről.
Vessünk egy pillantást a tó vizébe
Van, akinek inába száll a bátorsága, amikor a Bajkál-tó közepén hajózik, mivel ott úgy tud körülbelül 50 méter mélyre lelátni a kristálytiszta vízben, mintha levegőn át nézelődne. A tó szűrője egy parányi, evezőlábú rákféle, mely tömegesen fordul elő. Ez az élőlény kiszűri a vízből az algákat és a baktériumokat, melyek sok tavat zavarossá tesznek. A tisztításban még számos édesvízi rákfaj is segít nekik, melyek át- meg átjárják a tavat, és megeszik a szerves hulladékokat, melyek egyébként lebomlanának. A víz ezért olyan tiszta, hogy amikor nem egészen két évtizeddel ezelőtt laboratóriumi vizsgálat céljából mintát vettek belőle, a vízminta a kémcsőtől lett szennyezett!
Amellett, hogy a Bajkál-tó híres az átlátszóságáról, szokatlanul magas az oxigénkoncentrációja is. Néhány mély tó egy bizonyos mélységben már nem tartalmaz oxigént, és emiatt a vízi élőlények nagy része arra kényszerül, hogy viszonylag sekély vizekben keressen magának élőhelyet. A Bajkál-tóban azonban a függőleges és vízszintes áramlatok még a legmélyebb részekre is eljuttatják az oxigént, és ott teljesen összekeverik a vizet. Ennek köszönhetően az egész tóban pezseg az élet.
A hideg, tiszta vízben víz alatti „erdő” virul. A zöld színű tavi szivacsok korallokhoz hasonlóan szerteágaznak, és így apró vízi teremtmények sokadalmának nyújtanak védelmet. Sok, melegkedvelő élőlény csoportosul a tó hidrotermális kürtői köré. A tóban élő több mint 2000 faj közül 1500 kizárólag a Bajkál-tóban található.
A Bajkál-tó híres az omulról is, egy ízletes sarkvidéki, fehér húsú halról, melyet a halászok nagyon értékesnek tartanak. Más itteni élőlények szokatlanok, egyenesen bizarrak. Egy laposféregféle a harminc centimétert is meghaladja, és hallal táplálkozik. De akadnak homokszemcsék között tenyésző egysejtű élőlények is. A tó még a golomjankáról is nevezetes, mely csak a Bajkál-tóban él. Talán ez a legfurcsább itteni hal.
Az aprócska golomjanka áttetsző, és a szivárvány színeiben csillog. A tófenék közelében él, és elevenszülő. Testének egyharmada A-vitaminban gazdag zsír. 200–450 méteres mélységben is elviseli a megdöbbentően nagy nyomást, de amikor napfény éri, a teste fokozatosan eltűnik, csak a szálka és a zsiradék marad meg belőle. A golomjanka a Bajkál-tó talán legismertebb lakójának, a nyerpának, vagyis a bajkáli fókának az ínyenc csemegéje. Ez a világ egyetlen fókája, mely kizárólag édesvízben él.
Évszakok váltakozása
A Bajkál-tavat mintegy öt hónapig fogságban tartja a jég, mely január végére legkevesebb egy méter vastag. Vonalas mintázatú, mintha mozaikból lenne kirakva, és a napsugarak úgy csillannak meg rajta, mint az ablaküvegen. Ezenkívül megtévesztően vékonynak látszik, mivel olyan tiszta, hogy a rajta sétálgató emberek jól látják a tó fenekén lévő sziklákat. De a valóságban általában hihetetlenül erős. Száz évvel ezelőtt, amikor az orosz–japán háború dúlt, télvíz idején az orosz hadsereg épített a jégen egy vasúti pályatestet, és 65 mozdonyt sikeresen áthúztak a tavon!
Április végétől júniusig a jég nagy zajjal, recsegő robajjal megreped. A környékbeliek már jól ismerik a tó felől hallható, állandó zajt, az évszakra jellemző „jégzenét”. Gerald Durrell természetbúvár azt írta, hogy a jég „csilingel, mint apró cimbalom, dorombol, mint egy kosár macska”. Hamarosan, ahogy melegszik az idő, a szél és a hullámok a jeget csillogó halmokba sodorják, és kivetik a partra.
Amint a tó vize láthatóvá válik, visszatérnek a madarak. A Bajkál-tó madarai közül néhány, mint például a vízirigó, egész télen az Angara forrásánál várakozik – a tónak ez az egyetlen része, amely sosem fagy be. Ezek a madarak most elvegyülnek más vízimadarak, például kacsák, ludak, énekes hattyúk és szürke gémek között.
Akik júniusban jönnek el a tóhoz, barnamedvecsaládokat láthatnak, amelyek azért cammognak a tó partjához, hogy a sziklákon tömegesen kikelő tegzesek lárváiból lakmározzanak. A mackók vidáman nyaldossák fel a lárvákat, mit sem törődve a körülöttük zsongó rovarokkal. Ebben az időszakban sok állat özönlik ide, mert vonzza őket a tóparti lakoma.
Kora tavasszal és nyáron a tóban rövid ideig elszaporodnak az algák, amelyek apró rákoknak biztosítanak táplálékot, valamint zöldre festik a víz színét. Általában azonban a tó színe a partról nézve türkizkék, a mély részein pedig sötétkék, mint az óceán.
A parton homokdűnék és fenséges sziklaszirtek váltják egymást. Sok festői szépségű öbölből és hegyfokról lélegzetelállító látvány tárul az ember szeme elé. Egy író ezekkel a szavakkal ecsetelte, milyen a szüntelenül változó víz és égbolt látványa: „közel s távol finom, gyöngyfényű kiterjedés”.
Az év későbbi időszakában a tó gyakran viharossá válik. Ősszel időről időre orkánerejű szél csap le a tóra. Előfordulhat, hogy a békés vizet hirtelen haragos hullámokká korbácsolja, melyek elérik a 4–6 méteres magasságot is. Ezenkívül köztudott, hogy a szél az év más időszakaiban nagy utasszállító hajókat és halászhajókat süllyeszt el.
Változatos tájak
A Szibériában uralkodó zord viszonyok miatt úgy tűnhet, hogy a Bajkál-tó egy rideg, magányos óriás. A valóságban azonban gazdag vadvilág és változatos tájak veszik körül. A tavat négy, méltóságteljes hegylánc öleli körül, mely rénszarvasoknak és a veszélyeztetett szibériai kőszáli kecskének ad otthont.
A terület alacsonyabban fekvő részeit sztyepp borítja. E füves síkságok némelyikét Szibéria virágoskertjének is lehet nevezni, mivel hihetetlenül sokféle vadvirág virít itt. A sztyeppék ritka madárfajai közül megemlíthetnénk az elegáns pártásdarut, és Ázsia legnagyobb madarát, a túzokot.
A Bajkál-tónak létfontosságú a tajga, a tavat körülvevő sűrű fenyőerdő. A tajga kétszer akkora, mint a brazíliai Amazonas-esőerdő. Ez utóbbihoz hasonlóan a tajga is döntő szerepet játszik a föld ökológiai egyensúlyának és megfelelő éghajlatának a fenntartásában. Számos madárfaj él itt, például a siketfajd, melynek megkapó a párzási játéka és éneke. A 17. oldalon látható kecses cifra réce szintén gyakori vendég a tónál.
Az egyik különleges emlős a híres barguzini coboly. A fényes prémjük miatt egykor kíméletlenül vadásztak rájuk, de most, hála a környezetvédőknek, ismét növekszik a számuk. Ennek a gyönyörű állatnak a megmentése érdekében 1916-ban létrehozták a Barguzini Természetvédelmi Területet a Bajkál-tó mentén. Ma már három természetvédelmi terület szegélyezi a tavat, és három nemzeti park várja a nagyközönséget.
A teremtésmű mélységeinek megcsodálása
A Bajkál-tavat az UNESCO felvette a világörökségi listára, és közkedvelt a turisták körében. Évente több mint 300 000 turista látogat ide a világ minden tájáról. „A Bajkál-tó környéke ma a természetbarátok paradicsoma, idilli üdülőhely – írja egy utazási tájékoztató. – Kiváló strandjai vannak, ezenkívül nagyszerű lehetőség nyílik túrázásra, madármegfigyelésre és sétahajókázásra. A vidék kedvező helyzetben van ahhoz, hogy Ázsia egyik legvonzóbb üdülőhelyévé váljon.”
A tónál ragyogó lehetőség kínálkozik Isten felülmúlhatatlan bölcsességének és fenséges teremtésművének a megcsodálására. Egyedül Isten teremthette mindazokat a páratlan természeti folyamatokat, melyek fenntartják az elbűvölő tó lüktető életét. A Bajkál-tó partján állva mi is visszhangozhatjuk a bibliaíró szavait, aki így kiáltott fel: „Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége!” (Róma 11:33).
[Kiemelt rész/kép a 16–17. oldalon]
EGY FÓKA, MELY KIZÁRÓLAG ÉDESVÍZBEN ÉL
A Bajkál-tó több tízezer nyerpa, vagyis bajkáli fóka otthona, melyek egész évben a tó mély vízében élő halakkal táplálkoznak. Senki sem tudja biztosan, hogy a nyerpa miért épp Szibéria kellős közepére került, és nem máshova. Legközelebbi rokona több mint 3000 kilométerre él tőle.
A nyerpa sima arcán egymáshoz közel ülő, óriási szemek vannak, és ő a föld legkisebb fókája; mindössze másfél méteresre nő. Gyakran sütkérezik a napon, csapatokban a sziklákon. Barátságos a légkör közöttük, nem harapdálják, és nem lökdösik egymást, mint általában a legtöbb fóka. Valószínűleg a jámbor nyerpa a föld legkedvesebb fókája.
Egy fókákkal foglalkozó biológus megjegyezte, hogy a nyerpa „még a nyugodt gyűrűsfókánál is szelídebb, mert még akkor sem harap, amikor tudományos kutatások céljából hálóval megfogják”. Egy forrásmű megemlít mélytengeri búvárokat, akik teljesen odaúsztak a vízben alvó nyerpákhoz. A búvárok elmondták, hogy a fókák nem ébredtek fel, amikor hozzájuk értek, sőt, még akkor sem, amikor megfordították őket.
[Forrásjelzés]
Dr. Konstantin Mikhailov/Naturfoto-Online
[Kiemelt rész/kép a 18. oldalon]
A SZÁMŰZETÉS HELYE
Jehova Tanúi nem alkudtak meg a vallásos hitnézeteikben, és ezért 1951 és 1965 között sokukat száműzték a Bajkál-tó vidékére. Praszkovja Voloszjankót 1951-ben Olhonra, a Bajkál-tó legnagyobb szigetére vitték. Más száműzött Tanúkkal együtt a megélhetése végett hálóval halászott. Ezenkívül arra is módot talált, hogy egy másfajta „halászatban” is részt vegyen: a Biblia segítségével megosztotta sok olhoni lakossal Isten Királyságának a jó hírét.
A prédikálómunka miatt 1953-ban Praszkovját letartóztatták hat Tanúval együtt, és huszonöt évi börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után hűségesen szolgált az irkutszki területen, az egyik uszolje-szibirszkojei gyülekezetben, a 2005-ben bekövetkezett haláláig. A Bajkál-tó vidékén és a közeli Irkutszk városban Jehova Tanúinak most mintegy 30 gyülekezete virágzik.
[Térkép a 15. oldalon]
(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)
OROSZORSZÁG
Bajkál-tó
[Kép a 16–17. oldalon]
A Bajkál-tó és a Szaján hegység
[Forrásjelzés]
© Eric Baccega/age fotostock
[Kép a 17. oldalon]
Cifra réce
[Forrásjelzés]
Dr. Erhard Nerger/Naturfoto-Online
[Kép forrásának jelzése a 15. oldalon]
Dr. Konstantin Mikhailov/Naturfoto-Online
[Kép forrásának jelzése a 18. oldalon]
© Eric Baccega/age fotostock; Boyd Norton/Evergreen Photo Alliance