Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Hogyan tekint Isten és Krisztus a nőkre?

Hogyan tekint Isten és Krisztus a nőkre?

Hogyan tekint Isten és Krisztus a nőkre?

HOGYAN kaphatunk teljes képet arról, hogy Jehova Isten hogyan tekint a nőkre? Ennek egyik módja az, hogy megvizsgáljuk Jézus Krisztus szemléletmódját és viselkedését. „Ő a láthatatlan Isten képmása”, aki tökéletesen visszatükrözi Isten gondolkodását (Kolosszé 1:15). Ahogyan Jézus a földönlétekor a nőkkel bánt, az azt mutatja, hogy Jehova és Jézus tisztelik a nőket, és semmiképpen sem helyeslik a nők elnyomását, ami sok országban ma annyira megszokott.

Figyeljük meg például azt az esetet, amikor Jézus egy kútnál beszélgetett egy asszonnyal. „Egy Szamáriából való asszony jött vizet húzni – mondja János evangéliuma. – Jézus ezt mondta neki: »Adj innom.«” Jézus nem vonakodott attól, hogy nyilvánosan beszélgessen egy szamáriai asszonnyal, még ha a legtöbb zsidó nem is érintkezett a szamáriaiakkal. Egy bibliai enciklopédia szerint a zsidók szemében az „különösen botrányos volt, ha valaki nyilvános helyen beszélt egy nővel” (The International Standard Bible Encyclopedia). Jézus azonban tisztelettel bánt a nőkkel, és figyelmes volt velük, ezenkívül sem faji, sem nőkkel szembeni előítélet nem volt benne. Sőt mi több, ennek a szamáriai asszonynak mondta el először nyíltan, hogy ő a Messiás (János 4:7–9, 25, 26).

Egy másik alkalommal egy olyan nő ment oda Jézushoz, aki 12 éve elég kellemetlen és általános gyengeséggel járó vérfolyásban szenvedett. Amikor megérintette Jézust, azonnal meggyógyult. „Jézus megfordult, és észrevéve őt ezt mondta: »Bátorság, leányom; a hited gyógyulást szerzett neked«” (Máté 9:22). A mózesi törvény értelmében egy ilyen betegségben szenvedő nő nem mehetett emberek közé, és főleg nem érinthetett meg másokat. Jézus mégsem dorgálta meg. Ehelyett gyengéden megvigasztalta, és ’leányomnak’ szólította. Mennyire jóleshetett az asszonynak, amikor ezt hallotta! És milyen boldog lehetett Jézus, hogy meggyógyíthatta!

Miután Jézus feltámadt, először Mária Magdalénának és egy másik tanítványának jelent meg, akire a Biblia úgy utal, hogy „a másik Mária”. Megjelenhetett volna először Péternek, Jánosnak, vagy egy másik férfi tanítványának is, de ehelyett nőket tisztelt meg azzal, hogy ők lehettek az első szemtanúi a feltámadásának. Egy angyal utasítására ők tudatták Jézus férfi tanítványaival ezt a bámulatos eseményt. Miközben siettek, hogy elmondják a hírt, Jézus megjelent nekik, és ezt mondta: „Menjetek, adjatok hírt a testvéreimnek” (Máté 28:1, 5–10). Egyértelmű, hogy Jézusra nem voltak hatással az akkori zsidó előítéletek, így például az sem, hogy a nők nem tanúskodhatnak jogi ügyekben.

Jézustól tehát távol állt a nőkkel szembeni előítélet, vagy az, hogy bármilyen módon is elnézze a velük szembeni soviniszta nézeteket. Tisztelte és értékelte őket. A nők elleni erőszak szöges ellentétben áll azzal, amit Jézus tanított, és biztosak lehetünk benne, hogy a szemléletmódja tökéletesen visszatükrözte Jehova nézőpontját.

Nők, akikkel Isten törődött

„Az ókorban a Földközi-tenger menti országokban és a Közel-Keleten a nőknek sehol sem adtak akkora szabadságot, mint amilyet a modern nyugati társadalmakban élvezhetnek. Az általános hagyomány szerint a nő a férfi alárendeltje volt, miként a rabszolga alárendeltje a szabadnak, és a fiatal az idősnek . . . A fiúgyermekeket sokkal többre becsülték, mint a leányokat, és a leánycsecsemőket gyakran magukra hagyták, hadd haljanak meg.” Így írja le egy bibliai szótár, hogy milyen volt az ókorban az általános nézet a nőkről. Sokszor úgy tekintettek rájuk, mint a rabszolgákra.

A Biblia is olyan korban íródott, amikor a szokásokból ez a szemléletmód tükröződött. A benne található, Istentől származó törvényből mégis mély tisztelet tükröződik a nők iránt, és ez éles ellentétben állt sok ókori kultúra felfogásával.

Az, hogy Jehova törődött a nőkkel, jól látható abból a számos esetből, amikor cselekedett a női imádói érdekében. Kétszer is közbelépett, hogy megvédje Ábrahám szép feleségét, Sárát a nemi erőszaktól (1Mózes 12:14–20; 20:1–7). Isten odafigyelt Jákob kevésbé szeretett feleségére, Leára, és „megnyitotta a méhét”, hogy fiút szülhessen (1Mózes 29:31, 32). Amikor két istenfélő izraelita bába az életét kockáztatta, hogy megmentse a héber fiúgyermekeket, akiket meg akartak ölni Egyiptomban, Jehova hálából „családdal ajándékozta meg őket” (2Mózes 1:17, 20, 21). Válaszolt Anna esdeklésére is (1Sámuel 1:10, 20). És amikor egy hitelező a rabszolgáivá akarta tenni egy próféta özvegyének a gyermekeit, hogy így fizettesse ki vele az adósságát, Jehova nem hagyta magára az asszonyt. Kedvesen felruházta Elizeust azzal a képességgel, hogy megsokasítsa az asszony olaját, ezért az özvegy visszafizethette az adósságát, és még a családjának is maradt elegendő olaja. Így nem vesztette el sem a családját, sem a méltóságát (2Mózes 22:22, 23; 2Királyok 4:1–7).

A próféták újra és újra elítélték a nők kizsákmányolását és a velük szembeni erőszakot. Jeremiás próféta ezt mondta az izraelitáknak Jehova nevében: „Szolgáltassatok jogot és igazságot, és szabadítsátok ki a megrablottat a csalónak kezéből. Ne bánjatok rosszul a jövevénnyel, az apátlan fiúval, se az özveggyel. Ne erőszakoskodjatok velük, és ne ontsatok ártatlan vért ezen a helyen” (Jeremiás 22:2, 3). Korábban Izrael befolyásos és gazdag emberei azért lettek elítélve, mert kiűzték a nőket az otthonaikból, és rosszul bántak a gyermekeikkel (Mikeás 2:9). Az igazság Istene látja, visszataszítónak tartja, és emiatt elítéli, amikor így bánnak a nőkkel és a gyermekeikkel.

A ’derék feleség’

Az ókori Példabeszédek könyvének írója megmutatta, hogyan kell tekinteni egy derék feleségre. Mivel ez a gyönyörű leírás a feleség szerepéről bekerült Jehova Szavába, nem kétséges, hogy Isten egyetért vele. Ezt az asszonyt nemhogy nem nyomják el, és nem tekintik alacsonyabb rendűnek, hanem nagyon is értékesnek tartják, tisztelik és megbíznak benne.

A Példabeszédek 31. fejezetében bemutatott ’derék feleség’ életerős, szorgalmas asszony. Fáradtságot nem ismerve végez el mindent, amiben „keze gyönyörűségét leli”, elad, vásárol, és még ingatlanügyeket is intéz. Kinéz magának egy mezőt, és megvásárolja. Alsóruhákat készít, és eladja őket. Öveket ad a kereskedőknek. Erős nő, és lendületesen végzi a tevékenységeit. Ezenkívül bölcs szavai és szerető-kedvessége is nagyraértékelendő. Ennek eredményeként a férje, a fiai, de legfőképpen Jehova, kincsnek tartják őt.

A nők többet érdemelnek annál, hogy áldozatként sínylődjenek olyan férfiak kezei közt, akik kihasználják őket, durvák velük, és bántják őket. A feleség inkább boldog és sikeres ’kiegészítője’ kell hogy legyen a férjének (1Mózes 2:18).

Adjatok nekik tiszteletet

Amikor Péter ihletés alatt arról írt a keresztény férjeknek, hogy hogyan kell bánniuk a feleségükkel, arra ösztönözte őket, hogy sajátítsák el Jehova és Jézus Krisztus szemléletmódját. Ezt írta: ’Ti férjek, továbbra is adjatok nekik tiszteletet’ (1Péter 3:7). Ha valaki tiszteletet ad egy másik embernek, abból arra következtethetünk, hogy nagyon értékesnek tartja és megbecsüli azt a személyt. Vagyis ha egy férfi tiszteli a feleségét, akkor nem fogja megalázni, lenézni, vagy durván bánni vele. Inkább mind a szavaival, mind a tetteivel kimutatja, hogy becsben tartja és szereti a feleségét – akkor is amikor kettesben vannak, és mások előtt is.

Semmi kétség nem fér hozzá, hogy boldogabb a házasság, ha a férj tiszteli a feleségét. Vegyük például Carlos és Cecilia esetét. Volt egy időszak a házasságukban, amikor folyton vitatkoztak, és soha nem jutottak dűlőre. Időnként egyszerűen nem szóltak egymáshoz. Nem tudták, hogyan oldják meg a gondjaikat. Carlos agresszív volt, Cecilia pedig követelőző és büszke. De amikor elkezdték tanulmányozni a Bibliát, és átültették a gyakorlatba a tanultakat, a dolgok kezdtek jobbra fordulni. „Tisztában vagyok vele, hogy Jézus tanításai és a példája átformálták az egyéniségemet, és a férjemét is – mondja Cecilia. – Jézus példájának hatására alázatosabb és megértőbb lettem. Megtanultam Jehovához fordulni imában segítségért, ahogyan Jézus is tette. Carlos megtanult türelmesebb lenni és nagyobb önuralmat gyakorolni, szóval megtanulta tisztelni a feleségét, ahogyan azt Jehova elvárja.”

Nem tökéletes a házasságuk, de kiállta az idő próbáját. Az utóbbi években súlyos problémákkal kellett szembenézniük. Carlos elvesztette az állását, és rák miatt megműtötték. De nem gyengült meg a házasságuk a megrázkódtatások miatt, sőt, még szilárdabb lett.

Azóta, hogy az emberiség elvesztette a tökéletességet, sok társadalomban tiszteletlenül bánnak a nőkkel. Fizikai, érzelmi és nemi erőszak áldozatai. Jehova azonban nem ilyen bánásmódot szánt nekik. A Bibliát olvasva egyértelműen kiderül, hogy bármilyen gondolkodásmód uralkodjon is egy kultúrában, minden nőnek kijár a tisztelet és a megbecsülés, mert Isten megadta nekik ehhez a jogot.

[Kép a 4–5. oldalon]

Egy szamáriai asszony

[Kép a 4–5. oldalon]

Egy beteg nő

[Kép a 4–5. oldalon]

Mária Magdaléna

[Kép a 6. oldalon]

Jehova kétszer is megvédte Sárát

[Kép a 7. oldalon]

Carlos és Cecilia házassága veszélyben volt

[Kép a 7. oldalon]

Carlos és Cecilia ma