Minden játékánál jobban szereti
Minden játékánál jobban szereti
Szerethetnek kisgyerekek jobban egy könyvet, mint egy játékot? Igen, ha a szüleik kiskoruktól fogva megszerettetik velük a könyveket. Mebrahtu és Angela, egy kaliforniai házaspár már akkor elkezdtek felolvasni a kislányuknak a Tanulj a nagy Tanítótól! című könyvből, amikor hazahozták őt a kórházból.
„Ennek köszönhetően – írták a szülők – nagyon megszerette a Tanító könyvet. Még csak 12 hónapos volt, amikor kérni kezdte, hogy olvassunk neki a »Jézus könyvből« – ahogy ő nevezte. Julianna most hároméves, és mindennap izgatottan várja a meghitt családi programot, amit anyával és apával tölt. Nem túlzás azt mondanunk, hogy a kislányunk minden játékánál jobban szereti ezt a könyvet. A képek és a szemléltetések önmagukban is hasznos tanítási eszközök. Mi, szülők is sokat tanulunk.”
Ön is megrendelheti ezt a gyönyörűen illusztrált, 256 oldalas könyvet, mely ugyanakkora méretű, mint ez a folyóirat. Csak ki kell töltenie a lenti szelvényt, és postán elküldenie a rajta lévő címre, vagy ennek a folyóiratnak az 5. oldalán felsorolt címek közül az Önnek megfelelőre.
□ Szeretnék egy példányt ebből a könyvből, anélkül hogy ezzel bármiféle kötelezettséget vállalnék.
□ Kérem, keressenek fel ingyenes házi bibliatanulmányozás végett.