Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Olvasóink írják

Olvasóink írják

Olvasóink írják

Noé bárkája és a hajóépítés (2007. január) Mindig is tudtam, hogy a bárkának nagyszerű volt a felépítése, de azt nem tudtam, hogy ennyire. Ez a cikk könnyen érthetően magyarázta el, hogy miért tette a hosszúsága, a szélessége és a magassága annyira alkalmassá a hajózásra. Elhatároztam, hogy a gyülekezetünk fiataljaival elkészítjük a bárka makettjét a megadott ábra alapján. Hajtogattunk origamiállatokat (papírfigurákat) is, és beraktuk őket a bárkába, Noét és a családját pedig lerajzoltuk. Így, hogy valamelyest mi is részt vettünk Noé bárkájának az építésében, többet megtudtunk róla. Nagyon köszönjük.

A. T., Japán

A hatéves kisfiam nagyon szeret maketteket készíteni. Mindketten izgatottak lettünk, amikor az Ébredjetek!-cikk végén megláttuk a leírást arról, hogy hogyan építhetjük meg Noé bárkájának kicsinyített mását. A csodálatos cikketeknek köszönhetően nagyon élveztük a délutánt. Rohanó világban élünk, és a gyermekeinkre minden héten nyomás nehezedik az iskolában, ezért igazi áldás egy olyan segédeszköz, mint az Ébredjetek!, amely segít a szülőknek Jehova útjai szerint felnevelni a gyermekeiket.

M. F., Egyesült Államok

Fiatalok kérdezik: Hogyan kerülhetek ki győztesen a harcból? (2006. november) Megérintette a szívemet, amikor a cikket olvastam, és láttam, hogy hogyan törődik velünk Jehova, és hogyan segít megoldani a problémáinkat. Még ha visszaesünk is, Jehova ’kész megbocsátani’ (Zsoltárok 86:5). Ha tudjuk ezt, az segít nekünk, fiataloknak ’menekülni a fiatalkorral járó kívánságoktól’ (2Timóteusz 2:22).

V. F. F., Brazília

Fiatalok kérdezik: Miért van annyi szabály? (2006. december) Hat éve tanulmányozom a Bibliát. Bár a szüleim nagyon szigorúak velünk, gyerekekkel, de tudom, hogy igazán törődnek velem. Amikor elolvastam ezt a cikket, megértettem a szüleim aggodalmait, és jobban értékelem, hogy Jehova személyesen törődik velem.

K. T., Thaiföld

Tékozló fiú voltam (2006. december) 1992 óta ismerem Jehovát, de volt egy időszak az életemben, amikor máshogy akartam élni. Meros Sundayhoz hasonlóan nekem is sok hullámvölgyem volt. Miután három évig távol voltam Jehovától, kezdtem a segítségét kérni. Most újra „itthon” vagyok! Köszönet a munkátokért!

D. K., Ukrajna

Fiatalok kérdezik: Mikor kezdhetek randevúzni? (2007. január) 15 éves vagyok. Amikor meglátogattam a nagynénémet meg a nagybátyámat, találkoztam egy 17 éves Tanúval. Először csak néha-néha beszélgettünk az interneten. De még mielőtt észrevettük volna, már minden nap beszélgettünk, és romantikus szálak kezdtek kialakulni köztünk. Aztán elolvastam ezt a cikket, és rá kellett jönnöm, hogy tulajdonképpen a kapcsolatunk már több mint puszta barátság. A szüleim és az Ébredjetek!-cikk segítségével meghoztam a legjobb döntést: szakítottam a fiúval. Azért barátok maradtunk, de a Jehovával való kapcsolatom lett a legfontosabb. Nagyon hálás vagyok, hogy ez a cikk visszahozott a valóságba.

D. D., Kanada