Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Az összetett szem

Az összetett szem

Tervezés eredménye?

Az összetett szem

▪ „Sok rétegből álló, tökéletes felépítésű szerkezet.” Ezt mondta a rovarok többségére jellemző összetett szemről Luke Lee professzor, aki a Kaliforniai Egyetemen dolgozik.

Gondolkodj el ezen: Bizonyos rovarok összetett szeme, például a méhecskéé vagy a szitakötőé, sok, egymáshoz kapcsolódó optikai egységből épül fel, melyek mindegyike más-más pontra irányul. Az egyes lencsék által alkotott képek összeadódnak, és egy széles mozaikképpé állnak össze, amellyel egyedülálló módon lehet érzékelni a mozgást.

A tudósok dolgoznak rajta, hogy le tudják utánozni a rovarok összetett szemét, hogy így olyan mozgásérzékelőket és ultravékony, többirányú kamerákat tudjanak készíteni, melyek a nagy sebességű mozgást is érzékelik. Ezeket számos célra fel lehetne használni. Az orvostudomány jó hasznát venné például a gyomor belső vizsgálatában. Ezt a leendő orvosi eszközt úgy emlegetik, mint egy „apró szerkezetet”, melyet a páciens le tud majd nyelni. És ha már egyszer a gyomorba jutott, az összetett szeme által információkat gyűjt, melyeket aztán egy vezeték nélküli rendszer segítségével tud továbbítani.

Biomérnökök egy csoportja már kifejlesztett egy mesterséges összetett szemet, amely több mint 8500 lencséből áll, és nem nagyobb, mint egy gombostűfej. Ez a szerkezet azonban meg sem közelíti a rovarvilágban megtalálható összetett szemet. A szitakötőnek például mindkét szemében mintegy 30 000 optikai egység van!

Mit gondolsz? Vajon ez az optikai csoda, a rovarok sok parányi egységből álló szeme, csak a véletlen folytán jött létre? Vagy tervezés eredménye?

[Kép a 26. oldalon]

Nagyított kép a méhecske összetett szemének egy részletéről

[Kép forrásának jelzése a 26. oldalon]

Háttér: © Stephen Dalton/​Photo Researchers, Inc.; nagyított kép: © Raul Gonzalez Perez/​Photo Researchers, Inc.