Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ki határozhatja meg, hogy melyik az igaz vallás?

Ki határozhatja meg, hogy melyik az igaz vallás?

Ki határozhatja meg, hogy melyik az igaz vallás?

JÉZUS egyértelművé tette, hogy nem minden imádati forma elfogadható Isten előtt. Beszélt ’hamis prófétákról’, és egy olyan fához hasonlította őket, mely értéktelen gyümölcsöt terem, és amelyet „kivágnak és tűzbe vetnek”. Ezt is mondta: „Nem mindenki fog bemenni az egek királyságába, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram . . .«” (Máté 7:15–22).

Sőt Jézus ezt mondta némelyekről, akik azt állítják majd, hogy követik őt: „megvallom nekik: Soha nem ismertelek titeket! Távozzatok tőlem, ti, akik törvénytelenséget műveltek!” (Máté 7:23). Mi több, amikor napjai vallási vezetőihez beszélt, rájuk vonatkoztatta Istennek a hitehagyott Izraelről mondott következő szavait: „Hiába imádnak engem, mert tanokként emberek parancsait tanítják” (Márk 7:6, 7).

Világosan látszik tehát, hogy Isten és a Fia nem fogad el minden imádati formát, vagyis nem minden imádati forma számít igaz imádatnak. Vajon ez azt jelenti, hogy csak egyetlen vallás tanítja az igazságot? Nem lehet, hogy Isten bizonyos vallásokat felhasznál, míg más vallásokat elvet? Vagy lehet, hogy Isten egyének imádatát fogadja el, vagy veti el, függetlenül attól, hogy ezek az egyének milyen valláshoz tartoznak, és hogy ezek a vallásszervezetek mit tanítanak?

Pál apostol isteni ihletés alatt a következőket írta: „Buzdítalak pedig titeket, testvérek, Jézus Krisztus, a mi Urunk neve által, hogy mindnyájan egyetértésben beszéljetek, és ne legyenek köztetek meghasonlások, hanem legyetek teljesen egységesek ugyanabban a gondolkodásban és ugyanabban a felfogásban” (1Korintusz 1:10). A Biblia arra is buzdítja a keresztényeket, hogy ’ugyanazon értelemmel legyenek, ugyanaz a szeretet legyen bennük, és legyenek összeforrva lélekben, egyazon gondolatot tartva elméjükben’ (Filippi 2:2).

Ahol ilyen egység van, ott tulajdonképpen egyetlen vallás van. Ezzel összhangban a Biblia azt mondja, hogy „egy Úr, egy hit, egy keresztség” van (Efézus 4:4, 5).

Mit tár fel a Biblia?

A Bibliából egyértelműen kitűnik, hogy a fenti következtetésnek szilárd, Írás szerinti alapja van. Ha megvizsgálod a Biblia feljegyzéseit, látni fogod, hogy Isten egyetlen imádati formán keresztül volt kapcsolatban az imádóival. Az emberiség történelmének korai szakaszában Isten képviselői patriarchák, vagyis családfők voltak. Kiemelkedő személyek közülük Noé, Ábrám (Ábrahám), Izsák és Jákob (1Mózes 8:18–20; 12:1–3; 26:1–4; 28:10–15).

Jákob leszármazottai rabszolgasorba kerültek Egyiptomban. És annak ellenére, hogy kegyetlenül elnyomták őket, míg ott éltek, számuk hatalmasra növekedett. Isten megszabadította őket a fogságból, és csoda útján átvitte a Vörös-tengeren. Ezután népévé fogadta őket, és Mózesen, a közvetítőn keresztül törvényeket adott nekik. Ők lettek Izrael ókori nemzete, Isten nemzete (2Mózes 14:21–28; 19:1–6; 20:1–17).

Fontos megjegyeznünk, hogy Isten nem fogadta el az Izrael nemzetét körülvevő népek imádati formáit. Sőt megbüntette a népét, amikor eltértek a törvényeitől, és átvették ezeket az imádati formákat (3Mózes 18:21–30; 5Mózes 18:9–12).

Mit mondhatunk a más nemzetekből származó egyénekről, akik az igaz Istent szerették volna imádni? Először el kellett hagyniuk korábbi hamis imádatukat, majd csatlakozniuk kellett Izraelhez Jehova Isten imádatában. Sokan közülük elnyerték Isten helyeslését, és lojális szolgái lettek. Tartoztak közéjük nők, mint például a kánaánita Ráháb, a moábita Ruth; és férfiak, mint például a hettita Uriás, az etióp Ebed-Melek; valamint népcsoportok is, mint például a gibeoniak. Salamon, Izrael királya szívből jövő imát mondott mindazokért, akik ezekhez az emberekhez hasonlóan csatlakoztak Isten népéhez az igaz imádatban (2Krónika 6:32, 33). *

Miután Jézus a földre jött

Később, mikor Jézus a földre küldetett, az igaz imádat az ő tanításaira lett alapozva, és Isten szándékára csodálatos módon fény derült. Idővel az igaz imádókat „keresztényeknek” hívták (Cselekedetek 11:26). Azoknak a zsidóknak, akik Isten helyeslésére vágytak, el kellett hagyniuk korábbi imádati formájukat. Az, hogy a két imádati forma közül melyiket gyakorolják, vagy hogy egyénekként, elszigetelten imádják-e Istent, nem választás kérdése volt. Ahogy már Isten Szavából láthattuk, az igaz imádók ’ egy hitben’ egyesültek (Efézus 4:4, 5).

Manapság az az elképzelés, hogy Isten csak egyetlen valláson keresztül áll kapcsolatban az emberekkel, egyeseknek szélsőségesnek és nehezen elfogadhatónak tűnhet. Pedig a Biblia pont erre a következtetésre mutat rá. A múltban sok személy, aki korábban a saját elképzelése szerint imádta Istent, felismerte ezt a tényt. Csatlakoztak Jehova igaz imádóihoz, és valamennyi kezdeti kétkedésüket öröm és nagyszerű áldások váltották fel. A Biblia például elmondja, hogy miután egy etióp férfi elfogadta a keresztényiséget és megkeresztelkedett, ’örvendezve folytatta útját’ (Cselekedetek 8:39).

Mindenki, aki ma elfogadja és gyakorolja az igaz vallást, hasonló áldásokat fog tapasztalni. De ilyen sok vallás közül hogyan tudod megállapítani, hogy melyik az egyetlen igaz vallás?

[Lábjegyzet]

[Kép az 5. oldalon]

Mi fog történni azzal a vallással, mely értéktelen gyümölcsöt terem?