Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Nagy-Britannia hajócsatornái – Még ma is lenyűgözőek

Nagy-Britannia hajócsatornái – Még ma is lenyűgözőek

Nagy-Britannia hajócsatornái – Még ma is lenyűgözőek

AZ ÉBREDJETEK! NAGY-BRITANNIAI ÍRÓJÁTÓL

A XIX. század elejére mintegy 6000 kilométer hosszú csatornarendszer szelte keresztül-kasul Angliát, Skóciát és Walest. Miért építették, és ki használja őket most, a XXI. században?

NAGY-BRITANNIÁBAN a XVIII. századi ipari forradalmat követően szükség volt egy olcsó és gyors módszerre a nyersanyagok és a késztermékek szállításához. Addig az árut lófogatokkal szállították, vagy a lovak hátán, vagy kocsikon, melyeket a lovak húztak. De az utakon telente olyan mély keréknyomok voltak, és akkora volt a sár, hogy nem lehetett rajtuk közlekedni. Ugyanakkor egy csatornán közlekedő kisebb hajót egyetlen lóval is könnyedén és gyorsan el lehetett vontatni, még úgy is, ha a hajó 30 tonna rakományt szállított.

1761-ben Bridgewater hercege építtetett egy csatornát, hogy a bányáiból a szenet el tudja szállítani a vevőinek a 16 kilométerrel távolabbi Manchesterbe. Ez nemcsak hogy nyereséget jelentett a hercegnek, de a szén ára is a felére csökkent Manchesterben. 1790-re elkészült egy bonyolultabb csatornaterv, a Grand Cross-csatornarendszer terve, amely idővel összekötött négy jelentős folyót, és kapcsolatot teremtett Anglia iparterülete és a kikötők között. Ezzel Nagy-Britanniában kezdetét vette a csatornahajózás korszaka.

A csatornák építése és használata

A szakmájukban jártas mérnökök ügyes módszereket dolgoztak ki arra, hogy hogyan lehetne több kilométernyi, váltakozó terepen átvezetni a vizet. Ilyen volt James Brindley is, aki maga tanulta ki a szakmáját, és mindenféle papírra vetett számítás vagy tervrajz nélkül dolgozott. A mérnökök akvaduktjait, alagútjait, hajózsilipjeit és hídjait – melyeket navigátoroknak nevezett csatornaásó munkások építettek – még ma is rendkívüli vívmányoknak tartják.

Nyitott, körülbelül 20 méter hosszú, 2 méter széles, úgynevezett „keskenyhajók” készültek fából, melyeken nagy tételben szállítottak árut, például szenet, meszet, mészkövet, kaolint, vasércet, téglát és lisztet. A hajókat lovak vontatták a csatornák mentén lévő vontatóutakon. A sürgős szállítmányokhoz vagy a romlandó termékekhez „repülőhajókat” használtak, melyek megállás nélkül üzemeltek, és a legénységük egész éjszaka dolgozott.

Néhány csatornán áramvonalas hajókat vontattak szabályos időközönként váltott lófogatokkal. A hajók 15 kilométer per órás átlagsebességgel haladtak, és akár 120 utas is elfért. A repülőhajókhoz hasonlóan ezek is elsőbbséget élveztek a többi hajóval szemben. A Bridgewater-csatornán közlekedő áramvonalas hajók orrához egy nagy penge volt erősítve, amely elvágta az útjába kerülő hajók vontatókötelét. A csatornák megjelenésével most először vált lehetővé egy átlagember számára, hogy olcsón és kényelmesen nagy távolságokra utazzon.

Élet a keskenyhajón

A csatornákon kemény volt az élet. A hajósok munkája nehéz volt, és gyakran veszélyes is. Mivel állandóan úton voltak, nem sok lehetőségük adódott arra, hogy oktatást kapjanak, és egyre inkább elszigetelődtek a külvilágtól.

A keskenyhajókon élők kialakították a sajátos népművészeti stílusukat. Hajóik külső felületeire élénk színekkel tájképeket, virágmotívumokat és geometriai alakzatokat festettek. A mintázat a kabinban is folytatódott, amely a hajófarban helyezkedett el. Ebben a mindössze 3 méterszer 2 méteres helyiségben lakott a hajós, a felesége és a gyermekei. De ötletes berendezésekkel megoldották, hogy több hely legyen – felcsukható ágyakat és rejtett tárolószekrényeket készítettek. A polcokról horgolt csipke lógott, és a tűzhely körül levő cifra porcelánedényeken és fényes rézdíszeken meg-megcsillant a fény. Ettől a kabinnak meleg, otthonos légköre lett. A keményen dolgozó hajós felesége patyolat tisztán tartotta a hajót és a családot, pedig neki is sok volt a dolga, és a rakomány is nagyon sokszor piszkos volt. Még a kormányrúdra font zsinórdíszt is büszkén hófehérre súrolta.

A háttérbe szorulnak, de ma újra felkapottak

1825-ben, amikor a csatornarendszer kiépítése a végéhez közeledett, George Stephenson vasútvonalat létesített Stockton és Darlington között. Ez volt az egyike az első olyan közhasználatú vasútvonalaknak, amelyeken gőzmozdonyok közlekedtek. 20 év sem telt el, és a vasutaknak már nagyobb volt a forgalmuk, mint a csatornáknak, így azok lassanként a háttérbe szorultak, és kezdtek tönkremenni. Néhány csatornát még meg is vásároltak a vasúttársaságok, hogy ne legyen versenytársuk. Az I. világháború után új és jobb minőségű utak épültek, aminek következtében a csatornákat még ritkábban használták. Még az optimistábbak is úgy gondolták, hogy a csatornák napjai meg vannak számlálva.

De az elmúlt 50 évben a dolgok jobbra fordultak, hála több személy és csoport munkájának. Bár néhány hajót még mindig áruszállításra használnak, a többit átalakították, és most vagy valakinek az állandó lakhelyéül, vagy turistahajóként szolgálnak. Ma több mint 3000 kilométeren hajózható a csatornarendszer, és az utas Nagy-Britannia leggyönyörűbb, érintetlen tájait csodálhatja meg. A keskenyhajók rajongói felelevenítették a régi hagyományokat is, és rendszeres vízi fesztiválokkal teszik őket egyre ismertebbé. Az élénk színekkel díszített turistahajók népszerűségének köszönhetően ma több keskenyhajó járja a csatornákat, mint amikor a kereskedelmi hajózás a virágkorát élte, és a csatornák helyreállítása ugyanolyan nagy iramban folyik, mint 200 évvel ezelőtt az építésük folyt.

Ennek ellenére a csatornák kedvelőinek csak kis hányada jár ide azért, hogy hajókázzon. Miért? Mert a helyreállított vízi utak mellett „szalagparkokat” alakítottak ki, így az emberek a vontatóutak mentén korábban kevésbé ismert, szép városrészekre és tájakra is ellátogathatnak, amikor a szabadidejükben elmennek sétálni, biciklizni vagy horgászni. A víztárolók – melyeket azért építettek, hogy a csatornákban a víz szintje állandó legyen – fontos élőhellyé váltak a vadvilág számára, és maguk a csatornák is bámulatosan sokféle vadon élő növénynek és állatnak adnak otthont.

Nagy-Britanniában a csatornaépítéssel radikális változások korszaka vette kezdetét, de van egy nagyon érdekes csavar is a történetben. A csatornák, melyek hozzájárultak a modernizálódáshoz, egyben pihenést is nyújtanak azoknak, akik menekülni vágynak az ezzel járó túlhajtott életmódtól.

[Kiemelt rész/kép a 14. oldalon]

ÁTJUTÁS AZ ALAGUTAKON

Nagyon kevés alagútban van vontatóút, ezért az önmeghajtású hajók feltalálása előtt csak egy igen veszélyes módszerrel lehetett átjuttatni rajtuk egy keskenyhajót. A hajóorr mindkét oldalára egy-egy deszkát erősítettek. A hajósok hanyatt feküdtek a deszkán, megkapaszkodtak benne, és lábukat a falnak támasztva áttolták a hajót az alagúton. A sötétben egyetlen gyertya pislákolt, így ezek az úgynevezett „leggerek” könnyen beleeshettek a vízbe, ha rossz helyre tették a lábukat. Néhányukat halálra is zúzta az alagút falának csapódó hajótest. Nagy-Britannia csatornarendszerének egy időben 68 kilométernyi alagútja volt, és a hosszabbakon képzett leggerek tolták át a hajókat. A leghosszabb alagút – melyet ismét megnyitottak Yorkshire grófságban, Standedge-nél – 5 kilométer hosszú.

[Forrásjelzés]

Courtesy of British Waterways

[Kiemelt rész/kép a 15. oldalon]

HAJÓZSILIPEK ÉS EGY ZSENIÁLIS HAJÓEMELŐ

Mivel a víz nem tud felfelé folyni, mi történik, amikor a csatorna emelkedőhöz ér? Igazíthatják a csatornát a terephez, hogy ugyanazon a magassági szinten maradjon – ami persze kerülőút lesz –, vagy átvezethetik egy alagúton az útját álló akadály túloldalára. A harmadik lehetőség az, hogy megemelik a csatornát hajózsilipek segítségével. A két eltérő szinten fekvő csatornát egy zsilipkamra köti össze, melynek két végén zsilipkapuk vannak. Amikor a hajó beáll a zsilipkamrába, mindkét kaput bezárják, majd a kamrát szükség szerint vagy megtöltik vízzel, hogy a hajó felemelkedjen a következő csatorna szintjére, vagy elvezetik a vizet, hogy leeresszék a hajót.

Mi történik azokkal a régi hajózsilipekkel, amelyeket nem lehet helyrehozni? Ezt a problémát kellett megoldani Skóciában is. Egy nagyszabású építkezéssel összekapcsoltak két régóta használatlanul álló csatornát Glasgow és Edinburgh között. Falkirknél egykor 11 zsilip kötötte össze a Union-csatornát a világ legrégibb, tengertől tengerig húzódó csatornájával, a Forth–Clyde-csatornával, de ennek újjáépítése nem volt kivitelezhető. A zseniális megoldás egy egyedülálló szerkezet volt, a Falkirk-kerék, amely egy 35 méter átmérőjű, forgó hajóemelő. A szerkezet egyszerre 8 hajót tud szállítani egyik szintről a másikra, négyet az egyik emelőkarban, négyet pedig az ellentétes oldalon lévő karban, és a művelet csupán 15 percig tart.

A kerék a londoni The Times szavaival élve „egy elképesztő mérnöki csoda”. Egy nagy, kör alakú medencében áll, melyben több mint 20 hajó is kiköthet egyszerre.

[Forrásjelzés]

Jobbra fent: Courtesy of British Waterways

[Kiemelt rész/képek a 16–17. oldalon]

MIÉRT SZERETÜNK HAJÓKÁZNI A CSATORNÁN?

A feleségem és én már mindketten nyugdíjasok vagyunk, és mostanában minden évben a csatornák nyugodt környezetében, egy keskenyhajón töltjük a szabadságunkat. Mitől nyugodt ez a környezet? Először is, mert nem vagyunk forgalmas autópályák és száguldozni vágyó emberek közelében. Egy keskenyhajóval maximum 5 kilométer per órás sebességgel szabad haladni. Azért csak ilyen lassan, mert a hajó keltette hullámok kárt tennének a csatorna két partjában. A régi vontatóutakon kutyát sétáltató emberek sokszor gyorsabban haladnak, mint mi!

A kényelmes tempó azért is jó, mert van időnk megcsodálni a tájat, és még a sétálgatóknak is oda lehet köszönni. A táj pedig egyszerűen lebilincselő! Általában Dél-Walesben bérlünk hajót, és a Monmouthshire–Brecon-csatornán hajózunk. Ez a csatorna Wales határától indul, és körülbelül 50 kilométert tesz meg, fel egészen a több mint 880 méter magas Brecon Beacons hegységig. Időnként egy kis izgalomban is részünk van, amikor egy zsiliphez érünk, és a hajót meg kell emelni vagy le kell ereszteni, hogy folytathassuk az utunkat a következő csatornán. (Lásd a 15. oldalon található kiemelt részt.)

A keskenyhajók mindennel fel vannak szerelve, és rendkívül kényelmesek. Néhányon két duplaágyas szoba is van, és mindkettőhöz tartozik egy fürdőszoba és egy vécé. A hideg estéken be lehet kapcsolni a központi fűtést. Mi általában magunknak főzünk, de ha nincs hozzá kedvünk, akkor megállunk egy ízletes vacsorára az egyik csatorna menti falatozóban.

Minden olyan békés, főleg korán reggel, amikor a csatorna vizében, mint egy tükörben, kirajzolódnak a fák és a dombok. Annyira nagy a csend, hogy tisztán kivehető, hogy milyen madár énekel. A part mentén lassan és békésen haladva előttünk, gémek őrködnek némán. (Beküldött cikk.)

[Forrásjelzések]

Courtesy of British Waterways

Jobbra fent: By kind permission of Chris & Stelle on Belle (www.railwaybraking.com/​belle)

[Kép forrásának jelzése a 13. oldalon]

Courtesy of British Waterways