A páratlan kukorica

HARLIN egészen a közelmúltig kukoricatermesztéssel foglalkozott a New York államban található Finger Lakes nevű vidéken. Mindig is örömmel mesélt a barátainak és a látogatóknak a kukorica, más néven a tengeri páratlan tulajdonságairól. Az Ébredjetek! felkérte Harlint, hogy ossza meg a tudását az olvasókkal. Emellett mást is megvizsgálunk ezzel a csodálatos növénnyel kapcsolatban. Például honnan származik? Hogyan terjedt el a világon? És hogyan hasznosítható? Figyeljük most meg Harlin gondolatait a páratlan kukoricáról.

A növény „beszél” hozzád

„Az én szememben a kukorica egyrészt a művészi munka, másrészt a magas szintű matematika eredménye. A levelektől a kukoricacsövön található szemekig minden része szép és pontos mintát követ. Ráadásul a növény, miközben növekszik, »beszél« hozzád. »Elmondja«, ha víz- vagy tápanyaghiányban szenved. A kisbaba sír, ha szüksége van valamire. Sok más növényhez hasonlóan a növekvő kukorica is látható módon jelzi a szükségleteit, például a levelei színével és alakjával. A titok nyitja az, hogy meg kell érteni a jelzéseket.

A levelek pirosas-lilás színe foszfáthiányra utalhat. Más tünetek magnézium-, nitrogén-, vagy káliumhiányra utalhatnak.  A gazda azt is képes megállapítani ránézésre, hogy beteg-e a kukorica, vagy hogy károsították-e vegyszerek.

A többi kukoricatermesztőhöz hasonlóan én is mindig tavasszal vetettem el a kukoricát, ugyanis a meleg termőtalajnak köszönhetően a mag kicsírázik. Négy-hat hónap múlva a teljesen kifejlődött növény körülbelül két méter magas volt.

A kukorica szakaszokban nő, melyeket a levelek száma alapján lehet meghatározni. Amikor a növény eléri az 5 leveles kort, igazán megmutatkozik, hogy miként »használja« a kémiát és a matematikát. Először is a gyökérzet egy minden részletre kiterjedő talajelemzést végez. Az így szerzett információ az alapja annak a növekedési programnak, mely meghatározza a kukoricacső optimális vastagságát. A vastagságot a csövön lévő magsorok száma adja meg. Majd a 12 és 17 leveles kor között az újabb talajelemzés abban segíti a növényt, hogy megállapítsa, optimálisan mennyi legyen a kukoricaszemek száma egy-egy csövön. Magyarán, minden egyes növény valamilyen módon kiszámítja, hogy miként tudja a lehető legjobb eredményt kihozni az adott talajból. A lenyűgöző tervezés további bizonyítékát látjuk a kukorica szaporodásának részleteiben.”

Címer, portok és kukoricahaj

„A kukoricának vannak hím és női jellegzetességei. A növény csúcsán található a hosszú, vékony hímvirágzat, a címer. Minden címerben körülbelül 6000 zsákszerű képződmény, azaz portok van. Ezek több millió pollent bocsátanak ki. A pollenek, melyeket a szél visz, megtermékenyítik a közelben lévő növények női ivarsejtjeit, vagyis petesejtjeit, melyek a még ki nem fejlődött kukoricacsövek belsejében találhatóak. A petesejtek biztonságosan rejtve vannak a buroklevél alatt.

Hogyan jut a pollen a petesejthez a védelmet nyújtó buroklevél alá? A kukoricahaj (bajusz, selyemszál) puha fehéres szálakból áll, melyek a hántolatlan kukoricacső, más néven a torzsa végéből lógnak ki. Minden kukoricacsövön több száz van belőlük. Ha megkeresed, honnan indul ki egy-egy selyemszál, a magházhoz jutsz, ahol a petesejt van. Minden szálra jut egy petesejt. És minden petesejtből egy kukoricaszem lesz.

A pollennel teli szellőben lengedező selyemszálak látható részén finom szőrök, azaz bibék vannak. Ezek felfogják a sodródó pollenszemeket. Mihelyt megfognak egy pollent, ami a szabadon lengedező selyemszál mentén bárhol megtörténhet, a pollen kicsírázik, és leereszt egy gyökérhez hasonló pollentömlőt a selyemszálon át, hogy megtermékenyítse a petesejtet.

A hiányzó kukoricaszemek azt jelzik, hogy egyes selyemszálak nem lettek beporozva, talán azért, mert nem fejlődtek ki időben. Ezt a száraz talaj okozhatja. Ahogy korábban említettem, amennyiben a kukoricatermesztő ismeri a tüneteket, általában tehet valamit azért, hogy orvosolja a helyzetet, és javítsa a terméshozamot; ha nem is az az évit, de legalább a következő évit. Én úgy javítottam a terméshozamot, hogy felváltva termesztettem kukoricát és szójababot. A szójabab a hüvelyesek közé tartozik, melyek nitrogénnel dúsítják a talajt. Ezenkívül a kukoricamoly kártékony hernyói nem tudják megenni a szójababot. *

Mindig nagy örömmel tölt el, ha látom, hogy a szántóföld fokozatosan zölddé válik, majd bőséges termést hoz, és mindezt csendesen, tisztán és  szépen. Őszinte meggyőződésem, hogy a kukorica – jóllehet én csak nagyon keveset tudok róla – az összes többi növényhez hasonlóan, a teremtés csodája.”

Kíváncsivá tettek Harlin szavai? Szeretnél megvizsgálni mást is ezzel a csodálatos növénnyel kapcsolatban? Tekintsük át a kukorica történetét, és azt, hogy mi mindenre használják.

Mexikóból indult, elterjedt az egész világon

A kukorica termesztése az amerikai kontinensen kezdődött, nagy valószínűséggel Mexikóban, majd onnan terjedt el. Az inka kor előtti peruiak imádtak egy kukorica-istennőt, akinek a fejét egy olyan korona díszítette, melyből a kukoricacsövek úgy álltak ki oldalirányba, mint a kerék küllői. Joseph Kastner, aki természettudományos műveket ír, azt állítja, hogy az indiánok „úgy imádták a [kukoricát], mint ami az istenektől származik, és mint amiből maga az ember is teremtetett . . . A termesztése nagyon olcsó volt, egyetlen növény elegendő élelmet biztosított egy embernek egy napra.” Ám az őslakosok babbal egészítették ki az étrendjüket; ez máig is általános Latin-Amerikában.

Az európaiak 1492-ben ismerték meg a kukoricát, azután hogy Kolumbusz Kristóf felfedező megérkezett a Karib-tenger vidékére. Kolumbusz fia, Fernando azt írta, hogy az édesapja látott egy olyan gabonafélét, „melyet tengerinek hívnak, és amely rendkívül ízletes főzve, sütve vagy lisztté őrölve”. Kolumbusz vitt haza a magból, és Kastner szerint „az 1500-as évek közepére [a kukoricát] már nemcsak Spanyolországban, hanem Bulgáriában és Törökországban is termesztették. A rabszolga-kereskedők vittek magukkal kukoricát Afrikába . . . [A portugál születésű spanyol felfedező, Ferdinand de] Magellán emberei mexikói magokat szórtak el a Fülöp-szigeteken és Ázsiában.” A kukoricatermesztés virágzásnak indult!

Napjainkban a búza után a kukorica a legjelentősebb gabonaféle a világon, s ezt követi a rizs. Ez a három alapvető élelem táplálja az emberiség többségét, sőt az állatállományt is.

Más fűfélékhez hasonlóan a kukoricának is sok változata létezik. Csupán az Egyesült Államokban több mint 1000 változatnak van neve, köztük hibrideknek is. A növény lehet körülbelül 60 centiméter magas, de akár 6 méter is. A csövek hosszúsága is változik. Vannak olyanok, melyek mindössze 5 centiméter hosszúak, és olyanok is, amelyek óriásiak, 60 centiméteresek. A Latin American Cooking című könyv azt írja, hogy „néhány, napjainkban termesztett dél-amerikai kukoricaváltozat rögbilabda-alakú, vaskos kukoricacsöveket hoz, melyeken a lapos szemek hossza egy hüvelyk [2,5 centiméter], és a szélességük is majdnem ennyi”.

Emellett a kukorica sokféle színben fordul elő. A sárgán kívül lehet piros, kék, rózsaszín vagy fekete. És előfordulhat az is, hogy a szemek miatt a kukoricacső pöttyös, sőt csíkos. Érthető, hogy az ilyen tarka kukoricacsövek olykor nem kerülnek a fazékba, hanem szemet gyönyörködtető díszekké válnak.

Sokféleképpen hasznosítható gabonaféle

A kukorica számos változata hat fő csoportba sorolható: lófogú, keményszemű, puhaszemű, csemege, viaszos és pattogatni való. A csemegekukorica csak egy kis részét adja az össztermésnek. Ennek a változatnak az édes íze anyagcserezavarnak tudható be, melynek következtében a növény az átlagosnál kevesebb cukrot alakít át keményítővé. Világviszonylatban a kukoricatermés több mint 60 százaléka az állatállomány táplálékául szolgál, és kevesebb mint 20 százalékát szánják emberi fogyasztásra. A fennmaradó mennyiséget az ipar hasznosítja, illetve vetőmagként használják. Természetesen a felhasználási arányok országonként változnak.

A kukoricát számtalan módon hasznosítják. Ez a gabona, illetve az alkotórészei, a ragasztóktól kezdve a majonézen és a sörön át az eldobható pelenkáig, sok mindenben megtalálhatók. A kukoricának az üzemanyaggyártásban is megvan a maga szerepe, jóllehet ez a szerep vitatott; etanolt gyártanak belőle. Az biztos, hogy e páratlan és sokféleképpen hasznosítható növény története még nem ért véget.

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész a 11. oldalon]

Hibrid kukorica

Sok országban a kukoricatermesztők általában hibrid növényeket termesztenek, mivel azoknak bőséges a terméshozamuk. A hibrid változatok – melyeket főleg a lófogú kukoricából állítanak elő – tudatos keresztezés útján jönnek létre, és olyan növények beltenyésztése útján, melyeknek kívánatos jellegzetességeik vannak. Ennek a gyakorlatnak azonban az az egyik következménye, hogy a termesztőknek minden vetéshez magot kell vásárolniuk. Miért? Azért, mert azok a növények, amelyek egy korábbi hibrid termés magjaiból származnak, eltérhetnek a minőségükben, és kisebb lehet a terméshozamuk.

[Képek a 10. oldalon]

A kukoricának több száz változata van világszerte

[Forrásjelzések]

Courtesy Sam Fentress

Courtesy Jenny Mealing/​flickr.com