Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Figyeljük a világot

Figyeljük a világot

Figyeljük a világot

2007-ben mintegy 47 millió kínainak nem volt elegendő ivóvize az évtized legsúlyosabb aszálya miatt. Mindeközben 42 millió embert sújtottak tájfunok és 180 milliót árvizek (HSZINHUA HÍRÜGYNÖKSÉG, KÍNA).

„Becslések szerint 2003-ban a világon minden ötödik terhesség abortusszal végződött. Európában pedig majdnem minden harmadik . . . A volt Szovjetunió országaiban . . . a terhességek mintegy 45 százalékát szakították meg 2003-ban” (BRITISH MEDICAL JOURNAL, NAGY-BRITANNIA).

Erőszakos videojátékok a templomban

„Nyugtalanságot és kritikákat váltott ki, hogy több száz lelkipásztor egy szokatlan eszközzel próbál elkeseredetten fiatalokat toborozni a gyülekezetbe”, mégpedig egy „rendkívül népszerű”, de „erőszakos videojátékkal” – tudósít a The New York Times. A kérdéses játékot felnőtteknek készítették. Ebben a játékosnak, aki egy katona bőrébe bújik, többféle módszerrel kell gyilkolnia. Mindez nem akadályozta meg a fiatalokból álló, különböző protestáns csoportok szervezőit, „hogy felszereljék a központjaikat mindenféle játékkonzollal. Így tizenévesek tucatjai gyűlhetnek a nagy képernyős televíziók köré, és lövöldözhetnek összevissza” – írja az újság.

Lopják a gyermekek személyazonosságát

Egyre több gyermeknek lopják el a személyazonosságát, ami azzal járhat, hogy elveszíti a jövőbeni hitelképességét, és megromolhatnak a kapcsolatai, olvashatjuk a The Wall Street Journal című újságban. Az ilyen bűncselekményeket gyakran családtagok követik el, és ezek évtizedeken át észrevétlenül folyhatnak. „A legtöbben nem veszik észre, hogy valaki jogtalanul használja a személyazonosságukat . . . , amíg nem akarnak elhelyezkedni, jogosítványt szerezni, diákhitelt vagy jelzálogkölcsönt kérelmezni” – magyarázza a lap. Néhányan hamarabb is rádöbbenek erre, ha egy hitelintézet megpróbálja behajtani a tartozást, mely az ő nevükön halmozódott fel.

„Eltűnt” nukleáris robbanófejek

2007. augusztus 30-án az Egyesült Államok légierejének egyik B-52-es bombázója három és fél órán át úgy repült Amerika felett, hogy közben „tévedésből” hat nukleáris töltetű cirkálórakétát szállított „a szárnyaira rögzítve”, jelenti a The Washington Post. Sem a pilóták, sem a földi személyzet, akik felszerelték a rakétákat, nem vették észre a hibát. „És elképesztő, hogy ez 36 órán át elkerülte a figyelmüket” – jegyzi meg az újság. A beszámolók szerint „a légierő tisztviselői elmondták, hogy a robbanófejek nem voltak aktiválva, és egy pillanatig sem veszélyeztették a lakosságot”. Ennek ellenére az egyik tudósító feltette a kérdést: „Ugye akkor kezdhetünk aggódni?”

Galambok mérik a szennyezettséget

Dzsaipur városban a galambokról készült tanulmányok azt mutatják, hogy a segítségükkel mérni lehet a város szennyezettségét, állítják az észak-indiai Rádzsasztáni Egyetem kutatói. „A madarak tollain megtapadnak a környezetükben lévő nehézfémek, és azután is ott maradnak, miután [a tollak] kihullottak” – magyarázza az újdelhi Gobar Times, Down to Earth folyóirat melléklete. Mivel a galambok általában egy területen élnek, a tollaikon található kadmium, króm, réz és ólom pontosan mutathatja a helyi szennyezettséget.