Miért üresek a hálók?

„Megéltem már jó és rossz éveket is, de soha nem tapasztaltam még ilyen válságot a halászatban, mint ami most van – mondja a 65 éves George, aki Anglia észak-keleti partjainál halászik. – Mindenféle halállomány kimerült: a lazac, a fehér húsú halak, a tőkehal, a homár. Minden.”

GEORGE aggodalma egyáltalán nem egyedi. Ugyanilyen nyugtalanító beszámolókat lehet hallani a világ minden tengeréről. A perui Agustín, egy 350 tonnás halászhajó kapitánya, ezt mondja: „Az óceáni szardínia állománya körülbelül 12 évvel ezelőtt kezdett csökkenni. Peruban korábban egész évben bőségesen volt hal, de most sokszor hónapokon át semmit nem fogunk. Régen sohasem halásztunk 25 kilométernél messzebb a parttól, most viszont még 300 kilométerre is kihajózunk a tengerre, hogy fogjunk valamit.”

Antonio, aki Galíciában (Spanyolország) él, ezt mondja: „Már több mint 20 éve halászok. Látom, ahogy a tenger készletei lassanként kimerülnek. A halak nem tudnak olyan gyorsan szaporodni, mint amilyen ütemben kifogjuk őket.”

Az óceánok drasztikus lehalászottságát nem lehet úgy lencsevégre kapni, mint a letarolt esőerdőket. De a pusztítás éppen olyan valóságos. Nemrégiben az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete így figyelmeztetett a túlhalászással kapcsolatban: „A helyzet azért különösen szomorú és ijesztő, mert a világ halászterületeinek mintegy 75 százalékát már teljesen kizsákmányolták, kiaknázták és kimerítették.”

Az emberiség egyötödének a hal az elsődleges állati fehérjeforrása. Tehát az egyik legfontosabb táplálékunk van veszélyben. A tengerekben nincs mindenhol sok hal. A nyílt óceán legnagyobb  része valójában sivár, mint a sivatag. A legtermékenyebb halászövezetek általában a part mentén találhatóak, illetve olyan területeken, ahol tápanyagokban gazdag víz tör fel. Ezek a tápanyagok a tengeri tápláléklánc alapját képező fitoplanktonokat táplálják. Hogyan pusztítják a halászok a halászterületeket, melyektől a megélhetésük függ? Egy halászövezet története némi magyarázatot ad erre.

Az Új-fundlandi Nagy-padok – A pusztítás kezdete

Az aranylázhoz hasonló hajsza kezdődött el, miután John Cabot *, az itáliai születésű tengerész és felfedező Angliából indulva átszelte az Atlanti-óceánt, és a Kanada partjainál található sekély vizeknél felfedezte az Új-fundlandi Nagy-padok halászterületét. Ez mindössze öt évvel Kolumbusz Kristóf 1492-ben tett híres útja után történt. Nem telt bele sok idő, és halászok százai vágtak neki az Atlanti-óceánnak, hogy a Nagy-padoknál halásszanak. Addig egy európai sem látott tőkehalban ennyire gazdag vizeket.

A tőkehal értéke az aranyéval vetekedett. Mivel a húsa fehér és gyakorlatilag zsírmentes, nagyra értékelik, és még most is a legkedveltebb hal a világpiacon. Egy atlanti tőkehal általában 1,5–9 kilogrammos, de a Nagy-padoknál némelyik olyan nagy volt, mint egy ember. Az évszázadok során a halászok egyre több halat fogtak, mivel megtanulták használni a fenékhálókat és a több ezer horoggal ellátott nagyon hosszú halászzsinórokat.

Az ipari halászat hatása

A XIX. századra néhány európai kezdett hangot adni a halállományok, különösen a heringállomány miatti aggodalmának. De 1883-ban Thomas Huxley professzor, a Brit Királyi Társaság elnöke egy Londonban megrendezett, nemzetközi halászatról szóló kiállításon kijelentette: „Ahhoz képest, hogy milyen elképzelhetetlenül sok van ezekből a halakból, elenyésző, amennyit kifogunk . . . Úgy gondolom tehát, hogy a tőkehal halászterülete . . . , és minden bizonnyal az összes nagy tengeri halászterület is, kimeríthetetlen.”

Nem sokan vonták kétségbe Huxley véleményét, még azután sem, hogy megkezdődött a gőzhajós ipari halászat a Nagy-padoknál. A tőkehal iránti kereslet megnőtt, főleg miután a massachusettsi (USA) Clarence Birdseye 1925-ben kifejlesztett egy eljárást a halak gyorsfagyasztására. A halászoknak se kellett több. Dízelmotorral működő fenékhálós halászhajókkal jöttek, hogy még több halat fogjanak. A kizsákmányolás azonban ezzel még nem ért véget.

1951-ben egy furcsa hajó érkezett Nagy-Britanniából a Nagy-padokhoz. 85 méter hosszú volt, és majdnem 3000 tonna teherbírású. Ez volt az első olyan fenékhálós halászhajó a világon, melyen azonnal lefagyasztották és becsomagolták a kifogott halakat. A hajófarnál volt egy rámpa, ahol csörlővel húzták be a hatalmas hálót, az alsó fedélzeten pedig automata filéző- és fagyasztó gépsorok működtek. A hajó visszhanglokátor és halradar segítségével heteken át, éjjel-nappal kereste a halrajokat.

Más nemzetek is jó üzletet láttak ebben. Csakhamar több száz, ehhez hasonló fenékhálós hajóval járták a tengereket, és óránként akár még 200 tonna  halat is kifogtak. Némelyik hajó 8000 tonna teherbírású volt, és olyan nagy hálói voltak, hogy még egy óriás repülőgép is belefért volna.

Az utolsó csepp

„Az 1970-es évek végén a legtöbben még mindig ragaszkodtak ahhoz a téveszméhez, hogy az óceánok bősége kiapadhatatlan” – mondja az Ocean’s End című könyv. Az 1980-as években egyre több óriás fenékhálós halászhajó járta a Nagy-padok vizeit. A tudósok figyelmeztettek, hogy a tőkehal populációi a végveszély határán vannak. De addigra már több tízezer ember megélhetése függött ettől a halászterülettől, a politikusok pedig vonakodtak attól, hogy népszerűtlen döntést hozzanak. Végül 1992-ben a tudósok kimutatták, hogy a tőkehal populációja 30 év alatt meghökkentő mértékben, 98,9 százalékkal csökkent. A Nagy-padoknál betiltották a tőkehal halászatát. De már túl késő volt. A világ egyik leggazdagabb halászterületén, ötszáz évvel a felfedezése után, már alig volt hal a vízben.

A halászok remélték, hogy a tőkehalállomány gyorsan megújul majd. Ám a tőkehal több mint 20 évig él, és csak lassan válik ivaréretté. 1992 óta hiába várják az állomány felduzzadását.

Világméretű válság a halászatban

A halászati ipar világméretű gondokkal küzd. Ennek egyik nyugtalanító példája az, ami a Nagy-padoknál történt. 2002-ben a brit környezetvédelmi miniszter ezt mondta: „A világ halászövezeteinek 60 százaléka már teljesen le lett halászva.” A sok veszélyeztetett faj között megemlíthetnénk a tonhalat, a kardoshalat, a cápát és a sügért.

Mivel sok gazdag nemzet a saját halászterületeit már tönkretette, most távoli, kiaknázható halászövezetek felé kacsingat. Például Afrika partjainál található a világ legtermékenyebb halászrégióinak némelyike. Sok afrikai uralkodó nem engedheti meg magának, hogy megtagadja a halászengedélyek kiadását, mert ez az államkincstár egyik legfőbb devizaforrása. Nem meglepő hát, hogy a helyiek mérgesek, amiért kimerítik a halászterületeiket.

Miért folytatódik a túlhalászás?

Egy kívülállónak a megoldás egyszerűnek tűnik: le kell állítani a túlhalászást. Ám ez nem ilyen egyszerű. A kereskedelmi halászatban hatalmas összegeket fordítanak a felszerelésekre. Ezért minden egyes halász abban reménykedik, hogy majd a másik felhagy a halászattal, hogy így ő tovább halászhasson. Ennek pedig az az eredménye, hogy általában senki sem hagyja abba ezt a tevékenységet. Ezenkívül gyakran a kormányok a legnagyobb befektetők, és ezzel ők is hozzájárulnak a bajhoz. Az Issues in Science and Technology című folyóirat ezt mondja: „A nemzetek sokszor úgy gondolkodtak, hogy [az ENSZ-nek] a halászterületek megóvásáért kitűzött céljai csupán más nemzetekre vonatkozó erkölcsi szabályok, ők pedig figyelmen kívül hagyhatják azokat.”

A sporthorgászok is felelősek. Az Egyesült Államokban végzett egyik tanulmányról a New Scientist így számolt be: „A Mexikói-öbölben a túlhalászott fajokból kifogott és jelentett halmennyiség 64 százalékáért azok okolhatók, akik csak kedvtelésből horgásznak.” Mivel a sporthorgászoknak és a kereskedelmi halászatot folytatóknak is jelentős befolyásuk van, a politikusok hajlanak arra, hogy inkább a népszerűségüket mozdítsák elő, mint hogy megóvják a halállományokat.

Meg lehet óvni a világ halászterületeit? Boyce Thorne-Miller ezt írja a The Living Ocean című könyvében: „Egyetlen különleges intézkedés sem tudja megmenteni az óceáni fajokat, amíg az emberek viselkedése gyökeresen meg nem változik.” Örömre ad okot, hogy a Teremtő, Jehova Isten felállított egy Királyságot, mely biztosítani fogja, hogy a jövőben semmi se veszélyeztesse a földet (Dániel 2:44; Máté 6:10).

[Lábjegyzet]

[Oldalidézet a 21. oldalon]

Miként a letarolt esőerdőket, a túlhalászott tengereket is teljesen tönkretették

[Oldalidézet a 22. oldalon]

„A világ halászterületeinek mintegy 75 százalékát már teljesen kizsákmányolták, kiaknázták és kimerítették” (Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete)

 [Oldalidézet a 23. oldalon]

Az emberiség egyötödének a hal az elsődleges állati fehérjeforrása

[Kép a 23. oldalon]

Kambodzsa

[Kép a 23. oldalon]

Kereskedelmi halászat (Alaszka)

[Kép a 23. oldalon]

Kongói Demokratikus Köztársaság

[Kép forrásának jelzése a 20. oldalon]

© Janis Miglavs/​DanitaDelimont.com

[Képek forrásának jelzése a 22. oldalon]

Fent: © Mikkel Ostergaard/​Panos Pictures; középen: © Steven Kazlowski/​SeaPics.com; lent: © Tim Dirven/​Panos Pictures