Drámai változásokat éltem át Koreában

Park Csongil elmondása alapján

„Gyáva! Fél, hogy meghal a fronton?! Csak próbál kibújni a katonai szolgálat alól, azt színlelve, hogy mindezt vallási meggyőződésből teszi!” Ezzel vádolt az amerikai Elhárító Testület (angol rövidítése: CIC) parancsnoka, amikor megjelentem előtte 1953 júniusában, több mint 55 évvel ezelőtt.

EZ A koreai háború idején történt. A parancsnok elővette a pisztolyát, és letette az asztalra.

– Akkor itt hal meg, és nem a fronton – mondta. – Na, meggondolja magát?

– Nem – válaszoltam határozottan. Erre a parancsnok utasított egy tisztet, hogy készüljenek fel a kivégzésemre.

Azért kerültem ebbe a helyzetbe, mert besoroztak, de megtagadtam a katonai szolgálatot. Mialatt várakoztunk, elmondtam a parancsnoknak, hogy az életemet már átadtam Istennek, ezért úgy gondolom, hogy helytelen lenne Isten szolgálatán kívül bármi másért feláldoznom. Ezután néhány percig síri csend volt. A tiszt nemsokára visszatért, és jelentette, hogy minden készen áll a kivégzésemre.

Akkoriban Dél-Koreában a legtöbb ember keveset vagy semmit nem tudott Jehova Tanúiról, és főként arról nem, hogy lelkiismereti okokból megtagadjuk, hogy bármilyen kormánynak katonai szolgálatot teljesítsünk. Mielőtt folytatnám, hogy mi történt ezután, hadd meséljem el, hogyan jutottam arra az álláspontra, melyet elmagyaráztam a parancsnoknak.

Kezdeti évek

1930 októberében születtem első fiúként. Családunk az akkori Korea fővárosa, Szöul közelében élt. Nagyapám Konfucius lelkes követője volt, és engem is erre az útra nevelt. Nem engedte, hogy világi oktatásban részesüljek, ezért tízéves koromig, amíg meg nem halt, nem jártam iskolába. 1941-ben Japán és az Egyesült Államok belépett a II. világháborúba szembenálló felekként.

Mivel Korea japán uralom alatt állt, reggelente nekünk, diákoknak, részt kellett vennünk egy ceremónián, hogy tiszteletet adjunk a japán császárnak. A nagynéném és a nagybátyám időközben Jehova Tanúi lettek. A II. világháború alatt bebörtönözték őket Koreában, mert a vallási meggyőződésük miatt nem voltak hajlandók belefolyni háborús tevékenységekbe. A japánok annyira kegyetlenül bántak a Tanúkkal, hogy néhányan meghaltak, köztük a nagybátyám is. Később a nagynéném a családunkhoz költözött.

A japán fennhatóságnak 1945-ben lett vége. A nagynéném és más Tanúk segítségével, akik túlélték a bebörtönzést, komolyan tanulmányozni kezdtem a Bibliát. 1947-ben megkeresztelkedtem,  Jehova Tanúja lettem. 1949 augusztusában Don és Earlene Steele megérkezett Szöulba. Ők az Őrtorony Gileád Bibliaiskolán végzett misszionáriusok közül elsőként kaptak megbízatást Koreába. Jó néhány hónap múlva mások is követték őket.

1950. január 1-én három koreai testvérrel együtt elkezdtem úttörőként szolgálni, így hívják Jehova Tanúi teljes idejű szolgáit. Mi voltunk az első Tanúk, akik a II. világháború után úttörők lettek Koreában.

Élet a koreai háború alatt

Nem sokkal ezután, 1950. június 25-én, vasárnap háború tört ki Észak-Korea és Dél-Korea között. Az idő tájt a Tanúknak mindössze egyetlen gyülekezete volt egész Koreában. Ez Szöulban működött, és 61-en voltunk. Az Egyesült Államok nagykövetsége az összes misszionáriust felszólította, hogy hagyják el az országot a saját biztonságuk érdekében. A helyi Tanúk többsége is elhagyta Szöult, és szétszórtan, az ország déli részén telepedtek le.

A dél-koreai kormány azonban megakadályozta, hogy a hadköteles fiatalok, köztük én is, elhagyják Szöult. Váratlanul kommunista csapatok vonultak be a városba, amely aztán a kommunista hadsereg ellenőrzése alá került. Még az idő alatt is tudtam tanúskodni Isten Királyságáról, amikor egy kis szobában kellett rejtőzködnöm három hónapig. Például találkoztam egy tanárral, aki ugyancsak a kommunisták elől bujkált. Végül velem maradt ugyanabban a kis szobában, én pedig naponta tanulmányoztam vele a Bibliát. Idővel megkeresztelkedett Jehova Tanújaként.

Egy idő múlva észak-koreai kommunista tisztviselők ránk találtak a rejtekhelyünkön. Elmondtuk nekik, hogy bibliakutatók vagyunk, és elmagyaráztuk, hogy mit tanít a Biblia Isten Királyságáról. Meglepetésünkre nem tartóztattak le bennünket, hanem érdeklődtek a Biblia üzenete iránt. Sőt, voltak, akik párszor még vissza is jöttek, mert szerettek volna többet megtudni Isten Királyságáról. Ez a tapasztalat megerősítette az abba vetett hitünket, hogy Jehova védelmez minket.

Miután az ENSZ-erők ismét a fennhatóságuk alá vonták Szöult, különleges engedélyt kaptam, hogy 1951 márciusában Tegu városába utazzak. Ott Tanú-társaimmal több hónapon keresztül részt vettem a prédikálásban. Majd 1951 novemberében, mielőtt a háború véget ért, Don Steele visszatért Koreába.

Segítettem neki a prédikálómunkánk újraszervezésében. Le kellett fordítani koreai nyelvre Az Őrtorony folyóiratot, valamint az Informátort, mely a prédikálómunkára vonatkozóan adott útmutatást a Tanúknak. Aztán ezeket a kiadványokat le kellett gépelni, és sokszorosítani kellett. Az elkészült anyagokat eljuttatták a gyülekezetekhez, melyek addigra már több városban is működtek. Olykor Donnal együtt meglátogattuk a gyülekezeteket, hogy buzdítsuk a testvéreket.

Nagyon örültem, amikor 1953 januárjában meghívást kaptam a New York-i Gileád Iskola misszionáriusi képzésére. De miután lefoglaltam a jegyemet a repülőjáratra, behívót kaptam az egyik koreai kormányzati hivataltól.

Élet és halál között

A sorozási központban kifejtettem egy tisztnek a semleges álláspontomat, és hogy megtagadom a katonai szolgálatot. Erre ő átirányított a CIC-hez, hogy megállapítsák, kommunista vagyok-e. Ekkor néztem szembe a korábban említett életveszélyes helyzettel. De ahelyett, hogy  lelőttek volna, a parancsnok felpattant a székéből, egy vastag farudat nyomott az egyik tiszt kezébe, és utasította, hogy ütlegeljen. Igaz, a fájdalom gyötrelmes volt, mégis boldog voltam, hogy kibírtam.

A CIC visszaküldött a sorozási központba. Az ottani tisztek, figyelmen kívül hagyva a hitnézeteimet, önkényesen adtak nekem egy katonai azonosítószámot, és átirányítottak a Korea partjai közelében lévő Csedzsu-sziget katonai kiképzőközpontjába. Másnap reggelre ütemezték be a katonai eskütételt az újoncoknak, így nekem is. Én ezt megtagadtam, emiatt haditörvényszék elé állítottak, és háromévi börtönbüntetésre ítéltek.

Több ezren megőrzik a feddhetetlenségüket

Aznap, amikor indultam volna a misszionáriusi képzésre, láttam a magasban egy repülőt, éppen azt, amelyre jegyet foglaltam. De ahelyett, hogy elkeseredtem volna, amiért nem mehettem a Gileád Iskolára, mély elégedettséggel töltött el az a tudat, hogy feddhetetlen maradok Jehova szemében. És nem én voltam az egyetlen koreai Tanú, aki megtagadta a katonai szolgálatot. A rá következő években több mint 13 000 Tanú foglalt állást ugyanígy. Ők együttesen 26 000 évnél is többet töltöttek koreai börtönökben.

Miután két évet letöltöttem a háromévi börtönbüntetésemből, 1955-ben kegyelmet kaptam a példamutató viselkedésemért, és szabadon engedtek. Folytattam a teljes idejű szolgálatomat, és később, 1956 októberében azt a feladatot kaptam, hogy szolgáljak Jehova Tanúi dél-koreai hivatalában. 1958-ban ismét meghívtak a Gileád Iskolára. A diplomaosztón Koreába kaptam a megbízatásomat.

Nem sokkal azután, hogy visszatértem Koreába, találkoztam Szong Inhjonnal, egy hűséges testvérnővel. 1962 májusában összeházasodtunk. A feleségem buddhista családban nőtt fel, és az egyik osztálytársától hallott a Tanúkról. Házasságunk első három évében hetente más-más gyülekezetet látogattunk meg, hogy erősítsük a testvéreket szellemileg. 1965 óta Jehova Tanúi fiókhivatalában dolgozunk, amely jelenleg Szöultól körülbelül 60 kilométerre található.

Visszagondolva a változásokra

Ha visszatekintek, elámulok azon, hogy mennyi minden megváltozott ebben az országban. A II. világháború és az Észak-Koreával folytatott háború után Dél-Korea szinte romokban hevert. A városok és az utak romba dőltek. Csak hébe-hóba volt elektromos áram és fűtés, a gazdaság pedig összeomlott. De a következő 50 évben Dél-Korea bámulatos módon talpra állt.

Napjainkban az ország azzal büszkélkedhet, hogy gazdaságilag a 11. legerősebb állam a világon. Híres a modern városairól, gyorsvasút-hálózatáról, elektronikai iparáról és magas szintű autógyártásáról. Dél-Korea ma az ötödik legjelentősebb autógyártó ország a világon. Ám szerintem az az igazán jelentős előrelépés, hogy sokkal inkább tiszteletben tartják az állampolgárok emberi jogait.

Amikor 1953-ban haditörvényszék elé állítottak, a koreai kormány nem értette, miért tagadták meg egyesek a katonai szolgálatot lelkiismereti okokra hivatkozva. Néhányunkat azzal vádoltak, hogy kommunisták vagyunk, és voltak olyan hívőtársaink, akiket agyonvertek. Sokan, akiket fiatal korukban bebörtönöztek szolgálatmegtagadás miatt, látták, hogy a fiaik, sőt az unokáik is ugyanazért kerültek börtönbe, mint ők.

Az elmúlt években a média általában kedvező színben tűntette fel azokat az eseteket, melyek során Jehova Tanúi lelkiismereti okokból megtagadták, hogy részt vegyenek bármely ország katonai tevékenységében. Sőt, egy ügyvéd, aki korábban beperelt egy Tanút a katonai szolgálat  megtagadásáért, írt egy bocsánatkérő nyílt levelet, amelyet közzétettek egy jól ismert folyóiratban.

Remélem, hogy miként sok más országban teszik, Dél-Koreában is tiszteletben fogják tartani az ahhoz való jogunkat, hogy megtagadjuk a katonai szolgálatot lelkiismereti okokból. Annak érdekében, „hogy továbbra is nyugodt és csendes életet élhessünk”, imádkozom azért, hogy a dél-koreai hatóságok legyenek tekintettel azokra, akiknek az enyémhez hasonló a meggyőződésük, és vessenek véget annak a gyakorlatnak, hogy börtönbe küldik a fiatalokat, akik lelkiismereti okokból megtagadják a katonai szolgálatot (1Timóteusz 2:1, 2).

Jehova Isten szolgái lévén kiváltságnak tartjuk, hogy támogathatjuk az uralkodói jogát (Cselekedetek 5:29). Mélységesen vágyunk arra, hogy megörvendeztessük a szívét azáltal, hogy hűek vagyunk hozzá (Példabeszédek 27:11). Boldog vagyok, hogy azok közé a milliók közé tartozom, akik ’bíznak Jehovában teljes szívükből, és a maguk értelmére nem támaszkodnak’ (Példabeszédek 3:5, 6).

[Oldalidézet a 13. oldalon]

„Meglepetésünkre nem tartóztattak le bennünket, hanem érdeklődtek a Biblia üzenete iránt”

[Oldalidézet a 14. oldalon]

A koreai Tanúk együttesen 26 000 évet töltöttek börtönben a katonai szolgálat megtagadása miatt

[Kép a 12. oldalon]

A katonai börtönben, 1953

[Kép a 15. oldalon]

A háború alatt gyülekezeteket látogattunk meg Don Steele-lel, 1952

[Kép a 15. oldalon]

Az esküvőnk előtt, 1961

[Kép a 15. oldalon]

Fordítóként segítettem egy utazófelvigyázónak, 1956

[Kép a 15. oldalon]

Feleségemmel, Szong Inhjonnal ma