Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Figyeljük a világot

Figyeljük a világot

Figyeljük a világot

Németországban a lakosságnak csupán a 8 százaléka gondolja úgy, hogy a karácsonyeste legfontosabb vonása a vallás. 1980-ban még 47 százalék vélekedett így (N24 NÉMET HÍRCSATORNA).

Az amerikai „történelemben először fordul elő, hogy 100 felnőttből legalább 1 börtönben van . . . Az egész országban összesen mintegy 1,6 millióan vannak börtönben” (THE NEW YORK TIMES, USA).

Egy tanulmányból kiderül, hogy „a megvizsgált spanyolok 100 százalékának” a szervezetében találtak legalább egyféle növényvédő szert, mely „a nemzetközi besorolás szerint veszélyes lehet az egészségre” (GRANADAI EGYETEM, SPANYOLORSZÁG).

„Azokban az országokban, melyekről vannak információink, a dohány adójából származó jövedelem 500-szor több, mint amit a dohányzással kapcsolatos megszorításokra költenek” (EGÉSZSÉGÜGYI VILÁGSZERVEZET, SVÁJC).

Ma már az iszlámnak több tagja van, mint a római katolikus egyháznak. 2006-ban a világ lakosságának a 19,2 százaléka vallotta magát az iszlám követőjének, míg római katolikusnak csak 17,4 százalék (REUTERS HÍRÜGYNÖKSÉG, NAGY-BRITANNIA).

Sárkányok segítik a hajók haladását

Most, hogy egyre nőnek az üzemanyagárak, és egyre nagyobb gond a környezetszennyezés is, a hajótulajdonosok keresik a módját, hogy hogyan tudnák csökkenteni a hajók üzemanyag-felhasználását és károsanyag-kibocsátását. Egy régi szövetségest, a szelet hívják segítségül. Egy megoldás, melyet már teszteltek is, az, hogy nagyméretű, ejtőernyőre emlékeztető sárkányokkal segítik a hajók haladását, olvashatjuk egy német újságban (Frankfurter Allgemeine Zeitung). A sárkány fent, 300 méter magasan a levegőben, befogja a szelet, és így a hajó kapitánya kisebb fokozatba kapcsolhatja a motort. Nemrég egy teherhajónak egy 160 négyzetméteres sárkány segített átszelni az Atlanti-óceánt.

Átvészelik az aszályt

„Egy afrikai szúnyog lárvája még a súlyos aszályokat is túléli, lényegében úgy, hogy olyanná válik, mint egy kis cukorka” – írja a Science News. Amikor a Polypedilum vanderplanki szúnyog lárvája teljesen kiszárad, a sejtjeiben lévő vizet egy átlátszó anyagra cseréli le, amely hasonló a megszilárdult égetett cukorhoz. Ebben a mumifikált állapotban a lárva anyagcseréje teljesen leáll. A lárva akár 17 évig is képes ebben a „tetszhalott” állapotban maradni, kivárva a következő esőt, amikor újra feléledhet.

A legjobb csillagászati megfigyelőhely

Egy nemzetközi csapat felállított egy teljesen automatizált csillagászati megfigyelőállomást Dome Argusnál, amely 4000 méter magasan található a tengerszint felett, az Antarktisz keleti fennsíkjának legmagasabb pontján. Csupán mintegy 1000 kilométer távolságra a déli pólustól a vidék rendkívül zord és időnként hihetetlenül sötét. A levegő nagyon száraz, szélcsend van, és négy hónapig folyamatosan tart az éjszaka. Azt mondják, hogy Dome Argus a legjobb hely a földön a csillagászati megfigyelésekre. „Egy itt elhelyezett távcsővel – jegyzi meg Lifan Wang, a Kínai Antarktisz Csillagászati Központ vezetője – képesek vagyunk közel olyan minőségű felvételeket készíteni, mint az űrből, de ez sokkal olcsóbb, mintha az űrbe küldenénk fel egy távcsövet.”