Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Hogyan tudom túltenni magam egy szakításon?

Hogyan tudom túltenni magam egy szakításon?

Fiatalok kérdezik

Hogyan tudom túltenni magam egy szakításon?

„Hat hónapig jártunk együtt, de már öt éve barátok voltunk. Amikor szakítani akart velem, nem tudta a szemembe mondani. Egyszerűen nem beszélt velem többé. Tehetetlennek éreztem magam. Teljesen magam alatt voltam. Folyton az járt az eszemben, hogy vajon hol rontottam el” (Rachel) *

A SZAKÍTÁS miatt a boldogságodat mélységes szomorúság válthatja fel. Figyeld meg Jeff és Susan esetét, akik két évig jártak együtt. Ez idő alatt egyre erősebb érzelmi kötődés alakult ki közöttük. Napközben Jeff SMS-eket küldött Susannak, melyekből érződött, mennyire szereti őt. Időről időre megajándékozta annak jeléül, hogy gondol rá. „Jeff figyelt arra, hogy meghallgasson engem, és megpróbált megérteni – mondja Susan. – Éreztem, hogy sokat jelentek neki.”

Nem telt bele sok idő, Jeff és Susan már a házasságról beszélgettek, és arról, hogy hol fognak majd élni. Jeff még Susan gyűrűméretét is megkérdezte. Majd egyszer csak véget vetett a kapcsolatnak. Susan összeomlott. Élte tovább a mindennapjait, de a megrázkódtatás teljesen megbénította. „Fizikailag és lelkileg is kimerültem” – mondja. *

Miért fáj ennyire?

Ha olyan helyzetben vagy, mint Susan, akkor talán felvetődik benned a kérdés: „Képes leszek valaha is kiheverni a szakítást?” (Zsoltárok 38:6). Érthető, hogy zaklatott vagy. Talán a szakítás volt eddig életed egyik legmegrázóbb élménye. Vannak, akik azt mondják, hogy a szakítás olyan, mintha egy részed meghalna. Lehet, hogy te is olyan érzéseket élsz át, mint azok, akik gyászolnak. Például:

Kételkedsz: „Nem hiszem el, hogy vége van. Biztosan meggondolja magát egy-két nap múlva.”

Haragszol: „Hogy tehette ezt velem? Ki nem állhatom őt!”

Depresszióba esel: „Engem nem lehet szeretni. Soha senki nem fog szeretni.”

Belenyugszol: „Majd összeszedem magam. A szakítás fáj, de már jobban vagyok.”

A jó hír az, hogy idővel te is bele tudsz majd nyugodni a történtekbe. Hogy mennyi időbe telik, az sok mindentől függ, például attól, hogy mennyi ideig jártatok együtt, és hogy milyen komoly volt a kapcsolatotok. De addig is, hogyan tudod elviselni a szíved fájdalmát?

Lépj tovább!

Talán már te is hallottad ezt a mondást: Az idő minden sebet begyógyít. Ezek a szavak sovány vigasznak tűnhetnek a szakítás után. Ez azért van így, mert csupán az idő nem old meg mindent. Szemléltetésül: Ha megvágod magad, a seb idővel begyógyul, most azonban még fáj. Meg kell állítanod a vérzést, és enyhítened kell a fájdalmat. Ezenkívül vigyáznod kell, nehogy elfertőződjön. Ugyanez igaz az érzelmi sebre is. Pillanatnyilag fáj, de tehetsz azért, hogy csillapítsd a fájdalmat, és hogy ne keseredj meg. Az idő elvégzi a maga munkáját, de mit kell tenned neked? Próbáld ki a következőket:

Ne fojtsd vissza a bánatodat! Semmi rossz sincs abban, ha jól kisírod magad. Hiszen a Biblia is azt írja, hogy „ideje van . . . a sírásnak”, sőt még „a jajveszékelésnek” is (Prédikátor 3:1, 4). A sírás nem a gyengeség jele. Lelki gyötrelmek közepette még a bátor harcos, Dávid is beismerte: „éjjelente sírástól nyirkos az ágyam, fekvőhelyem könnyel áztatom” (Zsoltárok 6:7, Katolikus fordítás [6:6]).

Törődj az egészségeddel! A mozgás és a helyes táplálkozás segít visszanyerni azt az energiát, melyet a szakítás miatti érzelmi gyötrelem felemészt. A Biblia kijelenti: „a testedzésnek van . . . haszna” (1Timóteusz 4:8).

Mire figyelhetnél oda az egészséged érdekében?

․․․․․

Foglald le magad! Továbbra is csinálj olyan dolgokat, amik érdekelnek. És ne szigeteld el magad másoktól. Ez most fontosabb, mint eddig bármikor (Példabeszédek 18:1). Ha olyanokkal töltesz időt, akik törődnek veled, az segíthet, hogy építő dolgokkal foglalkozz.

Hogyan foglalhatod le magad?

․․․․․

Mondd el imában Istennek, hogyan érzel! Ez nehéz lehet. Vannak, akiknek egy szakítás után még olyan gondolataik is támadnak, hogy Isten cserbenhagyta őket. Ezt mondják: „Sokat imádkoztam Istenhez, hogy találjak valakit, és tessék, ez lett a vége!” (Zsoltárok 10:1). De vajon helyénvaló volna Istent csupán egy égi házasságközvetítőnek tekinteni? Természetesen nem. És nem is ő a felelős azért, ha az egyik fél nem akarja folytatni a kapcsolatot. Azt biztosan tudjuk Jehováról, hogy ’ő törődik velünk’ (1Péter 5:7). Ezért bátran öntsd ki neki a szívedet imában. A Biblia kijelenti: „tárjátok kéréseiteket az Isten elé; és az Isten békéje, amely felette áll minden gondolkodásnak, meg fogja őrizni szíveteket és gondolkodóképességeteket Krisztus Jézus által” (Filippi 4:6, 7).

Milyen konkrét dolgokért imádkozhatnál Jehovához, miközben igyekszel megküzdeni a szakítás miatti fájdalommal?

․․․․․

Ne ragadj le a jelennél!

Idővel, amikor már begyógyult a sebed, jó, ha átgondolod, mi is történt a kapcsolatotokkal. Ha úgy érzed, kész vagy erre, segíthet, ha leírod a válaszaidat a következő kérdésekre.

▪ Okot adtál a szakításra? Ha igen, írd le ide, hogy mivel, függetlenül attól, hogy szerinted jogos volt-e ez.

․․․․․

▪ Szerinted mi járult még hozzá a szakításhoz?

․․․․․

▪ Visszatekintve, tehettél volna valamit azért, hogy ne kerüljön sor a szakításra? Ha igen, mit?

․․․․․

▪ Rámutatott ez az eset olyan területekre, amelyeken érettebbé kellene válnod szellemileg vagy érzelmileg?

․․․․․

▪ Van valami, amit legközelebb másképp csinálnál? Ha igen, mi az?

․․․․․

Biztosan nem arra számítottál, hogy a kapcsolatotok így fog alakulni. De ne feledd: Vihar idején csak a borús eget és a szakadó esőt látjuk. Végül azonban eláll az eső, és kitisztul az ég. Az ebben a cikkben idézett fiatalok idővel túl tudták magukat tenni a szakításon. Biztos lehetsz benne, hogy neked is sikerülni fog.

[Lábjegyzetek]

^ 3. bek. A cikkben a neveket megváltoztattuk.

^ 5. bek. Jóllehet a cikkben fiatal nőkről írunk, az itt tárgyalt alapelvek a fiatal férfiakra is vonatkoznak.

AMIN ELGONDOLKODHATSZ

▪ Mit hozott felszínre rólad a kapcsolatotok?

▪ Mit tudtál meg a másik nemről?

▪ Kit tudnál a bizalmadba avatni, ha elhatalmasodik rajtad a szakítás miatt érzett mélységes szomorúság?

[Kiemelt rész a 20. oldalon]

JAVASLAT

Susan, akit már említettünk, felírt magának néhány írásszöveget, és mindig kéznél tartotta őket, hogy el tudja olvasni, amikor úgy érezte, hogy erőt vesznek rajta az érzelmei. Talán te is kiírhatnál magadnak néhány írásszöveget ebből a cikkből.

[Kép a 19. oldalon]

A szakítás mély sebet ejt, fájdalmasat, de idővel begyógyul