Nem hagytam, hogy a diszlexia győzzön

Michael Henborg elmondása alapján

A diszlexia nevű tanulási zavarban szenvedek. Ez a rendellenesség, mellyel egyébként az édesapám, az édesanyám és három öcsém is küszködik, megnehezíti, hogy az anyanyelvemen, dánul olvassak, az iskola pedig igazi küzdelmet jelentett. De nagyon sok segítséget és buzdítást kaptam, különösen a családomtól.

A CSALÁDOM már négy nemzedék óta Jehova Tanúja, és az olvasás, különösen a Biblia és a bibliatanulmányozási segédeszközök olvasása, mindig is szerves része volt az életünknek. Ezenkívül én és az egyik öcsém, Flemming, rendszeresen elmentünk apával a keresztény szolgálatba, és ez megértette velünk, mennyire fontos jól írni és olvasni.

Már gyermekként elolvastam Az Őrtorony és Ébredjetek! folyóirat minden egyes számát. Volt, hogy egy folyóirat elolvasása 15 órába is beletelt. Elhatároztam azt is, hogy az egész Bibliát elolvasom. A teokratikus szolgálati iskolába is beiratkoztam. Ez az iskola az egész világon működik Jehova Tanúi gyülekezeteiben. Megtanítja a tanulókat jól olvasni és beszélni, valamint arra is, hogy előadásokat tudjanak tartani. Mindez végtelenül sokat segített nekem a diszlexia elleni küzdelmemben. Ám akkor még nem is sejtettem, hogy milyen sok nehézséggel kell majd megküzdenem. Hadd meséljek erről.

Angoltanulás

1988-ban, 24 éves koromban úttörő lettem, a jó hír teljes idejű szolgája. Mivel Dániában sok bevándorló él, szerettem volna velük is megosztani a Biblia igazságait. De ahhoz, hogy ezt hatékonyan tehessem, meg kellett tanulnom angolul. Ám ez nagyon nehéz volt. Ennek ellenére a kitartásnak és a magánóráknak köszönhetően lassan előrehaladtam, és idővel meg tudtam osztani Isten Királyságának a jó hírét a szülővárosomban, Koppenhágában élő, angolul beszélő külföldiekkel. Mondanom sem kell, hogy sok nyelvtani hibát vétettem, ám nem engedtem, hogy ez meghátrálásra késztessen.

Az angoltudás azt is lehetővé tette, hogy különböző országokban Jehova Tanúi építkezésein dolgozzak önkéntesként. Először Görögországban szolgáltam, majd Spanyolországban a madridi fiókhivatal építésén.

Mivel szerettem volna még nagyobb részt vállalni a prédikálómunkában, jelentkeztem a szolgálati kiképzőiskolára, melyet Jehova Tanúi működtetnek. Ez az iskola nyolc héten át különleges képzést nyújt azoknak a nőtlen keresztény férfiaknak, akik készek olyan helyen szolgálni, ahol nagyobb szükség van a jó hír hirdetőire (Márk 13:10). Én egy angol nyelvű osztályba kaptam meghívást Svédországba.

Az iskola 1994. szeptember 1-jén kezdődött. Szerettem volna jól felkészülni rá, ezért úgy nyolc hónapig napi négy órán át tanultam angolul, és átmentem egy angol gyülekezetbe. Majd amikor elkezdődött az iskola, nem hagytam, hogy a rendellenességem megakadályozzon abban, hogy előrehaladjak. Például amikor az oktatók kérdéseket tettek fel, gyakran jelentkeztem, bár nem mindig voltam benne biztos, hogy a megfelelő szavakkal fejezem majd ki magam. A diplomaosztás után kineveztek úttörőnek  Koppenhágába. Nagyon nehéz volt megtanulni angolul, de ennél még nehezebb feladat várt rám.

Belevágok a tamil nyelvbe

1995 decemberében kinevezést kaptam egy tamil nyelvű gyülekezetbe, a dániai Herning városába. Úgy éreztem, hogy a tamil az egyik legnehezebb nyelv a világon. Ebben a nyelvben 31 betű van, de a mássalhangzók és magánhangzók összetett betűket is alkothatnak, s emiatt a betűkészlete közel 250 karakterből áll.

Először dánul tartottam az előadásaimat a gyülekezetnek, melyeket tamilra fordítottak. Amikor végre tamilul kezdtem tartani az előadásokat, szerintem senki sem értette, mit mondok. Ennek ellenére a hallgatóság tisztelettel figyelt, bár sokaknak mosolyt csaltam az arcára. Hogy gyorsabban megtanuljam a nyelvet, úgy határoztam, hogy egy olyan országba megyek, ahol milliók beszélik a tamil nyelvet – Srí Lankára költöztem.

Amikor 1996 októberében Srí Lankára érkeztem, polgárháború dúlt az országban. Egy ideig a szemben álló felek határán található Vavuniya városában éltem. Bár a helyi Tanúk nagyon szegények voltak, nagy szeretettel vettek körül, rendkívül vendégszeretőek voltak, és mindent megtettek azért, hogy tamilra tanítsanak. A nem Tanúkra nagy hatással volt, hogy én mint az egyedüli nyugati ember a vidéken, megpróbálok az anyanyelvükön beszélgetni velük. Az értékelésük és alázatuk megkönnyítette nekem, hogy a Bibliáról beszéljek nekik.

1997 januárjában vissza kellett térnem Dániába, a rá következő évben pedig feleségül vettem Camillát, aki úttörő volt. Nagyon vágytam vissza Srí Lankára, ezért 1999 decemberében visszatértem, ez alkalommal természetesen már a feleségemmel. Nem telt bele sok idő, számos emberrel, köztük családokkal is tanulmányoztuk a Bibliát, és elmentünk a helyi Tanúkkal a bibliatanulmányozásaikra. Teljesen belevetettük magunkat a szolgálatba és a nyelvtanulásba.

2000 márciusában vissza kellett térnünk Dániába. Nagyon nehéz volt búcsút vennünk a keresztény társainktól és a bibliatanulmányozóinktól, hiszen őszintén megszerettük őket. De még több munka várt ránk, például neki kellett gyürkőznünk egy újabb nyelv tanulásának.

A tamil után a lett nyelv következett

2002 májusában Camillával, immár négyéves házasokként, meghívást kaptunk, hogy szolgáljunk misszionáriusként a Dániától keletre fekvő Lettországban. Camilla gyorsan megtanult lettül, mindössze hat hét után már tudott kommunikálni az emberekkel. Nekem azonban nem ment  ilyen könnyen. Igazából mind a mai napig úgy érzem, hogy alig haladtam valamit előre, pedig nagyon sok segítséget kapok. De azért elhatároztam, hogy nem adom fel. *

Camilla rengeteget segít nekem, és mindketten örömmel végezzük a misszionáriusi szolgálatot. Sok hálás emberrel tanulmányoztuk már a Bibliát. Amikor elfelejtek szavakat, vagy nyelvtanilag helytelenül beszélek, a helybeli Tanúk és bibliatanulmányozók türelmesen próbálnak megérteni, és segítenek is. Így nagyobb önbizalommal veszek részt a nyilvános szolgálatban és tartok előadást a keresztény összejöveteleken.

Hogy miért vállalkoztam arra, hogy nyelveket tanuljak, ha ez ennyire nagy küzdelmet jelent nekem? A válasz egyetlen szó: szeretetből. Persze itt nem a nyelvek iránti szeretetről beszélek, hanem az emberek iránt érzett szeretetről. Csodálatos kiváltság segíteni valakinek, hogy megismerje az igaz Istent, Jehovát, és hogy közel kerüljön hozzá. És ahogyan azt sok misszionárius újra meg újra tapasztalja, ezt a feladatot sokkal hatékonyabban lehet elvégezni, ha az emberekkel az anyanyelvükön beszélünk, azon a nyelven, amely eléri a szívüket.

Az évek folyamán a feleségemmel számos embernek tudtunk segíteni abban, hogy a Biblia igazságának pontos ismeretére jusson. De ez nem a mi érdemünk. Jehovának vagyunk hálásak minden jó eredményért. Végtére is mi csak elültetjük és öntözzük a Biblia igazságának a magvait; a növekedést Isten adja (1Korintusz 3:6).

Amikor a hátrányból előny lesz

Jóllehet a diszlexia hátráltat engem, de azért vannak előnyei is. Miért mondom ezt? Amikor például előadásokat tartok, kevésbé hagyatkozom a jegyzeteimre, így többször tudok a hallgatóságra nézni. Ezenkívül nagyon sokszor használok szemléltetéseket, melyekre viszonylag könnyű visszaemlékezni. Így bizonyos szempontból a rendellenességem segít, hogy ügyesebben tudjak tanítani.

A keresztény Pál apostol ezt írta: „a világ gyöngéit választotta ki az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket” (1Korintusz 1:27). Nem kétséges, a rendellenességem bizonyos értelemben ’gyöngévé’ tesz. De sokakhoz hasonlóan én is tapasztalom, hogy Jehova messzemenően ki tudja pótolni a hiányosságainkat. Nekünk csupán annyi a dolgunk, hogy ésszerű célokat tűzzünk ki, ne támasszunk nagy elvárásokat magunkkal szemben, imádkozzunk Isten szent szelleméért, és tegyünk meg mindent, hogy elérjük a céljainkat.

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész a 22. oldalon]

MIT TUDUNK A DISZLEXIÁRÓL?

Mi a diszlexia? A „diszlexia” szó görög eredetű. Azt jelenti, hogy ’rossz beszéd’. Nem lehet kinőni; a nyelv használatával, különösen az olvasással kapcsolatos rendellenességre utal. A diszlexiások általában nehezen társítják a betűkhöz a betűk által jelölt hangokat. Ám a tünetek személyenként eltérőek lehetnek.

Mi okozza? Az okokat nem tudjuk pontosan, az viszont ismeretes, hogy a diszlexia örökölhető. Bár a tanulmányok az agy fejlődésének és működésének a rendellenességére mutatnak, a diszlexia nem függ össze az intelligenciaszinttel, és arról sincs szó, hogy az ebben szenvedők nem akarnak tanulni. Valójában a diszlexiásoknak gyakran kitűnő adottságaik vannak olyan területeken, amelyeken nincs szükség jó nyelvi képességekre.

Hogyan kezelhető? Fontos minél előbb felismerni a rendellenességet. A nyelvi képességek hatásos fejlesztésében több érzéknek is nagy szerepe van, úgymint a hallásnak, a látásnak és a tapintásnak. Sok tanulónak személyes segítségre van szüksége azért, hogy a saját tempójában tudjon fejlődni. Az iskolában tapasztalt nehézségeik miatt talán érzelmi segítségnyújtást is igényelnek. A jó oktatásnak és a kemény munkának köszönhetően a diszlexiás diákok meg tudnak tanulni jól írni és olvasni. *

[Lábjegyzet]

[Kép a 23. oldalon]

Egy keresztény társammal Srí Lankán

[Kép a 23. oldalon]

Camillával Lettországban