Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Az igazi megoldás

Az igazi megoldás

Az igazi megoldás

MIRE Lena, akiről az első cikkben olvashattunk, 32 éves lett, az összeomlás szélén állt, emésztette a bűntudat, és csak a halálra tudott gondolni. Főleg a gyógyszerekkel kapcsolatos gondjai miatt volt ilyen állapotban. „Jó feleség és anya szerettem volna lenni – írta –, de az életemben és a világban minden annyira szomorú és megrendítő volt, hogy úgy éreztem, nem érdemes jónak lennem. És ha nagy ritkán mégis megpróbáltam, mindig kudarcot vallottam.”

Idővel Lena tanulmányozni kezdte Jehova Tanúival a Bibliát. Nem telt bele sok idő, a Biblia igazsága belső békével töltötte el, és megkönnyebbült. Ezt mondta: „Még soha nem töltött el ilyen csodálatos érzés.” Amikor behatóan tanulmányozta a bibliai alapelveket, és megtudta, milyen nagyszerű jövő vár az emberiségre, indíttatást érzett arra, hogy rendbe tegye az életét, és szakítson a függőségével.

Gyakorlatias alapelvek

A Teremtőnk, Jehova Isten pontosan olyan törvényeket és alapelveket íratott le a Bibliában, melyekre az embereknek szükségük van. A Zsoltárok 19:7, 8 kijelenti: „Jehova törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket . . . Jehova utasításai egyenesek, megvidámítják a szívet; Jehova parancsolata tiszta, fölragyog tőle a szem.”

Például a 2Korintusz 7:1 erre buzdít minket: „tisztítsuk meg magunkat a test és a szellem minden szennyétől”. Lena megszívlelte ennek a bibliaversnek a buzdítását, és ez segített neki, hogy szakítani tudjon azokkal a szokásaival, melyek beszennyezték. Ugyanez volt a helyzet Myrával is, akiről már szintén írtunk az első cikkben. Talán emlékszel, hogy rabja lett a fejfájásra felírt gyógyszereinek. Hogyan sikerült megoldást találnia ebben a helyzetben? Őszintén beszélt róla az orvosával, aki ezután segített neki, hogy másféle orvosi kezelést kapjon. * Ezenkívül a keresztény gyülekezetben kapott buzdításból is nagy hasznot merített.

Lena is, és Myra is imában kért segítséget. A Filippi 4:6, 7 ezt írja: „Semmi miatt ne aggódjatok, hanem mindenben az ima és a könyörgés által hálaadással együtt tárjátok kéréseiteket az Isten elé; és az Isten békéje, amely felette áll minden gondolkodásnak, meg fogja őrizni szíveteket és gondolkodóképességeteket”. Isten egyik szolgája, aki az ókorban élt, és ilyen belső békét érzett, azt írta, hogy amikor ’megsokasodtak benne nyugtalanító gondolatai’, Isten bátorító szavai megnyugtatták, megvigasztalták és belső békével töltötték el (Zsoltárok 94:19). Ilyen vigasztaló szavakra a Bibliában találhatunk, valamint akkor is, amikor jó szellemiségű keresztények, például a keresztény vének személyesen buzdítanak és támogatnak minket.

Időnként azonban a gyógyszerekkel kapcsolatos problémái miatt teljesen értéktelennek érezheti magát valaki. Janice, egy keresztény nő, aki évekig visszaélt vényköteles gyógyszerekkel, ezt írta: „A függőségben élő emberek talán annyira tönkremennek szellemileg, és annyira utálják magukat, hogy nehezen tudnak Jehovához fordulni segítségért, vagy egyáltalán nem képesek erre.” Ilyen körülmények között különösen fontos, hogy ezek a személyek érett keresztények segítségét kérjék. A szeretetteljes, türelmes bátorításuk és a hitből fakadó imáik ’meggyógyíthatják a gyengélkedőt’ (Jakab 5:15). Természetesen ha egy gyermek szenved függőségben, a szülőknek kell szellemi és orvosi segítséget kérniük, hogy meggyógyuljon, és ne essen vissza.

Janice elment egy rehabilitációs központba, leküzdötte a szenvedélyét, és azóta sem nyúl gyógyszerekhez. Ezt írta: „Jehovára támaszkodom, hogy átsegítsen a nehéz időszakokon. Most már nyugodt vagyok, és kezd visszatérni a régi, vidám egyéniségem.”

Problémáink a múlté lesznek

Eljön az idő, amikor már semmiféle gyógyszerre nem lesz szükség. Hogyhogy? A Jelenések 21:3, 4 ezt mondja: „Isten sátora az emberekkel van . . . És letöröl minden könnyet a szemükről, és nem lesz többé halál, sem kesergés, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé. A korábbi dolgok [napjaink problémáit is beleértve] elmúltak.”

A Biblia a keresztények reménységét egy horgonyhoz hasonlítja, mely „biztos is, szilárd is” (Héberek 6:18, 19). Az ókorban a tengerészek vihar idején leengedték a hajó horgonyát. Amikor a horgony megakadt a tengerfenéken, segített a hajónak átvészelni a vihart, és hogy ne sodródjon veszélyes zátonyra vagy a partra. Ehhez hasonlóan a Bibliából megismerhető ’biztos és szilárd’ remény segíthet nekünk megtartani az érzelmi, elmebeli és szellemi egyensúlyunkat, amikor viharszerű próbákkal találjuk magunkat szembe. És ezekből bizony nincs hiány!

Vizsgáld meg a Bibliát, és meg fogod látni, hogy a tanácsai és a tanításai mennyire időszerűek és buzdítóak. Jehova Tanúi örömmel segítenek neked ebben. Biztos lehetsz benne, hogy nem fogsz csalódni.

[Lábjegyzet]

^ 6. bek. Nem minden helyzet olyan, mint Myráé. Például vannak, akik valamilyen fájdalmas betegségben szenvednek, melyet csak erős, potenciálisan függőséget okozó gyógyszerekkel lehet enyhíteni, olyanokkal, melyeket csak orvosi felügyelet mellett lehet alkalmazni. Ezek a betegek nem akarnak euforikus állapotba kerülni, és az esetükben nem is lehet addikcióról beszélni. (Lásd a Példabeszédek 31:6-ot.)

[Oldalidézet a 9. oldalon]

„Semmi miatt ne aggódjatok, hanem mindenben az ima és a könyörgés által . . . tárjátok kéréseiteket az Isten elé; és az Isten békéje, amely felette áll minden gondolkodásnak, meg fogja őrizni szíveteket és gondolkodóképességeteket” (Filippi 4:6, 7)

[Kiemelt rész/kép a 10. oldalon]

GYAKORLATIAS TANÁCSOK, HOGY JOBBAN ÉREZD MAGAD

A testmozgás „átmenetileg javíthat a hangulatodon, és rövid időre talán segít úrrá lenned a depresszión” – írja egy könyv (Managing Your Mind—The Mental Fitness Guide). Az is segíthet, ha változtatsz az étrendeden, valamint a fizikai és a szellemi szokásaidon. Figyeld meg Valerie esetét, akit gyermekkorában nagyon sokszor fizikailag és szóban is bántalmaztak. Legalább 12-féle vényköteles gyógyszer rabja lett. Ennek ellenére képes volt felhagyni a függőségével, és most viszonylag normális életet él. Hogyan sikerült neki?

Már nem olvas kifogásolható regényeket, és ahelyett, hogy folyton tévét nézne, inkább rendszeresen tanulmányozza a Bibliát, és időt szakít a Jehova Tanúi által kiadott bibliatanulmányozási segédeszközöknek, például ennek a folyóiratnak az olvasására. Ezenkívül szüntelenül Istenhez imádkozik erőért, és hasznot merít a keresztény gyülekezet nyújtotta támogatásból. Nap mint nap egészséges tevékenységeket folytat, például megosztja másokkal a Biblia vigasztaló üzenetét. Sokat változtatott az étrendjén is, melyben korábban sok egészségtelen étel is volt. Az eredményen még az orvosai is elcsodálkoztak. Valerie már évek óta nem rabja a vényköteles gyógyszereknek. *

[Lábjegyzet]

^ 21. bek. Ha klinikai depresszióra, bipoláris zavarra vagy valamilyen más lelki betegségre szedsz vényköteles gyógyszereket, akkor valószínűleg más helyzetben vagy, mint Valerie. Ezért ne változtass semmin anélkül, hogy megbeszélted volna az orvosoddal.