Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Jól működik a pajzsmirigyed?

Jól működik a pajzsmirigyed?

Jól működik a pajzsmirigyed?

AZ ÉBREDJETEK! BRAZÍLIAI ÍRÓJÁTÓL

SARA nagyon bánkódott, hogy terhessége első harmadában elvesztette gyermekét. Úgy egy évvel később egy másik magzata is meghalt. Számos orvosi vizsgálatnak vetették alá, de nem derült ki, hogy mi húzódott meg a háttérben. Ahogy teltek-múltak az évek, Sara hízni kezdett, pedig odafigyelt a táplálkozására, és rendszeresen végzett testmozgást. Ezenkívül többször görcsölt a lába, és egyre rosszabbul tűrte a hideget. Végül aztán vérvételekből és a pajzsmirigyéről készült ultrahangvizsgálatból kiderült, hogy Hashimoto-tireoiditisz nevű betegsége van, és hogy ez okozhatta a vetéléseit. *

A legtöbb emberhez hasonlóan Sara nem sokat gondolt a pajzsmirigyére. De a romló egészsége felhívta a figyelmét arra, hogy a pajzsmirigy mennyire fontos szerv.

A pajzsmirigy

A pajzsmirigy egy kicsiny, lepke alakú mirigy, mely a nyak elején, közvetlenül az ádámcsutka alatt helyezkedik el. A pajzsmirigynek két lebenye van, melyek közrefogják a tracheát, azaz a légcsövet, és az egész mirigynek a súlya 20-30 gramm körüli. Része a szervezet endokrin rendszerének, olyan szervek és szövetek csoportjának, melyek hormonokat, vagyis kémiai hírvivőket termelnek és tárolnak, valamint közvetlenül a véráramba választják ki azokat.

A pajzsmirigy rengeteg apró tüszőből áll, melyek sűrű folyadékkal teli hólyagocskák, és ezekben vannak a pajzsmirigyhormonok. Ezeknek a hormonoknak nagy a jódtartalma. Mi több, a szervezetben lévő jódnak majdnem a 80 százaléka a pajzsmirigyben van. Az elégtelen táplálkozás pajzsmirigy-megnagyobbodáshoz, vagyis golyva (strúma) kialakulásához vezethet. A kisgyermekekben a jódhiány gátolhatja a hormonképződést, ami aztán késlelteti a növekedést, az értelmi fejlődést és a nemi érést – ezt az állapotot kretenizmusnak nevezik.

Pajzsmirigyhormonok „munka” közben

A pajzsmirigyhormonok nevei: T3, RT3 (reverz T3) és T4. * A T3 és az RT3 egyaránt a T4-ből ered, és az átalakulás nagyrészt a pajzsmirigyen kívül, a szervezet szöveteiben történik. Ennélfogva, amikor a testünknek a pajzsmirigyhormonokból többre van szüksége, akkor a pajzsmirigy T4-et választ ki a véráramba, onnan pedig a T4-nek és a származékainak a hatásai a test összes sejtjére kiterjedhetnek.

Éppen úgy, ahogy a gázpedál szabályozza az autó sebességét, a pajzsmirigyhormonok is szabályozzák a test anyagcseréjének sebességét, vagyis azt a kémiai folyamatot, mely a sejtekben játszódik le, és amelynek során energia termelődik, valamint új szövetek jönnek létre. Így a pajzsmirigyhormonok hozzájárulnak a szövetek normális növekedéséhez és megújulásához, hatással vannak a szívritmusra, továbbá biztosítják az energiát az izmok működéséhez és a test melegen tartásához.

A pajzsmirigyhormonoknak más fontos funkcióik is vannak. Például segítenek a májnak eltávolítani a véráramból a felesleges triglicerideket és a kis sűrűségű lipoproteineket, az úgynevezett rossz koleszterint. A koleszterin ezután az epébe, majd végül a székletbe kerül. Ezzel szemben a túl kevés pajzsmirigyhormon növelheti a rossz koleszterin szintjét, valamint csökkentheti a nagy sűrűségű lipoproteineket, az úgynevezett jó koleszterint.

A gyomor-bél rendszerben a pajzsmirigyhormonok felgyorsítják az emésztőnedvek kiválasztását és az izmok ritmusos összehúzódását (perisztaltikát). Ha tehát túl sok a pajzsmirigyhormon, az élénkebb bélmozgást idézhet elő, ha pedig túl kevés a hormon, az székrekedést.

Mi szabályozza a pajzsmirigyet?

A pajzsmirigy szabályozása az agy hipotalamusznak nevezett részében kezdődik. Amikor a hipotalamusz észleli, hogy a testünknek pajzsmirigyhormonokra van szüksége, jelez a közelében lévő agyalapi mirigynek, vagy más néven hipofízisnek, amely az agyalapnál, a szájpad fölött helyezkedik el. Az agyalapi mirigy erre pajzsmirigyserkentő hormont (TSH-t) bocsát a véráramba, hogy jelezze a pajzsmirigynek, itt az ideje, hogy hormonokat termeljen.

Ha tehát az orvosok megmérik a TSH és a pajzsmirigyhormonok szintjét a vérben, akkor megállapíthatják belőle, hogy jól működik-e, és egészséges-e a pajzsmirigy. Ez fontos, mivel a dolgok rosszul is alakulhatnak.

Ha a pajzsmirigy nem jól működik

A pajzsmirigybetegségek kevés jódot tartalmazó étrendből, fizikai megerőltetésből, stresszből, genetikai hibából, fertőzésből, betegségből (általában autoimmun betegségből) vagy különféle rendellenességekre felírt gyógyszeres kezelések mellékhatásaiból eredhetnek. * A megnagyobbodott pajzsmirigy, vagyis a golyva valamilyen betegség jele lehet. A megnagyobbodás az egész mirigyre kiterjedhet, vagy göbök formájában jelentkezhet. Bár a golyva rendszerint jóindulatú, de azért mindig jó megmutatni egy orvosnak, mert valami súlyosabb dolog is meghúzódhat a háttérben, például rák *.

Általában a kórosan működő pajzsmirigy vagy túl sok, vagy túl kevés hormont termel. Ha túlműködik, azt hipertireózisnak, ha alulműködik, hipotireózisnak nevezik. A pajzsmirigybetegség fokozatosan és észrevétlenül alakulhat ki, így előfordulhat, hogy az illető évekig nem is tud róla, hogy baj van a pajzsmirigyével. Ahogy a legtöbb betegségre, úgy erre is igaz: minél hamarabb diagnosztizálják, annál jobb kimenetelre számíthatunk.

A gyakoribb pajzsmirigybetegségek közé tartozik a Hashimoto-tireoiditisz és a Basedow-kór (Graves-betegség). Mindkettő autoimmun betegség, mely elnevezés abból ered, hogy az immunrendszer megtámadja a szervezet normális szöveteit, mivel idegen szöveteknek tekinti azokat. A Hashimoto-tireoiditisz hatszor gyakoribb a nőknél, mint a férfiaknál, és sokszor hipotireózisba csap át. A Basedow-kór nyolcszor gyakoribb a nőknél, és nemritkán hipertireózissá fajul.

Eltérnek a vélemények azzal kapcsolatban, hogy milyen gyakran kellene vizsgálatot végezni a pajzsmirigybetegség kiszűrésére, bár azt általánosságban véve fontosnak tartják, hogy az újszülötteknél végezzenek ilyen szűrést. (Lásd a „ Fontos vizsgálat újszülötteknél” című kiemelt részt.) Ha az orvosi vizsgálat arra utal, hogy valakinek alulműködik a pajzsmirigye, általában olyan vizsgálatot írnak elő, amely kimutatja a pajzsmirigyet megtámadó ellenanyagokat. Másrészt ha a vizsgálatok azt sejtetik, hogy valakinek túlműködik a pajzsmirigye, egy fajta röntgenfelvételt készítenek a pajzsmirigyéről, feltéve, hogy a beteg nem várandós, vagy nem szoptat. Amikor valakinél pajzsmirigygöbök jelennek meg, lehet, hogy szövetmintát kell venni (biopszia), hogy kizárják a rosszindulatú daganat eshetőségét.

Ha kezelésre van szükség

Gyógyszerekkel enyhíteni lehet a hipertireózis tüneteit, például a szapora szívverést, izomremegést és nyugtalanságot. Más kezelések is szóba jöhetnek, mint amilyen a pajzsmirigysejtek pusztítása, hogy a pajzsmirigy kevesebb hormont termeljen. Olykor az is előfordul, hogy a pajzsmirigyet műtéti úton el kell távolítani.

Azoknak a betegeknek, akiknek hipotireózisuk van, vagy akiknek eltávolították a pajzsmirigyüket, az orvos rendszerint előírja, hogy naponta szedjenek T4 hormont. Ahhoz, hogy jól állítsák be az adagolást, az orvosok a kezelés során megfigyelés alatt tartják a pácienst. A pajzsmirigyrákot többféle módon is lehet kezelni, egyebek mellett gyógyszerekkel, műtéttel, kemoterápiával és radioaktív jóddal.

Sara jól reagál a T4 hormonból álló hormonpótló kezelésre, és a dietetikus segített neki egy kiegyensúlyozott étrend összeállításában. Kedvező eredmények születtek. Sara és a hozzá hasonló emberek rájöttek, hogy a pajzsmirigynek ugyan kicsi a mérete, de annál nagyobb a jelentősége. Így hát vigyázz a saját pajzsmirigyedre – egyél olyan egészséges élelmiszert, mely elegendő jódot tartalmaz, igyekezz kerülni a krónikus stresszt, és tedd meg a tőled telhető legtöbbet, hogy általában véve egészséges is maradj.

[Lábjegyzetek]

^ 3. bek. Bár a pajzsmirigy alulműködése komplikációkat okozhat a terhességben, a legtöbb olyan nő, akinek pajzsmirigybetegsége van, egészséges gyermeknek ad életet. Rendkívül fontos azonban, hogy az anya hormonpótló terápiát kapjon, hiszen kezdetben a magzata csakis általa jut pajzsmirigyhormonhoz.

^ 9. bek. A T3 a trijód-tironin, a T4 pedig a tiroxin. A 3-as és a 4-es szám arra utal, hogy hány jódatom kapcsolódik a hormonhoz. Ezenkívül a pajzsmirigy kalcitonint is termel – ez a hormon segít a vér kalciumszintjének a szabályozásában.

^ 17. bek. Az Ébredjetek! egy konkrét kezelés mellett sem foglal állást. Ha arra gyanakszol, hogy gond van a pajzsmirigyeddel, keress fel egy olyan orvost, akinek tapasztalata van a pajzsmirigybetegségek megelőzése és kezelése terén.

^ 17. bek. A rák kockázata nagyobb azoknál, akiknek a fején és a nyakán már végeztek besugárzásos kezelést, vagy akinek a családjában volt már pajzsmirigyrákos eset, illetve neki magának volt rákos betegsége.

[Oldalidézet a 27. oldalon]

Éppen úgy, ahogy a gázpedál szabályozza az autó sebességét, a pajzsmirigyhormonok is szabályozzák a test anyagcseréjének sebességét

[Oldalidézet a 29. oldalon]

A pajzsmirigybetegség fokozatosan és észrevétlenül alakulhat ki, így előfordulhat, hogy az illető évekig nem is tud róla, hogy baj van a pajzsmirigyével

[Kiemelt rész/kép a 28. oldalon]

GYAKORI TÜNETEK

Hipertireózis: túlzott idegesség, indokolatlan fogyás, szapora szívverés, fokozott bélmozgás, rendszertelen menstruáció, ingerlékenység, nyugtalanság, szélsőséges érzelmi megnyilvánulás, kidülledő szemgolyók, izomgyengeség, álmatlanság és vékony, törékeny haj. *

Hipotireózis: fizikai és mentális lassúság, indokolatlan hízás, hajhullás, székrekedés, rossz hidegtűrés, rendszertelen menstruáció, depresszió, változás a hangban (rekedt, mély hang), emlékezetkiesés és fáradtság.

[Lábjegyzet]

^ 36. bek. Egyes tünetek mögött más kiváltó okok is meghúzódhatnak, ezért feltétlenül beszélj az orvossal, ha rosszul érzed magad.

[Kiemelt rész a 28. oldalon]

 FONTOS VIZSGÁLAT ÚJSZÜLÖTTEKNÉL

Az újszülöttől vett néhány csepp vérből megállapítható, hogy van-e pajzsmirigy-rendellenessége. Ha a vérvétel azt mutatja ki, hogy gond van, akkor az orvosok helyreállító kezelést írhatnak elő. Ha egy gyermeknek nincs elegendő pajzsmirigyhormonja, akkor fizikailag és mentálisan visszamaradottá válhat, mely állapotot kretenizmusnak neveznek. Ezért a csecsemőket általában már néhány nappal a születésük után megvizsgálják.

[Kiemelt rész/kép a 29. oldalon]

MEGADOD A SZERVEZETEDNEK, AMIRE SZÜKSÉGE VAN?

A helyes táplálkozás segíthet a pajzsmirigybetegségek megelőzésében. Például eszel olyasmit, amiben elegendő jód van? Ez ugyanis elengedhetetlen a pajzsmirigyhormonok termelődéséhez. A tengeri halak és a tenger más gyümölcsei kiváló forrásai ennek a fontos elemnek. A zöldségekben és húsokban lévő jód mennyisége attól függ, hogy egy-egy vidéken milyen a talaj kémiai összetétele. Néhány kormányzat – hogy ellensúlyozza az élelemből hiányzó jódot – megköveteli, hogy az asztali sóba tegyenek jódot.

A pajzsmirigy működéséhez még a szelén is lényeges. Ez a nyomelem annak az enzimnek a része, amely a T4 hormont T3 hormonná alakítja. A zöldségekben, húsokban és a tejben lévő szelén koncentrációja szintén a talajtól függ. A tenger gyümölcseiben, a tojásban és kelkáposztában sok a szelén. Persze ha gyanakszol, hogy pajzsmirigybetegséged van, beszélj az orvosoddal; ne próbáld meg magadat kezelni.

[Ábra a 28. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

légcső

gége (ádámcsutka)

pajzsmirigy

légcső