A komótos lajhár

„SIESS, hozd gyorsan a fényképezőgépet!” – kiáltottam a húgomnak, amikor a dzsungelben megpillantottam egy zöld lajhárt az ösvényen. Nagyot nevettünk, amikor rájöttünk, hogy nincs miért kapkodni, hiszen a lajhár az egyik leglassúbb állat a világon.

Szerettem volna többet megtudni erről az emlősről, ezért ellátogattam az Ave Állatkertbe, mely a Costa Rica-i La Garita de Alajuelában található. Ez nem csupán egy állatkert, hanem egy olyan központ is, melynek az a célja, hogy az őshonos állatokat megmentsék, meggyógyítsák és visszajuttassák a vadonba. Itt találkoztam Shirley Ramírez biológussal, aki az állatkert lelkes kutatásvezetője. Ő megmutatta nekem az állatkertben élő lajhárt, Pelotát. Ez a név spanyolul azt jelenti, hogy ’labda’. Nem véletlenül ez a neve, hiszen amikor a lajhárok alszanak, szorosan összegömbölyödnek, és úgy néznek ki, mint egy labda. Pelota egy kétujjú lajhár, akkora, mint egy kisebb méretű kutya. A szőre bolyhos, az orra pisze, és nagy, barna, vizes szemei vannak.

Azt már tudtam a lajhárokról, hogy magányos állatok, általában évente kölykeznek, és egyszerre egy utódnak adnak életet. A kölyök az anyja hasába csimpaszkodik, és négy-hathetes koráig szopik, de a következő öt-nyolc hónapot is az anyja hasán tölti. Ez idő alatt az anya a szájából eteti a csemetéjét zsenge, könnyen emészthető levelekkel. Később már a kicsi is szedeget magának leveleket, ám egy pillanatra sem engedi el az anyját. Az együtt töltött idő során az anya megismerteti kicsinyével azt a kis területet, amely az élettere lesz.

Kétujjú, háromujjú, zöld és fázós

Kiderült, hogy a dzsungelben egy háromujjú lajhárt láttam. Úgy nézett ki, mintha fekete álarcot viselne. Tömzsi farka és durva szőre volt, a mellső lábai sokkal hosszabbak voltak a hátsó lábainál, és volt egy aranysárga folt a vállai között. Ennek a fajnak 9 nyakcsigolyája van, ezért a kedvenc levelei keresgélése közben a fejét 270 fokban körbe tudja fordítani. De mitől volt zöld a szőre? Shirley azt mondta, hogy „a zöld árnyalat a lajhár bundájában élő algáknak köszönhető”.

A háromujjú lajhárokkal ellentétben a kétujjú lajhárok mellső és hátsó lábai nagyjából egyforma hosszúak. Aranybarna szőrük hosszú és puha tapintású.

A lajhárok napozással töltik az idejüket a fák tetején. A testhőmérsékletük a környezet hőmérsékletétől függően az éjszakai 24 és a nappali 33 Celsius-fok között ingadozik. Egyetlen más emlősnek sem változik ilyen mértékben a testhőmérséklete. Mivel a lajhárnak nagyon kicsi az izomtömege, nem tud reszketni, hogy melegen tartsa magát. Ezért sokszor összegömbölyödve alszik, hogy megőrizze a testmelegét; rövid, finom alsó szőrzete pedig hőszigetelőként szolgál. Naponta akár 20 órát is képes aludni.

Az ebéd hosszan tartó útja

Az emésztésben részt vevő baktériumok működéséhez és az erjedési folyamatokhoz testhőre van szükség. Mivel a lajhár testhőmérséklete alacsony, rendkívül lassú az anyagcseréje. Akár egy hónapig is eltarthat, míg az elfogyasztott levelek végigmennek az emésztési folyamatokon a lajhár összetett gyomrában, és bekerülnek  a vékonybélbe. Ha az esős évszakban sok hideg nap követi egymást, akkor a lajhárok teli gyomorral is éhen halhatnak. „A lajhároknak nélkülözhetetlen a nap melege az emésztéshez” – magyarázta Shirley.

Még ezt is hozzáfűzte: „Állatgondozóként a feladataimhoz tartozik, hogy gondoskodjak az állatokról, és kitakarítsam a ketrecüket. Ezért a leginkább azt szeretem a lajhárokban, hogy egy héten csak egyszer ürítenek. Ilyenkor lejönnek a földre, ásnak egy gödröt, és betemetik az ürüléküket. Ez az egyetlen dolog, amit lent a földön végeznek.”

„Fordított” életre tervezve

A lajhárok szinte minden mást a fákról lógva csinálnak: így esznek, alszanak, párosodnak, és így hozzák világra az utódaikat. A Teremtő nagyon leleményesen alkotta meg ezeket a kis emlősöket, kimondottan úgy, hogy képesek legyenek „fordított” életet élni. A lajhárok ujjain 7 centiméter hosszú karmok vannak. Ezekkel kapaszkodnak az ágakba és az indákba. Még a szőrzetük állása is ellentétes irányú, hogy a bundájuk ne ázzon át a trópusi esőkben. Más szárazföldi állatokkal ellentétben a szőrzetük választóvonala a hasukon van, és onnan fut le két oldalra a hátuk irányába, ezért az eső azonnal lefolyik róla. Bár a lajhár a földön ügyetlen és esetlen, a fákon roppant elegánsan mozog. És akármilyen meglepő, kitűnően úszik.

Mi mást tanultam még a lombkoronák e csendes lakójáról? Többek között két érdekességet: Először is azt, hogy képes túlélni olyan sérüléseket, sőt még olyan mérgezést is, amelybe más emlősök belepusztulnának. Még a súlyos sebei is gyorsan begyógyulnak, és szinte soha nem fertőződnek el. Ezért az orvostudomány nagy hasznát venné, ha jobban értenénk a lajhár immunrendszerének működését. Másodszor pedig azt, hogy az állandóan rohanó és idegeskedő embereknek a javára válna, ha legalább egy kicsit utánoznák a lajhár nyugodtságát és komótos életmódját. (Beküldött cikk.)

 [Kiemelt rész/képek a 15. oldalon]

„JÓ HÁZIGAZDA”

A lajhár bozontos bundája azért zöldes árnyalatú, mert a lajhár algákkal él szimbiózisban. A fedőszőrzetét alkotó minden egyes szőrszálban egy vájat fut, melyben megtelepednek az algák. A lajhár „vendégül látja” az algákat, az algák pedig azzal viszonozzák ezt, hogy tápanyagokról gondoskodnak. Ezek a tápanyagok akkor jutnak be a lajhár szervezetébe, amikor nyalogatja a bundáját, illetve a bőrén keresztül szívódnak fel. A szürkészöld szín tökéletes álca a dzsungelben, hiszen a lajhár úgy néz ki, mintha egy nagy csomó száraz levél lógna le az ágról. Minél idősebb egy lajhár, annál zöldebb.

[Forrásjelzések]

Jobbra fent: © Michael and Patricia Fogden; lent: © Jan Ševčík