Odaadó, együttműködő szülők

▪ A Dél-afrikai Köztársaság magasföldjén a hőmérséklet megközelíti a fagypontot. Meleg, harmadik emeleti irodám ablakából aggódva figyelem, amint egy csupasz fa ide-oda hajlong a süvítő téli szélben. Lent az ágak között egy pálmagerle gubbaszt, és melengeti két fiókáját. A fiókák még csak háromnaposak.

Mielőtt a gerlepár lerakta volna legelső tojásait, megépítette a fészkét. A hím hozta a gallyakat, és a nőstény elrendezte őket. Nagyszerű munkát végeztek, mivel a zord téli szél nem tette tönkre a fészket, mely azóta már a második fészekaljának ad otthont. A tojó éjjel költötte a tojásokat, a hím pedig nappal. Körülbelül két hét elteltével kikeltek a fiókák. Nem kell hozzá két teljes hét, és a kicsinyek már elég nagyok és erősek lesznek ahhoz, hogy repülni tudjanak.

Hallod, milyen édesen turbékol a gerle? Olyan, mintha szelíden nevetne. A gerlemama jelzi, hogy megérkezett. A szomszédos ágon van, a begye tele élelemmel, amit az éhes fiókáinak hozott. Most már fel tudja váltani a párját. A szülők egészen addig etetik a fiókáikat, míg azok képesek nem lesznek saját magukról gondoskodni, bár repülni már előbb megtanulnak.

Sokszor rácsodálkozok, hogy milyen összhang van a két gerle között, és mennyire gyengéden törődnek a fiókáikkal. Ezek az ösztönök minden egyes nemzedékre átöröklődnek. A Zsoltárok 86:8 szavai jutnak erről eszembe: „Nincs hozzád hasonló . . . , ó, Jehova, és semmi sincs, ami tetteidhez fogható.”

Jehova Isten az írott Szavában, a Szent Bibliában útmutatásról gondoskodott a szülőknek, mely ugyanolyan megbízható, mint azok az ösztönök, melyeket a gerléknek adott. Az édesanyákat például arra buzdítja a Biblia, hogy „szeressék gyermekeiket” (Titusz 2:4). Az apáknak pedig ezt mondja: „ne ingereljétek föl gyermekeiteket, hanem továbbra is Jehova fegyelmezésében és az ő gondolkodásának zsinórmértéke szerint neveljétek őket” (Efézus 6:4; 1Timóteusz 5:8). Semmi kétség, hogy azok a szülők, akik így bánnak a gyermekeikkel, rendkívül értékesek Isten szemében.