Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Milyen problémákkal küzdenek a fiatalok?

Milyen problémákkal küzdenek a fiatalok?

Milyen problémákkal küzdenek a fiatalok?

Mit gondolsz, nagyobb problémákkal néznek szembe a fiatalok manapság, mint régebben? Ha azt mondod, hogy nem, talán úgy gondolod, hogy a mai tinédzserek a történelem legszerencsésebb fiataljai.

Sok országban az orvostudománynak köszönhetően nem tudnak tért hódítani olyan betegségek, melyek miatt sok fiatal korábban megbetegedett vagy meg is halt. A technika fejlődésének eredményeként olyan elektronikus eszközök és játékok készülnek, melyekről a korábbi nemzedékek álmodni sem mertek. A gazdasági növekedés pedig családok millióit emelte ki a szegénységből. Számtalan szülő dolgozik keményen, hogy biztosítsa a gyermekeinek azokat az életkörülményeket és tanulási lehetőségeket, melyekben neki nem lehetett része.

Kétségtelen, hogy a mai fiatalok sok szempontból előnyös helyzetben vannak. De az is igaz, hogy minden eddiginél nagyobb nehézségekkel néznek szembe. Az egyik ilyen nehézség, hogy az emberiség most abban az időszakban él, melyet a Biblia „a világrendszer befejezésének” nevez (Máté 24:3). Jézus Krisztus pontosan megjövendölte, hogy ezt az időszakot társadalmi zűrzavar fogja jellemezni (Máté 24:7, 8). A Biblia ugyanezt az időszakot ’utolsó napoknak’ is nevezi, és a most fennálló társadalmi helyzetről azt írja, hogy „nehezen elviselhető” (2Timóteusz 3:1). Vizsgáljunk meg néhány nehezen elviselhető problémát, melyekkel napjainkban a tinédzserek szembenéznek.

1. probléma

Egyre nagyobb elszigeteltség

A filmek, a tévéműsorok és a magazinok úgy mutatják be a fiatalokat, mint akiket barátok vesznek körül, olyanok, akikkel együtt nőnek fel, együtt járnak iskolába, és felnőtt korukban is barátok maradnak. De a legtöbb tinédzserre ez egyáltalán nem igaz.

Barbara Schneider és David Stevenson kutatók több ezer amerikai fiatallal készített interjút elemeztek, és arra a következtetésre jutottak, hogy „meglehetősen kevés olyan tanuló volt, akinek hosszútávon ugyanaz lett volna a legjobb barátja, vagy már jó ideje ugyanaz lett volna a baráti köre”. Sok fiatal „nem érzi, hogy kötődne valakihez, és kevés olyan közeli barátja van, akivel meg tudná osztani a problémáit vagy a gondolatait”, mondja a két kutató.

Azoknak a tizenéveseknek pedig, akiknek vannak barátaik, úgy tűnik, hogy alig van idejük arra, hogy együtt legyenek velük. Egy Egyesült Államokban végzett kiterjedt tanulmány szerint a legtöbb tinédzser az idejének körülbelül 10 százalékát tölti a barátaival, de mintegy 20 százalékát egyedül, többet, mint amennyit a családjával vagy a barátaival. Egyedül esznek, egyedül utazgatnak, egyedül szórakoznak.

Az elszigetelődést tovább fokozza, hogy rendkívüli mértékben elterjedtek az elektronikai kütyük. Például a Time magazin 2006-ban beszámolt arról, hogy a 8 és 18 év közötti amerikai fiatalok átlagosan hat és fél órát töltenek el úgy, hogy a szemük a tévé képernyőjére mered, fülük be van dugva a fülhallgatóval, vagy az ujjaikkal a videojáték irányítóját vagy a számítógép billentyűzetét nyomogatják. *

Természetesen nem ez az első nemzedék, amely órákat tölt zenehallgatással vagy játékkal (Máté 11:16, 17). De az, hogy a mai fiatalok az idejük nagy részét az elektronikai eszközök társaságában töltik ahelyett, hogy a családjukkal lennének, sok kárt okozhat. A korábban említett két kutató ezt mondja: „A fiatalok elismerték, hogy ha egyedül vannak, akkor kisebb az önbecsülésük, kevésbé boldogok, nem élvezik annyira, amit csinálnak, és nem is annyira tevékenyek.”

2. probléma

Kényszer, hogy szexuális életet éljenek

A tinédzserekre, sőt még a náluk fiatalabbakra is, óriási nyomás nehezedik, hogy kipróbálják a szexet. Nathan, egy Ausztráliában élő fiatal ezt mondja: „A legtöbb gyerek a suliból körülbelül 12-15 éves volt, amikor először kipróbálta a szexet.” Egy mexikói lány, Vinbay azt mondja, hogy az alkalmi szex átlagos dolognak számított a fiatalok között az iskolában: „Azokat, akik nem éltek szexuális életet, furának tartották.” „Az alkalmi szex annyira mindennapos, hogy nem elég egyszer nemet mondani – meséli Ana, egy 15 éves brazil lány. – Újra meg újra vissza kell utasítanod az ajánlatokat.”

Nagy-Britanniában a kutatók ezer olyan 12 és 19 év közötti fiatallal készítettek felmérést, akiknek különböző volt a hátterük. Kiderült, hogy majdnem 50 százalékuk rendszeresen részt vesz valamilyen szexuális tevékenységben. Ezeknek a fiataloknak több mint 20 százaléka csak 12 éves! Dr. Dylan Griffiths, aki felügyelte a kutatást, ezt mondja: „A korlátozások, melyeket a család, az egyházak és más intézmények régebben felállítottak, mára megszűntek, a mai fiatalok tehát áldozatok.”

Tényleg „áldozatok” azok a fiatalok, akik kipróbálják a szexet? Egy 2003-as beszámoló szerint Robert E. Rector, Lauren R. Noyes és Kirk A. Johnson kutatók közvetlenül kapcsolatba hozták a tinédzserkori szexualitást a depresszióval és az öngyilkossági kísérletek megnövekedett számával. 6500 fiatallal készített interjút elemeztek, és megfigyelték, hogy „a szexuálisan aktív lányoknál háromszor nagyobb az esélye annak, hogy depressziósak lesznek, mint azoknál a lányoknál, akik szexuálisan nem aktívak”. És azoknál a fiúknál, „akik szexuálisan aktívak, több mint kétszer nagyobb az esélye, hogy depressziósak lesznek, mint azoknál, akik szexuálisan nem aktívak”.

3. probléma

Széthullott családok

Az egyesült államokbeli fiatalok az értékrend és a család összetételének gyors változását tapasztalják. „Az elmúlt évtizedekben jó néhány demográfiai változás történt, mely közvetlenül érintette a tizenéveseket – írja egy könyv. – Az átlagos amerikai családokban egyre kevesebb a gyermek, vagyis a tinédzsereknek kevesebb testvérük van. Ahogy növekszik a válások száma, több és több gyermek nő fel egyszülős családban. Ezenkívül egyre több olyan 18 év alatti gyermek van, akinek az édesanyja dolgozik, ezért gyakran előfordulhat, hogy egyedül vannak otthon” (The Ambitious Generation—America’s Teenagers, Motivated but Directionless).

Függetlenül attól, hogy a fiatalok egy vagy két szülővel élnek együtt, sokan úgy érzik, hogy nincs szoros kapcsolatuk a szüleikkel, és nincsenek mellettük, amikor a legnagyobb szükségük lenne rá. Egy kutatás, mely 7000 tizenéves életét követte nyomon éveken át, feltárta, hogy a legtöbb tinédzser szerint a szülei szeretőek és megértőek. De még így is „csak az egyharmaduk mondta, hogy különleges figyelmet és segítséget kap a szüleitől, amikor valamilyen problémával néz szembe”. A beszámolóból az is kiderült, hogy „a legtöbb tinédzser úgy érzi, hogy a szülei pont a problémás időszakokban nem figyelnek oda rájuk, és nem segítenek”.

Japánban az egykor szoros családi kötelékek felbomlanak a gazdagság utáni vágy miatt. Kawanishi Yuko, egy szociológia professzor ezt mondja: „A legtöbb mai szülő, akinek tizenéves gyermeke van, a II. világháborút követő évtizedekben született, amikor demográfiai robbanás következett be. Ők új értékrend szerint nőttek fel, mely az anyagi sikerre és a javakra fekteti a hangsúlyt.” Milyen értékrendet adtak át a gyermekeiknek? „Sok mai szülő elsősorban a gyermekei tanulmányi sikereivel törődik – mondja a professzor asszony. – Amíg a gyermekeik jó tanulók, addig otthon minden más dolog másodlagos, vagy egyáltalán nem számít.”

Hogyan hathat a fiatalokra ez a kiegyensúlyozatlan nézőpont az anyagi és tanulmányi sikerről? A japán médiában gyakran beszélnek a kirerunak nevezett jelenségről. Ezzel a fiatalok hirtelen dühkitöréseire utalnak, melyeket a túl nagy elvárások váltanak ki belőlük. „A gyermekek talán azért viselkednek így, mert nem érzik, hogy a családjuk bármiféle visszatartó erőként hatna a viselkedésükre” – mondja Kawanishi Yuko.

Van remény

Valóban ’nehezen elviselhető, válságos időkben’ élünk (2Timóteusz 3:1). De a Biblia nemcsak arról jövendöl, hogy az emberek ebben az időszakban nagy nehézségekkel fognak szembenézni.

A Biblia hasznos tanácsokat ad a fiataloknak, hogy hogyan tudják jobbá tenni az életüket. Jehova Isten, a Biblia Szerzője nagyon szeretné megtanítani a fiataloknak, hogy hogyan küzdhetnek meg a problémákkal (Példabeszédek 2:1–6). Azt szeretné, hogy a fiatalok boldogok legyenek. A Szava képes arra, hogy „a tapasztalatlanoknak eszességet adjon, az ifjúnak pedig ismeretet és gondolkodóképességet” (Példabeszédek 1:4). Nézzük meg, hogyan segíthetnek a bibliai alapelvek.

[Lábjegyzet]

^ 10. bek. Japánban annyira elterjedt, hogy a fiatalok félrevonulnak a szobájukba, hogy még nevet is adtak nekik: ők a hikikomorik. Becslések szerint 500 000-1 000 000 hikikomori van Japánban.

[Oldalidézet az 5. oldalon]

Egy tanulmány szerint a szexuálisan aktív lányoknál háromszor nagyobb az esélye annak, hogy depressziósak lesznek

[Kiemelt rész/kép a 6. oldalon]

Önpusztító életmód

Egy 2006-os kormányjelentés feltárta, hogy Nagy-Britanniában a 11 és 15 év közötti kokainfogyasztók száma egy év alatt megduplázódott. Körülbelül 65 000 fiatal mondta, hogy már kipróbált valamilyen kábítószert. Hollandiában a 16-24 év közötti fiataloknak a becslések szerint több mint 20 százaléka bizonyos mértékben alkoholfüggő, vagy valamilyen alkoholfogyasztással összefüggő betegsége van.

Sok fiatal ennél szélsőségesebb módon fejezi ki belső gyötrelmét: megvágja, megharapja vagy megégeti a testét. „Becslések szerint 3 millió amerikai folyamodik önmegsebzéshez, és minden 200. tinédzser rendszeresen ejt magán sebeket” – tudjuk meg Len Austin és Julie Kortum kutatóktól.

[Kép a 3. oldalon]

Sok fiatalnak nincsenek közeli barátai, akikben megbízhatna