Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Víztölcsér a tengeren

Víztölcsér a tengeren

Víztölcsér a tengeren

▪ Láttál már valaha víztölcsért? Tahiti partjainál 2005. december 25-én lehetett látni egyet. A tenger és az ég között kavargó, szélből és vízből formálódott hosszú tölcsér körülbelül fél óráig volt megfigyelhető. Azután lassan fehérré vált és eltűnt.

A víztölcséreket néha vízfelszín feletti tornádóknak nevezik, ám rendszerint gyengébbek a szárazföldi tornádóknál. Általában úgy tíz percig tartanak, de volt már rá példa, hogy egy órán át is tomboltak. Mivel a tenger felett képződnek, többnyire véletlenül észlelhetők. Emiatt a meteorológusok nem nagyon ismerik ezt a jelenséget. A beszámolók szerint a víztölcsért olykor a tehervonatok hangjához hasonló, nagyon erős robaj kíséri.

Az ókorban a Biblia egyik zsoltárírója így írt a felkavaró érzéseiről: „Mély vizek mély vizeknek szólnak zuhatagjaid hangjánál” (Zsoltárok 42:7). Néhány szótár szerint a „zuhatagnak” fordított héber szó utalhat víztölcsérre is. Ez esetben nagyon találóan írt a zsoltáríró az érzéseiről. Később még azt is elmondta, hogy a lelkét ’elfogta a kétségbeesés’, és ’háborgott bensőjében’. Mégis vigaszt merített az Istenével ápolt kapcsolatából. „Várj Istenre – ösztönözte magát –, mert magasztalom én még őt mint az én nagy megmentésemet és Istenemet” (Zsoltárok 42:11).

Olykor mi is tenger felett örvénylő tornádóhoz vagy forgószélhez hasonló nehézségeket élhetünk át. De ha várunk Istenre, akkor ő minket is nagy megmentésben részesít.