Miért fontos kimutatni az érzéseinket?

„ÖLELGESSE őket sokat!” – javasolta egy gyermekpszichológus egy újdonsült anyukának, aki ikreknek adott életet. Az anyuka abban kért tanácsot a professzortól, hogy hogyan nevelje fel a gyermekeit, mi lenne a legjobb nekik. A professzor azt mondta, hogy „a szeretetet és a kötődést többféleképpen kell kimutatni: öleléssel, puszikkal, meleg szavakkal, megértéssel, jókedvvel, nagylelkűséggel, megbocsátással, és amikor szükség van rá, tudatos fegyelmezéssel. Soha nem szabad azt feltételeznünk, hogy a gyermekeink tudják, hogy szeretjük őket.”

Tiffany Field, a Miami Egyetem (USA, Florida) egyik tanszékének, az Érintéskutató Intézetnek a vezetője egyetért a fenti tanáccsal. „A gyerekek fejlődéséhez és egészségéhez ugyanolyan elengedhetetlenül fontos az érintés, mint a táplálkozás és a testmozgás” – állítja.

Vajon a felnőtteknek is szükségük van az érintésre, arra, hogy érezzék, hogy szeretik őket? Igen. Claude Steiner klinikai pszichológus a kutatásai alapján arra a következtetésre jutott, hogy korunktól függetlenül a szavakkal és érintéssel kifejezett szeretet rendkívül fontos az érzelmi egyensúlyunkhoz. Laura, aki nővér, és sok idős van a gondjaira bízva, ezt mondja: „Saját tapasztalatból tudom, hogy ha kimutatjuk a szeretetünket az idősek iránt, egyszerűen kivirulnak. Ha kedvesek vagyunk velük, és megérintjük őket, akkor elnyerjük a bizalmukat, és szívesen megteszik, amit mondunk nekik. És ha kedvesen bánunk velük, akkor a méltóságuktól sem fosztjuk meg őket.”

Ezenkívül azok, akik kimutatják az érzéseiket, magukkal is jót tesznek, nemcsak azokkal, akikkel szeretettel bánnak. Ahogyan Jézus Krisztus mondta annak idején, „nagyobb boldogság adni, mint kapni” (Cselekedetek 20:35). Az pedig még mélyebb megelégedettséggel fog eltölteni minket, ha azok iránt mutatjuk ki az érzéseinket, akik nyugtalanok valami miatt, depressziósak, vagy félelmeik vannak. A Bibliában sok történet van arról, hogy egy-egy ilyen személynek az segített, hogy mások kimutatták irántuk az érzéseiket.

Mennyire megvigasztalódhatott például az a „férfi, akit elborított a lepra”, és emiatt a társadalom kitaszítottja volt, amikor nem más, mint Jézus Krisztus együtt érzően megérintette! (Lukács 5:12, 13; Máté 8:1–3).

És mekkora erőt önthetett az idős Dániel prófétába az, amikor Isten egyik angyala meleg szavakkal bátorította, és háromszor is megérintette! Ahhoz, hogy új erőre kapjon, a fáradt és érzelmileg kimerült Dánielnek pontosan arra volt szüksége, hogy szeretettel megérintsék, és bátorítóan szóljanak hozzá (Dániel 10:9–11, 15, 16, 18, 19).

Egyszer Pál apostol néhány kedves barátja körülbelül 50 kilométert utazott, hogy találkozhassanak vele Milétuszban. Pál ott elmondta nekik, hogy lehet, hogy nem fogják őt látni többé. Mennyire felbátorodhatott, amikor az Efézusból érkezett hű barátai a „nyakába borultak, és gyengéden csókolgatták”! (Cselekedetek 20:36, 37).

Így hát a Biblia is, és a modern kutatások is arra ösztönöznek minket, hogy mutassuk ki egymás iránt az érzéseinket és a szeretetünket. Fizikailag, és érzelmileg is szükségünk van rá. Vagyis elmondhatjuk, hogy nem csak a gyerekeknek van szükségük arra, hogy megfelelő és őszinte szavakkal és érintésekkel megmutassuk nekik, hogy szeretjük őket.