Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Vigyázz az ólommal! – Mérgezést okozhat

Vigyázz az ólommal! – Mérgezést okozhat

Vigyázz az ólommal! – Mérgezést okozhat

Az elmúlt években több kormány is kivont a kereskedelmi forgalomból különféle játékokat, ékszereket és egyéb termékeket. Miért? Azért, mert a termékek ólomszintje veszélyesen magas volt, és tudva levő, hogy a kisgyermekek mindent a szájukba vesznek. A hat év alatti gyerekekben különösen nagy kárt tehet az ólom, mivel a központi idegrendszerük még fejlődésben van.

EGY vizsgálat szerint, melyet a Johns Hopkins Egyetem közegészségügyi kara végzett el, az ólom blokkol egy proteint, amely fontos szerepet játszik az agy és az értelmi képesség fejlődésében. A vizsgálatok megmutatják, hogy a szervezetbe kerülő ólomnak a gyerekek esetében akár az 50 százaléka is felszívódik, míg a felnőttek esetében általában csak a 10-15 százaléka.

Néhány nemrégiben végzett kutatás arra enged következtetni, hogy az ólom akkor is káros lehet, ha a mennyisége nem éri el a kormány által megállapított határértéket. Az Egyesült Államok balesetmegelőzési tanácsa szerint a gyermekek esetében az ólom okozta károk a következők lehetnek: „tanulási nehézségek, figyelemzavar, viselkedési zavarok, elégtelen növekedés, halláskárosodás és veseproblémák.” Azoknak a nőknek, akik teherbe eshetnek, nagyon oda kell figyelniük magukra, mert az ólom kárt tehet a magzatban is. *

Az ólom az ételbe és az italba is bekerülhet, ha ólomtartalmú zománccal bevont agyagedényben készítik el őket – és általában ilyen edényeket használnak Ázsia és Latin-Amerika egyes részein. Az ivóvizet sokszor agyagedényekben tárolják, hogy hidegen tartsák, a forró italokat pedig zománcozott bögrékben tálalják. Egy mexikóvárosi, öt éven aluli gyermekekkel végzett vizsgálatból kiderült, hogy a 18 hónapnál idősebb gyerekeknek közel a felénél magas volt a vér ólomszintje. A vizsgálat ezt a zománcozott edényekben készült ételeknek tulajdonítja. Az ólom sima, fényes felületet kölcsönöz az agyagedényeknek, de ha felhevítik őket, vagy zöldséget és gyümölcsöt tesznek beléjük, oldhatják az ólmot.

Az ólommérgezés egyéb okai

Bár a legtöbb fejlett országban néhány éve már nem állítanak elő ólomtartalmú üzemanyagot, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint még mindig közel 100 olyan ország van a világon, ahol nem ólommentes az üzemanyag. Az ólom nem bomlik le és nem ég el. Ezért a kipufogógázból parányi részecskék kerülnek az út menti talajba. Az ember aztán belélegzi az ólomport, vagy a cipője talpán beviszi a lakásba.

Egy másik nagy veszélyforrás az ólomtartalmú festék, mellyel beltéri falfelületeket festettek, mielőtt törvényekkel szabályozták volna a használatát. Csak az Egyesült Államokban körülbelül 38 millió lakás, vagyis az összes lakóépület 40 százaléka van ólomtartalmú festékkel kifestve. A felpattogzott festék vagy a felújításkor levegőbe kerülő ólompor pedig kifejezetten veszélyes.

Sok régi városban vagy régi építésű épületben ólomcsövekből vagy ólommal forrasztott rézcsövekből készült a vízvezetékrendszer. A Mayo Klinika – egy neves egészségügyi központ Amerikában – azt javasolja, hogy ha az otthonunkban ilyen vízvezetékrendszer van, mindig folyassuk 30-60 másodpercig a vizet, mielőtt innánk belőle. Meleg vizet pedig semmiképpen ne engedjünk a csapból iváshoz vagy főzéshez – főleg ne bébiétel készítéséhez.

A vér ólomszintje jelentősen lecsökken, ha az ólom el van távolítva az ember közvetlen környezetéből. Azok, akik félnek, hogy ólom jutott a szervezetükbe, kérhetnek egy vérvizsgálatot. Ha kiderül, hogy a vér ólomszintje olyan magas, hogy káros a szervezetre, orvoshoz kell fordulni.

Jó, ha bekerül a köztudatba

Ólommérgezést úgy kap valaki, hogy a szervezetében apránként felgyülemlik az ólom. De ha egyszeri alkalommal kerül nagy mennyiségű ólom a szervezetébe, az azonnal ölhet. Az USA Járványügyi Központjának egyik jelentése szerint 2006-ban egy óvodás lenyelt egy fémékszert, és meghalt, mert az ékszer nagy mennyiségű ólmot tartalmazott.

Hogy mennyire fontos informálni az embereket az ólom káros hatásairól, azt megmutatja egy orvosi enciklopédia. Azt írja, hogy az Egyesült Államokban jelenleg 20 óvodásból egynél magas a vér ólomszintje. Ha ez az arány egy olyan országban, ahol szabályozva van az ólomhasználat, akkor mi lehet azokban az országokban, ahol nincsenek erre törvények? Tényleg mindnyájunknak vigyáznunk kell az ólommal!

[Lábjegyzet]

^ 4. bek. Felnőttek is kaphatnak ólommérgezést. Az ő esetükben ez idegrendszeri problémákat, izom- és izületi fájdalmat, valamint memória- és figyelemzavart okoz.

[Kiemelt rész/kép a 29. oldalon]

AZ ÓLOMMÉRGEZÉS NÉHÁNY TÜNETE GYERMEKEKNÉL

Hasi fájdalom, agresszivitás, vérszegénység, figyelemzavar, székrekedés, fáradtság, fejfájás, ingerültség, visszamaradott érzelmi és viselkedési fejlődés, étvágytalanság, csökkent mozgékonyság, lassú növekedés (MEDLINE PLUS MEDICAL ENCYCLOPEDIA).