Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

SS-tiszt voltam, de ma már az igaz Istent szolgálom

SS-tiszt voltam, de ma már az igaz Istent szolgálom

SS-tiszt voltam, de ma már az igaz Istent szolgálom

Gottlieb Bernhardt elmondása alapján

Egykor a német SS-ben, Hitler elit gárdájában szolgáltam a Wewelsburg-kastélyban. 1945 áprilisában parancsot kaptam, hogy végezzek ki rabokat a közeli koncentrációs táborban. Ők Jehova Tanúi voltak. Az SS mindenkitől megkövetelte, hogy feltétel nélkül engedelmeskedjen a hatalomnak. Azon őrlődtem, hogy mi lenne a helyes cselekedet. Hadd meséljem el, hogy miért.

EGY kis faluban születtem 1922-ben, a Rajna folyó mentén, Németországban. Bár a környéken élők főként római katolikusok voltak, a családunk egy pietista csoporthoz tartozott, egy olyan vallási mozgalomhoz, mely a XVII. században indult útjára. 1933-ban, amikor 11 éves voltam, Hitler került hatalomra Németországban. Néhány évvel később, mivel kimagaslóak voltak a tanulmányi eredményeim, és a sportokban is jeleskedtem, kiválasztottak, hogy egy különleges iskolába küldjenek Marienburg közelébe (mai nevén Malbork, Lengyelország). Ott, több száz kilométer távolságra az otthonomtól, elmélyedtem a nemzeti szocialista, vagyis náci ideológiában. A diákokat becsületre, szorgalomra, lojalitásra, engedelmességre és kötelességtudatra nevelték, valamint arra, hogy mindennél jobban tiszteljék német örökségüket.

A II. világháború és az SS

Amikor 1939-ben kitört a II. világháború, besoroztak az SS-Leibstandarte Adolf Hitler hadosztályba, egy közvetlenül Hitler parancsnoksága alá tartozó elit katonai alakulatba. Közülünk kerültek ki a kormánytisztviselők testőrei, továbbá különleges katonai hadműveleteket is végrehajtottunk. Magam is láttam harcokat, például Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában, Romániában, Bulgáriában és Görögországban. Bulgáriában részt vettem egy vallásos szertartáson, melyet egy tábori lelkész tartott. „Vajon az ellenség oldalán is vannak ugyanilyen szertartások? – tűnődtem. – Vajon Isten megáldja a háborút? Állást foglal valamelyik oldalon?”

Később kiválasztottak a Junkerschulénak nevezett akadémiára. Itt olyan fiatal férfiakat képeztek ki, akiktől azt remélték, hogy idővel magas katonai tisztségeket fognak betölteni. Ezt követően kineveztek egy olyan egységbe, amely a birodalom központját védte Berlinben. Egyszer fültanúja voltam, amint Hitler egy magas beosztású politikussal ordítozott. „Micsoda szégyenteljes viselkedés!” – gondoltam magamban. Persze ezt hangosan nem mertem kimondani.

Berlinben találkoztam Ingével, aki szintén a központban dolgozott. Már az esküvőt tervezgettük, amikor az egységemet hirtelen áthelyezték az orosz frontra. Méghozzá úgy, hogy nem kaptunk rendes téli öltözetet! Mi, katonák egyszerűen nem akartuk elhinni, hogy ez történik velünk, ugyanis 1941/42 telén a hőmérséklet mínusz 30 fok alá süllyedt. Ott másodszor is megkaptam a Vaskereszt hadi kitüntetést. Később, miután súlyosan megsebesültem, visszarendeltek Németországba. Ingével 1943-ban összeházasodtunk.

Az új megbízatásom a bajor hegyekben lévő, obersalzbergi főhadiszállásra szólt. Itt dolgozott Heinrich Himmler, az SS vezetője is. Ő elintézte, hogy Felix Kersten kezeljen, aki a masszőre és háziorvosa volt. Később megtudtam, hogy Kerstennek volt egy Hartzwalde nevű birtoka Berlin közelében. A háború második felében megkérte Himmlert, hogy a közeli koncentrációs táborban lévő Jehova Tanúi hadd dolgozzanak a birtokán. Himmler ebbe bele is egyezett, Kersten pedig tisztelettel bánt a Tanúkkal. Egy Tanú, aki Kerstennek dolgozott Svédországban, mindig tett egy példányt Az Őrtoronyból Kersten táskájába a németországi Tanúk számára.

Megismerkedek Jehova Tanúival

1944 vége felé Himmler kinevezett segédtisztnek egy SS-tábornok mellé, aki a Wewelsburg-kastély parancsnoka volt. Wewelsburg egy 400 éves erődítmény volt nem messze Paderborntól. Himmler azt tervezte, hogy Wewelsburg lesz az SS-ideológia kultikus központja. Az erőd közelében volt egy kisebb koncentrációs tábor, Niederhagen. Itt különleges rabokat tartottak fogva, akik Jehova Tanúi voltak, más néven Bibliakutatók.

Egy rab, Ernst Specht többször is felkeresett, hogy ellássa a sebeimet.

– Jó reggelt, uram! – mondta.

– Miért nem úgy köszön, hogy „heil Hitler!”? – kérdeztem felháborodva.

– Ön keresztényként nőtt fel? – kérdezte tiszteletteljesen.

– Igen – válaszoltam. – Pietista családban nevelkedtem.

– Akkor tudja, hogy a Biblia ígérete szerint a megmentés (heil) csak egyetlen személy, Jézus Krisztus által fog eljönni. Ezért nem mondhatom azt, hogy „heil Hitler!”.

A válasza nagy hatással volt rám. Csodálkozva kérdeztem:

– Maga miért van itt?

– Bibliakutató vagyok.

Többször is beszélgettem Ernsttel és egy másik Tanúval, Erich Nikolaiziggal, aki fodrász volt. A szavaik megérintették a szívemet. Ám nem lett volna szabad ilyesmikről beszélgetnünk, és a felettesem rám is parancsolt, hogy ez ne forduljon többet elő. Én azonban legbelül tudtam, hogy ha Németországban – ebben az úgynevezett keresztény országban, ahol több millió egyháztag van – mindenki úgy viselkedne, ahogy a Tanúk, nem lenne háború. „Inkább tisztelni kellene őket, nem pedig üldözni” – gondoltam magamban.

Abban az időben egy kétségbeesett özvegyasszony fordult hozzám, hogy vitessem el a fiát orvoshoz, mert sürgősen el kell távolítani a vakbelét. Én rögtön intézkedtem, viszont a felettesem közbelépett. Hogy miért? Az asszony férjét korábban kivégezték, mert egy olyan csoport tagja volt, amely 1944 júliusában megpróbálta megölni Hitlert. A fiú meghalt, és én semmit sem tehettem ez ellen. Mind a mai napig lelkiismeret-furdalásom van miatta.

Bár még csak a húszas éveim elején jártam, kezdtem úgy látni az életet, amilyen valójában, nem pedig úgy, ahogyan azt a náci propaganda lefestette. Ugyanakkor egyre jobban csodáltam Jehova Tanúit és a tanításaikat. Végül ez vezetett életem legdrámaibb döntéséhez.

1945 áprilisában a szövetséges csapatok már egészen közel jártak, és a felettesem elmenekült Wewelsburgból. Ezt követően egy egység azt a parancsot hozta Himmlertől, hogy az erődöt le kell rombolni és a foglyokat meg kell ölni. A közeli koncentrációs tábor parancsnoka átadta nekem a kivégzendő személyek listáját: egytől egyig Tanúk voltak. Miért kellett megölni őket? Állítólag tudták, hogy hol vannak a Harmadik Birodalom által elrabolt műkincsek, melyeket feltehetően valamelyik épületben rejtettek el. Ez a titok nem derülhetett ki! „De most mit csináljak ezekkel a kivégzési parancsokkal?” – tépelődtem.

Odamentem a tábor parancsnokához, és így szóltam: „Az amerikai csapatok lassan ideérnek. Nem gondolja, hogy bölcsebb lenne, ha az embereivel elmenekülne?” Nos, nem kellett sokat győzködnöm. És ekkor valami olyat tettem, ami elképzelhetetlen volt egy SS-tiszt számára: nem hajtottam végre a parancsot, és a Tanúk életben maradtak.

Megtiszteltetés, hogy a testvérük lehetek

A háború után Inge és én felvettük a kapcsolatot Jehova Tanúival, és nagy buzgalommal vetettük bele magunkat a Biblia tanulmányozásába. Egy Tanú-hölgy, Auguste és mások is segítettek nekünk. A háborúban szerzett sebesülések és a háborút követő nehéz körülmények miatt nem volt könnyű az életünk. Mindezek ellenére a feleségemmel átadtuk az életünket Jehovának, és megkeresztelkedtünk. Én 1948-ban, Inge pedig 1949-ben.

Azok a Tanúk, akik a háború alatt Wewelsburgban voltak, az 1950-es években visszatértek, hogy találkozzanak egymással. Köztük volt Ernst Specht, Erich Nikolaizig és egy másik hűséges elítélt, Max Hollweg is. Óriási kiváltságnak tekintem, hogy én is a testvérük lehetek, hiszen Isten ezen bátor szolgái az életüket kockáztatták, hogy tanúskodjanak nekem. A találkozóra Martha Niemann is eljött, aki Wewelsburgban titkárnőként dolgozott. Rá is nagy hatással volt a Tanúk magatartása, és később maga is Jehova önátadott szolgája lett.

Amint visszatekintek az elmúlt évekre, bőséges bizonyítékát látom annak, hogy „az egész világ [Sátán, az Ördög] hatalmában van” (1János 5:19). Ezzel hiszékeny, idealista fiatalként még nem voltam tisztában. Ma már az is egyértelmű, hogy mekkora különbség van aközött, ha az ember egy zsarnoki uralmat szolgál, vagy ha Jehovát. Míg a zsarnoki uralom vak engedelmességet követel meg, Jehova arra vágyik, hogy szeretetből szolgáljuk őt. Ez a szeretet Isten személyiségének és szándékának pontos ismeretén alapszik, melyet a Biblia tár fel (Lukács 10:27; János 17:3). Igen, amíg csak élek, Jehovát fogom szolgálni!

[Kép a 19. oldalon]

Az esküvői fényképünk (1943. február)

[Kép a 19. oldalon]

Úgy tervezték, hogy a Wewelsburg-kastély lesz az SS-ideológia központja

[Kép a 20. oldalon]

Ingével, a feleségemmel ma