Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Figyeljük a világot

Figyeljük a világot

Figyeljük a világot

„Azok, akik nem dohányoznak, valamint rendszeresen mozognak, csak mértékkel fogyasztanak alkoholt, és legalább öt adag gyümölcsöt vagy zöldséget esznek naponta, átlagosan 14 évvel tovább élnek, mint azok, akikre nem jellemzők a fent felsoroltak.” Ez a következtetés egy 11 éven át tartó vizsgálaton alapul, melyet 20 000 ember bevonásával végeztek (A KALIFORNIA EGYETEM HÍRLEVELE, BERKELEY, USA).

„Olvasással lehet a legjobban lazítani . . . Csupán hat perc elegendő ahhoz, hogy a stressznek legalább a kétharmadától megszabaduljunk” (INDIA TODAY INTERNATIONAL, INDIA).

Elárvult „játékszerek”

A The New York Times szerint az Egyesült Államokban „a gazdasági nehézségek miatt rengeteg hajó áll elhagyatottan”. A tulajdonosok csiszolópapírral eltávolítják a hajójuk nevét és azonosító számát, majd otthagyják valahol, vagy elsüllyesztik őket, néha abban a reményben, hogy a biztosító fizetni fog. Mi ennek az oka? „Egyesek . . . ugyanabban a helyzetben találják magukat, mint az eladósodott háztulajdonosok: rengeteget kell fizetniük valamiért, aminek csökken az értéke, ezért úgy döntenek, hogy inkább nem fizetnek tovább” – jegyzi meg az újság, és „drága játékszereknek” nevezi a hajókat, melyek „elvesztették a vonzerejüket”. Az újság elmagyarázza: „A tulajdonosok nem tudják eladni őket, mivel a használtpiac telített. Nem engedhetik meg maguknak, hogy havonta több száz dollárt fizessenek a tárolásukért és a karbantartásukért. És nincs több ezer dollárjuk arra sem, hogy hivatalos úton szabaduljanak meg tőlük.”

Mit gondolnak az óvodások a testükről?

Már négyéves gyerekek is „próbálnak változtatni a megjelenésükön, hogy olyan testalkatuk legyen, melyet a társadalom ideálisnak tart” – jelenti a sydney-i The Sunday Telegraph. Az óvodások étkezési és testmozgással kapcsolatos szokásairól készült egyik tanulmányból kiderül, hogy mind a fiúk, mind a lányok aggódnak a testalkatuk miatt. A lányok fogyni szeretnének, a fiúk pedig izmosodni. „Úgy tűnik, hogy a gyerekek az édesanyjukat utánozzák, [aki] általában elégedetlen a saját testével” – állapították meg a tanulmány szerzői.

A gyerekek és az online vásárlás

Nagy-Britanniában „minden ötödik gyermek vásárol az interneten szülői engedély nélkül, és ezeknek a gyerekeknek a fele a szülei hitelkártyáját használja” – közli a londoni The Daily Telegraph. Sok gyerek ismeri azokat a weboldalakat, melyeken a szülei vásárolni szoktak, sőt a jelszavakat is, ezért könnyen hozzáférhetnek a szüleik hitelkártyaszámához. Csak kevés szülő gondolja azt, hogy a gyermeke az ő engedélye nélkül is tud online vásárolni. „Ijesztő különbség” van a között, amit a gyerekek a szülők szerint tudnak, és a között, amit valójában tudnak” – jegyzi meg a beszámoló. Többek között ezért lehet becsapni a szülőket. Néhány jó tanács az online vásárló szülőknek: „Ne tároljanak bank- vagy hitelkártyaadatokat az interneten”, csak megbízható weboldalon vásároljanak, és „ha végeztek, jelentkezzenek ki az oldalról”.