A Biblia nézőpontja

Ma is érdemes foglalkozni a Biblia minden részével?

„A Bibliának roppant csekély gyakorlati értéke van a mai ember számára. Talán csupán annyi, hogy ha ismerjük egy-két részletét, akkor az segít megfejteni a keresztrejtvényeket, vagy választ adni a kvízműsorokban elhangzó kérdésekre.”

„A családfákra, a szüzességre és az istenfélelemre történő bibliai utalások a bibliai időkben hasznos kulturális elemek voltak. A XXI. században viszont vajmi kevés értékük van.”

„A Biblia már akkor elavult volt, amikor először megjelent nyomtatásban.”

EZEK a megjegyzések egy internetes oldalról származnak, mely nemrégiben a következő kérdéssel foglalkozott: „Vajon a Biblia idejétmúlt és hasznavehetetlen?” Te mit gondolsz ezekről a megszólalásokról? Neked is hasonló a véleményed?

Talán te magad nem értesz egyet azokkal, akik ilyen kategorikusan elutasítják a Bibliát, de lehet, hogy benned is felvetődött, hogy érdemes-e a Bibliának minden részével foglalkozni. Végtére is a legtöbb egyházban használatos Bibliát Ószövetségre és Újszövetségre osztják. Ez azt sejteti, hogy a Biblia mintegy 75 százaléka ó, vagyis régi és hasznavehetetlen.

Ma már senki sem ajánl fel olyan állatáldozatokat, melyeket a mózesi törvény írt elő. De akkor miért kellett ezeknek a Mózes harmadik könyvében található, áldozatokkal kapcsolatos részleteknek fennmaradniuk? (3Mózes 1:1–7:38). Vagy mi a helyzet a Krónikák első könyvének a bevezető fejezeteivel, melyek szinte csak arról szólnak, hogy ki kitől származott? (1Krónikák 1:1–9:44). Ha ma már senki sem tudja levezetni a saját családfáját egy-egy olyan emberig, aki ezekben a feljegyzésekben szerepel, akkor mi értelmük van?

Tegyük fel, hogy szakítasz egy almát egy almafáról. Miután az alma már a kezedben van, vajon a fa, amelyen megtermett, már értéktelen? Ha szeretnél még több gyümölcsöt enni róla, akkor nem. Bizonyos értelemben a Biblia olyan, mint egy almafa. A Biblia egyes részei – például a Zsoltárok könyve vagy a hegyi beszéd – talán könnyebben érthetők, és különösen „ízletesek”. Miközben nagyra értékeljük ezeket a részeket – akárcsak a kedvelt gyümölcsünket –, vajon a többi résszel nem érdemes foglalkoznunk? Mit mond erről maga a Biblia?

I. sz. 65 táján Pál apostol megírta a második levelét Timóteusznak. Erre emlékeztette: „csecsemőkorodtól ismered a szent írásokat, amelyek képesek bölccsé tenni téged a megmentésre a Krisztus Jézusba vetett hit által.” Majd hozzátette: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a kiigazításra, az igazságosságban való fegyelmezésre” (2Timóteusz 3:15, 16). Amikor Pál azt írta, hogy „a teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos”, vajon csak az Újszövetségről beszélt?

Figyeld meg, hogy Pál azt írta, hogy Timóteusz ’csecsemőkorától ismeri a szent írásokat’. Ha Timóteusz ennek a levélnek a megírásakor a 30-as éveiben járt, ahogyan azt sokan feltételezik, akkor Jézus halála idején volt csecsemő. Ekkor az Újszövetségből, vagyis a Görög Iratokból még semmi sem volt leírva. Timóteusz édesanyja  zsidó volt, tehát a szent írások, melyekre Timóteuszt kisgyermekként taníthatta, minden bizonnyal az Ószövetség, azaz a Héber Iratok volt (Cselekedetek 16:1). Amikor Pál ’a teljes Írást’ említette, kétségkívül a teljes Ószövetségre is gondolt, az áldozati előírásokkal és a családfákkal együtt.

Most, 1900 évvel később még mi is sokféleképpen hasznot meríthetünk a Bibliának ezekből a részeiből. Először is le kell szögeznünk, hogy egyáltalán nem is létezne a Biblia, ha Isten nem gondoskodott volna arról, hogy egy általa kiválasztott nép megírja és megőrizze azt (Róma 3:1, 2). Az ókori Izraelnek a mózesi törvény nem pusztán egy szent ereklye volt, melyet meg kellett őrizni az elkövetkezendő nemzedékeknek, hanem tulajdonképpen ez volt a nemzet alapító okmánya. A Törvény részletei, melyek ma jelentéktelennek tűnnek, nagyon fontosak voltak az ókori Izrael fennmaradásához és megfelelő működéséhez. Továbbá a Bibliában található leszármazási vonalak elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy azonosítani tudják a Messiást, akiről meg lett jövendölve, hogy Dávid király leszármazottja lesz (2Sámuel 7:12, 13; Lukács 1:32; 3:23–31).

Bár a keresztények nincsenek a mózesi törvény alatt, hinniük kell a megjövendölt Messiásban, Jézus Krisztusban. A Bibliában fennmaradt ókori leszármazási vonalak bizonyítják, hogy valóban Jézus volt a megígért „Dávid fia”. Ezenkívül az áldozatokkal kapcsolatos részletek elmélyítik az értékelésünket az iránt a sokkal fontosabb áldozat iránt, melyet Jézus mutatott be, és segítenek hitet kifejleszteni ebben az áldozatban (Héberek 9:11, 12).

A Rómában lévő I. századi keresztény gyülekezetnek Pál ezt írta: „mindazt, amit régebben megírtak, a mi oktatásunkra írták meg, hogy kitartásunk által és az Írásokból származó vigasztalás által reménységünk legyen” (Róma 15:4). Ez a gondolat arra emlékeztet minket, hogy a Biblia a mi hasznunkra lett leíratva, de nem csak a miénkre. Ihletett szavai több mint 3500 éven át vezették, oktatták és helyreigazították Isten népét, például a Sínai-pusztában, az Ígéret földjén, a babiloni száműzetésben, a Római Birodalomban, ma pedig világszerte. Nincs még egy olyan könyv, mely jogosan állíthatná ezt magáról. Ahogyan egy almafa gyökerei, ugyanúgy a Biblia egyes részeinek az értéke is rejtve van. Ahhoz, hogy felfedezzük, ásnunk kell, de az erőfeszítés bőségesen megtérül.

GONDOLKODTÁL MÁR EZEN?

● Mikortól ismerte Timóteusz „a szent írásokat”? (2Timóteusz 3:15)

● A Bibliának mely részei ihletettek és hasznosak? (2Timóteusz 3:16)

● Hogyan fordíthatjuk a javunkra „mindazt, amit régebben megírtak”? (Róma 15:4)

[Képek a 29. oldalon]

A Bibliában lévő részletek elmélyítik az értékelésünket Jézus áldozata iránt