Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Televízió

Televízió

Televízió

NEM sokkal azután, hogy az ember felfedezte, hogyan lehet rádióhullámokkal hangot közvetíteni, a feltalálók azon töprengtek, hogy tudnának-e élőben közvetíteni képeket. Hogy megértsük, milyen nehéz feladat volt ez, nézzük meg hogyan működik a televízió.

Először is a tévékamerában a kép rávetítődik egy olyan eszközre, mely „elolvassa” a képet, ahhoz hasonlóan, ahogy elolvasunk egy nyomtatott anyagot. A különbség az, hogy nem betűkből álló sorokat olvas, hanem képpontokból, pixelekből álló sorokat. A képet a kamera videojellé alakítja, melyet egy másik helyre lehet továbbítani. Egy vevő pedig azonnal visszaalakítja a jelet képpé.

Az első televíziókészülék a skót származású John Logie Baird nevéhez fűződik. Amikor a rossz egészsége miatt fel kellett adnia villamosmérnöki munkáját, egy olyan témával kezdett foglalkozni, mely már tizenéves kora óta érdekelte: hogyan lehetne elkészíteni egy olyan szerkezetet, mely élőben tud közvetíteni képeket.

Baird tévékamerájának egyik része egy tárcsa (kezdetben egy kalaptartó doboz) volt, melyre spirális alakban körülbelül 30 lyukat vágott. Miközben a tárcsa forgott, a lyukak egymás után letapogatták a kép sorait, és lehetővé tették, hogy a fény egy fotocellára vetődjön. A fotocella videojelet hozott létre, melyet egy vevőhöz továbbítottak. A vevőben egy szerkezet felerősítette a jelet. A jeltől függően egy lámpa különböző erősséggel világított egy ugyanúgy forgó tárcsa mögött, és a vevő így megjelenítette a képet. A nehézség az volt, hogy a két tárcsát szinkronba hozzák. Miközben Baird tovább dolgozott, hogy megvalósítsa terveit, cipőtisztításból tartotta fenn magát.

Baird először 1925. október 2-án tudott közvetíteni televízióképet a padlásszobája egyik végéből a másikba. Az első személy, aki tévében szerepelt, egy meglepődött fiú volt a földszinti irodából. Baird fél koronát fizetett neki a közreműködéséért. 1928-ban Baird elsőként közvetített televízióképeket az Atlanti-óceánon át. Amikor a visszahúzódó John Baird megérkezett New Yorkba, igencsak zavarba jött, mivel skótduda-szóval fogadták. Híressé vált. De vajon ő volt az első, aki élőben közvetített képeket?