A vadon élő csimpánzok világa

EGY keskeny ösvényt követve az egyenlítői Afrika trópusi esőerdejébe érünk. Szemünk lassan hozzászokik a sűrű lombkoronán átszüremlő fényhez. A szűnni nem akaró, halk tücsökciripelés, az indákkal körülölelt hatalmas fák – melyek némelyike több mint 55 méter magas – áhítattal töltenek el minket, és várakozást keltenek bennünk. Úgy érezzük, ebben a félhomályban éberen kell figyelnünk, és csendesen kell lépkednünk. Hirtelen egy hangos húúú hangzik fel, melyet gyors levegővétel követ. Egyre hangosabban és egyre magasabb hangon követik egymást a hangok, mígnem fülsiketítő lárma lesz belőlük, aztán egy szempillantás alatt véget ér a hangzavar. Fárasztó utunk legizgalmasabb részéhez érkeztünk, melyet annyira vártunk: rátaláltunk egy csapat csimpánzra.

Az ilyen eszeveszett lármázás – melynek része a ziháló huhogás, a visítás, és időnként a fák törzsén való dobolás – hozzátartozik a csimpánzok kommunikációjához, így teremtenek kapcsolatot egymással. Úgy tűnik, a csimpánzok temérdek sok ízletes, érett fügére találtak, és ezért akartak ilyen sürgetőn kapcsolatot teremteni a csapatuk többi tagjával. Amint felnézünk az egyik magas fügefa hatalmas, szétterülő lombkoronájára, jó néhány csimpánzt pillantunk meg. Talán 20-an vagy 30-an lehetnek, békésen eszegetik a fügéket. Gyönyörű, ahogy fekete szőrükön megcsillan a fény. Az egyikük gallyakkal kezd dobálni minket, egy pillanat múlva csak úgy zúdulnak ránk az ágacskák, ami egyértelműen jelzi, hogy nem kívánnak osztozkodni velünk.

Akkor a legkönnyebb rátalálni a csimpánzokra, amikor bőségesen van gyümölcs. Máskor ez sokkal nehezebb, mert lehet, hogy a csimpánzok kisebb, csupán néhány egyedből álló csoportokban szétszélednek az aljnövényzetben. A vadon élő csimpánzok általában a nap legnagyobb részében eszegetnek, miközben hatalmas, több négyzetkilométernyi területet járnak be. A gyümölcsök mellett leveleket, magvakat és rügyeket fogyasztanak, valamint hangyákat, madarak tojásait és termeszeket is. Olykor vadásznak is kisebb állatokra, például majmokra.

Már majdnem dél van, ezért a csimpánzoknak kezd melegük lenni. Az egyikük lemászik a fáról. Nem telik bele sok idő, és a többiek is követik a példáját. Egyik a másik után húzódik a sűrű bozótosba. Egy csintalan fiatal hím tesz egy kis kitérőt. Egyik ágról a másikra lendül, hogy közelebbről szemügyre vegyen minket. Pajkossága és kíváncsisága mosolyt csal az arcunkra.

Bámulatos jellegzetességeik

„Nézzetek hátra!” – mondja a csapatunk egyik tagja, miközben visszafelé tartunk az ösvényen. Megfordulunk, és azt látjuk, hogy egy csimpánz óvatosan kikukucskál egy fa mögül. Két lábon áll, körülbelül 1 méter magas lehet. Mikor odanézünk, gyorsan visszahúzza a fejét a fa mögé, de néhány pillanat múlva újra kikandikál. Nagyon édes a kis kíváncsi! Igen, a csimpánzok két lábra tudnak állni, és még járni is képesek egy rövid szakaszon. De általában mind a négy végtagjukat használják a testsúlyuk megtartásához. A csimpánz  gerincének alsó részén nincs meg az a görbület, mely az embernél lehetővé teszi az egyenes testtartást. Ezenkívül mivel viszonylag gyenge a farizma, a mellső végtagjai pedig lényegesen hosszabbak és erősebbek az alsó végtagjainál, a négy lábon járás, a fára mászás és a fákon való himbálódzás sokkal inkább összhangban van a testfelépítésével.

Hosszú kezüknek különösen jó hasznát veszik, amikor vékony ágakon növő gyümölcsöket akarnak elérni, ezek az ágak ugyanis nem bírnák el a csimpánz súlyát. Kezük és lábuk tökéletes ahhoz, hogy erősen megragadják az ágakat, és megkapaszkodjanak rajtuk. A nagylábujjuk oldalra mutat, úgy működik, mintha hüvelykujj lenne, segítségével felmásznak a fákra, sőt a lábukkal majdhogynem olyan könnyen tudnak fogni és vinni dolgokat, mint a kezükkel. Ez jól jön az esti fészeképítésnél. Pár percig tart míg meghajlítgatják az ágakat, leveleket, és máris kész a puha, kényelmes fekvőhely.

Kétségkívül érdekes megfigyelni és tanulmányozni a vadon élő csimpánzokat, megannyi bámulatos jellegzetességüket, valamint nyilvánvaló anatómiai és viselkedésbeli hasonlóságaikat az emberrel. Néhányan azonban csupán kísérletezések miatt érdeklődnek a csimpánzok iránt, hogy bizonyítékokat találjanak arra a feltevésre, hogy a csimpánz és az ember között evolúciós kapcsolat van. Ezért sokakban ehhez hasonló kérdések merülhetnek fel: „Miért annyira más a csimpánz és az ember? Mit jelent az, hogy az ember – az állatokkal ellentétben – Isten ’képmására’ lett alkotva?” (1Mózes 1:27).

Egy felejthetetlen élmény

A vadon élő csimpánzokat nagyon nehéz megpillantani, és ha észrevesznek egy emberi betolakodót, általában csendben elillannak. Ám a védelmük és fennmaradásuk érdekében némelyik csimpázcsapatot hozzászoktatták az ember jelenlétéhez.

Rövid kirándulásunk az erdőben, a csimpánzok otthonában, felejthetetlen élmény volt. Némi bepillantást nyerhettünk abba, hogy milyenek valójában a csimpánzok, és megláthattuk mennyire különböznek az állatkertekben és a laboratóriumokban tartott példányoktól. Ezek az igazán érdekes állatok is ’a föld vadállatai’ közé tartoznak, melyeket Isten jónak ítélt, vagyis úgy látta, hogy tökéletesen beleillenek abba a környezetbe, melybe helyezte őket (1Mózes 1:24, 25).

[Kiemelt rész/kép a 14–15. oldalon]

A CSIMPÁNZOK ÉS AZ EMBER

Dr. Jane Goodall zoológus Az ember árnyékában című könyvében azt írja, hogy az 1960-as években tett megfigyelései az eszközkészítő csimpánzokról „számos tudóst győztek meg arról, hogy újra és bonyolultabb módon kell meghatározni az ember fogalmát”. Igazán elképesztő felfedezés volt, hogy a csimpánzok szivacsként használnak leveleket, kövekkel vagy ágakkal törik fel a diót, és letépik a leveleket az ágacskákról, melyeket beledugnak a termeszbolyokba, hogy „kihalásszák” a termeszeket. Az utóbbi időben viszont ismertté vált, hogy számos más állat is meglepően ügyes az eszközkészítésben. Dr. T. X. Barber, a The Human Nature of Birds—A Scientific Discovery With Startling Implications című könyv szerzője kijelenti: „Legnagyobb meglepetésünkre az összes gondosan tanulmányozott állat – beleértve nemcsak az emberszabású majmokat és a delfineket, hanem a hangyákat és a méheket is – alapvető tudatosságot és gyakorlati bölcsességet mutatott.”

Ez semmiképp sem változtat azon a tényen, hogy az ember egyedülálló. David Premack professzor ezt írja: „vitathatatlan, hogy az emberi nyelv nyelvtana és mondatszerkesztése páratlan.” Igen, az emberi nyelv bonyolultsága, valamint az emberi kultúra gazdagsága, melynek lényeges része a nyelv és a beszéd, kétségkívül kiemel minket az állatok közül.

  Miután Jane Goodall éveken át tanulmányozta a vadon élő csimpánzokat, ezt írta: „mégsem hiszem, hogy a csimpánzok olyan érzelemmel viseltetnének egymás iránt, ami bármi módon is összehasonlítható lenne a legigazabb, legmélyebb értelemben vett emberi [szeretet] gyöngédségével, oltalmazási vágyával, erejével és lelki gyönyörűségével.” Ezt is megjegyezte: „Az ember Én-tudata felülmúlja a test primitív tudomásulvételét. Az ember magyarázatot követel létének rejtelmére, a körülötte levő világ csodájára és a fölötte elterülő világmindenségre.”

A Biblia azzal, hogy kijelenti, hogy az ember „Isten képmására” lett megteremtve, magyarázatot ad az állatok és az ember közötti különbségre (1Mózes 1:27). Tehát az állatokkal ellentétben az ember az Alkotójának képmása, abban az értelemben, hogy képes visszatükrözni a tulajdonságait, melyek közül a legfőbb a szeretet. Az ember arra is képes, hogy mérhetetlen mennyiségű információt fogadjon be, és hogy olyan értelemmel cselekedjen, mely minden állat értelmét felülmúlja. Ezenkívül az ember úgy lett megalkotva, hogy szabad akaratának megfelelően cselekedjen, és ne csupán ösztönök irányítsák.

[Képek a 15. oldalon]

A pajkos és kíváncsi csimpánzok tökéletesen beleillenek abba a környezetbe, melybe Isten helyezte őket

[Forrásjelzések]

Csimpánzok, jobbra fent: Corbis/​Punchstock/​Getty Images; balra és jobbra lent: SuperStock RF/​SuperStock; Jane Goodall: © Martin Engelmann/​age fotostock

[Kép forrásának jelzése a 13. oldalon]

© Photononstop/​SuperStock