A tarvarjú – Egy fogva tartott költöző madár

EGY ötfős család hosszú útra készülődik, a jóakaróik pedig eljöttek, hogy búcsút intsenek nekik. A család egy utolsó pillantást vet arra a helyre, mely hosszú időn át az otthona volt, majd elindul. Miközben a megfigyelők nézik őket, mind az öt vándor eltűnik a távoli horizonton.

Törökországban az Eufrátesz folyó melletti Birecik városában vagyunk, egy tarvarjúkeltető-telepen, és az imént elindult család is egy tarvarjúcsapat. Ez a madár a veszélyeztetett fajok közé tartozik. Minden madár lábán van egy műholdas nyomkövető. A jóakaróik – a telepen dolgozók és az idelátogatók – izgatottan nézik, ahogy a madarak eltűnnek az ismeretlenben, és közben amiatt aggódnak, hogy a család talán soha többé nem tér vissza.

Milyen madár a tarvarjú, és mi az úti célja? Miért kelt ekkora érdeklődést a költözése?

Ismerd meg csőrös barátunkat

Amikor a tarvarjúfióka kikel, a fejét toll borítja, de mire felnő, nevéhez híven ezek a tollak kihullanak. A teste többi részét fekete tollak fedik, melyek napfényben a zöld és az ibolya különböző árnyalataiban játszanak. A csőre és a bőre piros, kivéve a feje búbját. A nyaka hátsó részét pedig hosszú tollbóbita díszíti.

A tarvarjú 3-4 éves korára lesz kifejlett egyed. Átlagéletkora 25-30 év. Étrendjében rovarok, gyíkok és még kisebb emlősök is szerepelnek. Évente 1–3 tojást rak, és a költési idő körülbelül négy hétig tart. Van egy érdekes jellegzetessége is: egy életre választ párt magának. Amikor az egyik elpusztul, a párja gyászolja őt. Sőt, gyakran megfigyelték, hogy az életben maradt madár halálra éheztette magát,  vagy hogy egy magas szikláról a szakadékba vetette magát.

A bireciki emberek elmondják, hogy egészen a XX. század elejéig megünnepelték a tarvarjú hazatérését. Ő volt a tavasz egyik hírnöke. A február derekán tartott eseményen dobpergés és ünneplés közepette kihúzták a csónakokat az Eufrátesz folyóból a partra.

Akkortájt még a tarvarjúrajok olyan népesek voltak, hogy egyetlen, hatalmas sötét felhőnek látszottak az égbolton. Viszont a múlt évszázadban – különösen az utóbbi 50 évben – a számuk megcsappant. Valaha a bireciki állomány mintegy 500-600 párból állt, de az 1950-es évektől kezdődően a populáció megtizedelődött, mert a mezőgazdaságban rovarirtó szereket kezdtek használni. Ma már csak nagyon kevés tarvarjú él a világon.

Erőfeszítések a megmentésükért Törökországban

A Birecikben lévő keltetőtelepet 1977-ben hozták létre. Minden évben elengedték a madarakat, hogy vándorútra keljenek, egészen 1990-ig, amikor is már csak egy tért vissza közülük. Ezután megakadályozták a madarak költözését. Amikor július és augusztus között elérkezett az idő, hogy útnak induljanak, a telep dolgozói madárházakba zárták őket. A következő év februárjában vagy márciusában pedig kiengedték őket, mivel ekkor tértek volna haza.

1997-ben úgy döntöttek, hogy tesznek egy újabb kísérletet. A 25 elengedett madárból sajnos egyet sem láttak többé. 1998-tól az összes madarat madárházba zárják, amikor útra kelnének. Ennek ellenére az állomány növekszik. Jelenleg egy közel száz egyedből álló populáció él a keltetőtelepen.

A tarvarjú jövője

A cikk elején említett ötfős családból sajnos csak ketten tértek vissza. 2008-ban egy másik madárrajt is útnak engedtek, ám ezek a madarak sem tértek haza. A hatósági jelentések szerint déli irányban egészen Jordániáig jutottak, de ott mérgezésben elpusztultak. A tarvarjak sorsa tehát még mindig kérdéses, noha a keltetőtelepen növekszik a populációjuk, valamint a kutatók és a hatóságok is mindent megtesznek értük.

Bár a saját érdekükben fogva tartják őket, a tarvarjakban továbbra is él a költözőösztön, ahogyan ezt a nemrégiben tett kísérletek is mutatják. Ez megerősíti a Bibliának a Jeremiás 8:7-ben olvasható szavait: „Még a gólya az égen, az is jól ismeri a maga rendelt idejét. A gerle, a sarlósfecske és a bülbül is ügyel rá, mikor kell megérkeznie.”

[Képek forrásának jelzése a 10. oldalon]

Balra: Richard Bartz; jobbra: © PREAU Louis-Marie/​age fotostock