Vasútvonal egyik óceántól a másikig

KANADÁNAK, a világ második legnagyobb területű országának a nagy része úgy 150 évvel ezelőtt még felfedezetlen, vad táj volt. Pierre Berton történész azt mondja, hogy „a népesség háromnegyede farmokon élt, viszonylag elszigetelten”, és az utak állapota miatt „szinte lehetetlen volt messzire utazni”. A tavakon és a folyókon sem lehetett mindig közlekedni, mivel egy évben akár öt hónapon át is be voltak fagyva.

Ezeknek az akadályoknak a felszámolására Sir John A. Macdonald miniszterelnök 1871-ben indítványozta, hogy építsenek egy vasútvonalat, mellyel összeköthetik Kanada atlanti-óceáni partját a csendes-óceáni partjával. Az Egyesült Államokban már 1869-ben elkészült egy ilyen vasútvonal. Kanadának azonban kevesebb pénze volt, nagyobb távolságot kellett átszelnie a vasútnak, és az ország népessége csupán mintegy tíz százaléka volt az Egyesült Államokénak. Egy kanadai politikus „az egyik legostobább ötletnek” nevezte a vasút tervét. Egy másik azzal gúnyolódott, hogy a miniszterelnök legközelebb azt fogja kitalálni, hogy a holdra építsenek vasutat.

Költséges vállalkozás

A kormány mindezek ellenére azt ígérte, hogy a vasút tíz éven belül kész lesz. Sir Sandford Fleming, egy skót származású vasúti mérnök, úgy becsülte, hogy a vasút körülbelül 100 millió kanadai dollárba fog kerülni, ami akkoriban óriási összegnek számított. Ha a vágányok egy részét az Egyesült Államokban fektették volna le, lerövidíthették volna a vasútvonalat, és egyszerűbb is lett volna a megépítése. De Macdonald – az ország érdekeit szem előtt tartva arra az esetre, ha bármikor háború törne ki – ragaszkodott hozzá, hogy a vasútvonal teljes egészében Kanadában fusson.

Sok befektető nem akart beszállni egy ilyen költséges és kockázatos vállalkozásba. Ám 1875-ben a Canadian Pacific Vasúttársaság nekilátott fő vasútvonalának megépítéséhez. Csakhogy tíz évvel később majdnem teljesen leállt a munka. A vasúttársaságnak július 10-én délután 3 órára ki kellett egyenlítenie egy tartozást, mely 400 000 kanadai dollárra rúgott, azonban nem tudott fizetni. De ugyanazon a napon délután 2 órakor a kanadai parlament végül beleegyezett, hogy további összeget kölcsönöz a társaságnak, így nem bukott meg a terv.

A vasútépítés nehézségei

Ontario tartomány északi részén a munkások vágányfektetés közben a felszín alatt körülbelül harminc centiméterrel sziklás talajba ütköztek, ezért messziről kellett földet hozniuk. Előfordult, hogy télen még mínusz 47 Celsius-fokig is lehűlt a levegő Kanada középső részén, ami sok nehézséget okozott a vasútépítés során. Ráadásul  évente átlagosan több méter hó esett. A vasút nyugati szakaszát, mely a Sziklás-hegységen halad át, úgy emlegették, hogy a „halálszakasz”. Sok alagutat és hidat kellett építeni. A munkanapokon tíz órát kellett dolgozni, az eső, a sár és a hó ellenére is.

Végül 1885. november 7-én az utolsó sínszeg is a helyére került az Eagle Pass nevű hegyszorosnál, mely a nyugaton lévő Brit Columbia tartományban található. Az esemény különösebb felhajtás nélkül zajlott. Az állomást Craigellachie-nak nevezték el egy skóciai gyülekezési hely után, mely egy nehéz időszakban a nyílt ellenállás szimbóluma lett. A Canadian Pacific Vasúttársaság igazgatója, akit felkértek, hogy tartson beszédet, mindössze ezt nyilatkozta: „Csak annyit mondhatok, hogy minden szempontból jó munkát végeztünk.”

Hogyan változtatta meg az emberek életét?

Több ezer kínai munkás érkezett az országba a vasútépítésre, akiknek azt ígérték, hogy a vasútnál biztos állásuk lesz. A munka gyakran veszéllyel járt, különösen a sziklás-hegységi szakaszon. Sok kínai munkás csak hosszú évekkel a vasút befejezése után tudott előteremteni annyi pénzt, hogy visszatérhessen a hazájába.

A vasút megjelenésével az ipar és a kereskedelem az ország nyugati részére helyeződött át, ami kedvezőtlen hatással volt az emberek  hagyományos életmódjára. Kisebb-nagyobb városok jöttek létre, az őslakosokat pedig rezervátumokba költöztették. A korábbi kereskedelmi útvonalak mentén kisebb vállalkozások, például fogadók szűntek meg. Azonban a vasút megjelenésének volt jó oldala is, hiszen „kiszabadította a társadalmat a piszok és a sár rabságából”, valamint „a tél fogságából” (The Illustrated History of Canada). Emellett az Ázsiából hozott élelmiszer-szállítmányok, melyek Kanada csendes-óceáni partjára érkeztek, csupán néhány napon belül eljutottak a keleti városokba.

Bár Kanadában a vasútnak még mindig fontos szerepe van az áruszállításban, az autók és a repülőgépek népszerűsége miatt egyre kevesebben utaznak vonattal. Mindezek ellenére sokan még ma is szívesen választják a vasutat, hogy elmenekülhessenek egy kicsit a XXI. századi élet forgatagából, és gyönyörködhessenek a tájban egy kényelmes vonaton Torontótól egészen Vancouverig. Tehát a múlttal ellentétben a vasút ma már nem felgyorsítja az emberek életét, hanem lehetőséget kínál arra, hogy az utasok megpihenjenek egy kicsit. Így miközben egyik óceántól a másikig utaznak, elgondolkodhatnak a kanadai vasút kalandos történetén.

[Kiemelt rész/​kép a 18. oldalon]

BESZÉLÜNK A REMÉNYSÉGÜNKRŐL A VONATON

Egyes kanadai közösségek számára még mindig a vasút a legfőbb közlekedési eszköz. Ezért Jehova Tanúi is vonatra szállnak, hogy eljussanak ezekre az elszigetelt területekre, és megosszák az ott élőkkel a Biblia üzenetét Isten Királyságáról (Ézsaiás 9:6, 7; Máté 6:9, 10). „Nagyon könnyű a Bibliáról beszélgetni a vonaton – mesélik a Tanúk –, mivel az emberek kíváncsiak rá, hogy hová megyünk, és hogy miért megyünk oda.”

A Tanúk vonattal utaztak el egy ojibwa rezervátumba, mely a Nipigon-tó közelében található, Ontario tartomány északi részén. Egyikük így mesél az útjukról: „Bár a táj és az élővilág csodálatos volt, a legszebb emlékeink az emberekhez fűződnek. Csak ritkán jár feléjük látogató, ezért az érkezésünk felcsigázta az érdeklődésüket. Néhányan kölcsönadták nekünk a kenujukat, és az iskola tantermét is ingyen használhattuk. Miután egész nap prédikáltunk, a közösség tagjai összegyűltek, hogy megnézzenek egy filmet a világméretű prédikálómunkánkról.”

[Kép a 16. oldalon]

Sir John A. Macdonald

[Kép a 17. oldalon]

A vasútépítés kemény munka volt

[Képek a 17. oldalon]

Sok alagutat és hidat kellett építeni a hegyvidékes tájakon

[Kép a 17. oldalon]

Helyére kerül az utolsó sínszeg Kanada transzkontinentális vasútvonalán

[Kép a 18. oldalon]

A vasútvonal egy része ma

[Képek forrásának jelzése a 16. oldalon]

Fent: Canadian Pacific Railway (A17566); középen: Library and Archives Canada/​C-006513

[Képek forrásának jelzése a 17. oldalon]

Fent (balról jobbra): Canadian Pacific Railway (NS13561-2); Canadian Pacific Railway (NS7865); Library and Archives Canada/​PA-066576; lent: Canadian Pacific Railway (NS1960)

[Képek forrásának jelzése a 18. oldalon]

Fent: Canadian National Railway Company; jobbra: Courtesy VIA Rail Canada Inc.