Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Mit tudsz Jehova Tanúiról?

Mit tudsz Jehova Tanúiról?

„Sokat olvastam Jehova Tanúiról az interneten, mindenfélét hallottam velük kapcsolatban, és azt tapasztaltam, hogy többen is bírálóan beszélnek róluk. Ezért bennem is elég rossz vélemény alakult ki Jehova Tanúiról” – írta egy riportergyakornok Dániából.

EZ A riporter interjút készített egy családdal, akik Jehova Tanúi. Mit tapasztalt? Ezt írta: „Amint beléptem az otthonukba, azonnal megváltozott a véleményem! Szerintem az emberek nem is igazán ismerik Jehova Tanúit, vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy elhamarkodottan alkotunk véleményt. Velem is ez történt, de rájöttem, hogy hiba volt” (Cecilie Feyling, Jydske Vestkysten).

Egy európai áruházlánc egyik munkaügyi tanácsadója, aki a munkája során kapcsolatba került Jehova Tanúival, azt figyelte meg, hogy a Tanúk becsületesen dolgoznak. Ezért igyekezett Tanúkat választani a betöltendő állásokra.

Természetesen Jehova Tanúit elsősorban a prédikálómunkájukról ismerik. A Tanúk azt tapasztalják, hogy míg némelyek nem akarnak beszélgetni a Bibliáról, addig mások szívesen teszik ezt. Tulajdonképpen világszerte több mint hétmillióan rendszeresen tanulmányozzák a Bibliát a Tanúkkal, és vannak, akik idővel maguk is a Biblia oktatói lesznek. Az Amerikai Keresztény Egyházak Nemzeti Tanácsának egyik beszámolója megjegyzi, hogy a 25 legnagyobb egyház közül mindössze négyben növekszik a hívek száma, és Jehova Tanúi is e közé a négy közé tartoznak.

Miért tanulmányozzák több millióan a Bibliát a Tanúkkal? Milyen egy bibliatanulmányozás? Vajon azoknak, akik tanulmányoznak velük, végül Tanúkká kell válniuk? Annyit mindenki megérdemel, hogy hiteles válaszokat kapjon ezekre a kérdésekre. Ezért ne higgy az előítélettel teli szóbeszédeknek, hanem kutass a tények után. A Biblia a Példabeszédek 14:15-ben ezt mondja: „A tapasztalatlan hisz minden szónak, de az eszes meggondolja lépteit”, vagy ahogy a The New English Bible fogalmaz, „az eszes megérti, hogy bizonyítékra van szüksége”.

Reméljük, az Ébredjetek! folyóiratnak ez a száma segíteni fog, hogy jobban megismerd Jehova Tanúit, és hogy reális képet kapj róluk. Már az is azt mutatja, hogy nyitott és elfogulatlan vagy, hogy olvasod ezt a folyóiratot. Biztosan hasznosnak fogod találni, hogy kikeresd a megemlített írásszövegeket a saját Bibliádban, miközben megvizsgálod a következő négy cikket. * Ez egyrészt bölcsességre, másrészt pedig, ahogy a Biblia mondja, ’nemesebb gondolkodásra’ vall (Cselekedetek 17:11).

^ 7. bek. Ha nincs Bibliád, kérj egyet Jehova Tanúitól. Ha van internet-hozzáférésed, a www.watchtower.org weboldalon több nyelven is olvashatod a Bibliát. (Magyar nyelven jelenleg még nem elérhető.) Továbbá ezen a weboldalon több mint 380 nyelven találhatsz bibliai témájú kiadványokat.