„Lehet, hogy egy ének is elég”

● Juliana a Fülöp-szigeteken élt. Egy drága idős testvérnő volt, aki Alzheimer-kórban szenvedett. Már a saját gyermekeit sem ismerte meg. Ennek ellenére én mindig benéztem hozzá, amikor arra jártam.

Sajnos már nem tudta elhagyni az ágyat, csak meredten nézett kifelé az ablakon. Nehéz volt a társaságában lenni, mert nem tudta, hogy ki vagyok. Tágra nyílt szemekkel nézett rám, de nem volt bennük élet, nem csillantak fel, amikor meglátott. „Szoktál még Jehovára gondolni?” – kérdeztem tőle. Elmondtam neki, mi történt velem a szolgálatban, és kérdeztem tőle ezt-azt, de semmi jelét nem adta annak, hogy érti, amit mondok. Aztán elkezdtem neki énekelni. Ekkor egy nagyon megható dolog történt.

Juliana rám nézett, és ő is elkezdett énekelni! Nekem nem sokáig ment, mert nem tudtam az egész éneket fejből tagalog nyelven. De Juliana tovább énekelt. Mind a három versszakra emlékezett. Megkértem a társamat, hogy gyorsan hozzon egy énekeskönyvet egy Tanútól, aki ott lakott a közelben. Már futott is, és hozta a könyvet. Nem emlékeztem, hogy hányas ének volt, de pont azon az oldalon nyitottam ki. Újra elkezdtük az éneket, és most már mindketten végigénekeltük. Amikor megkérdeztem Julianát, hogy emlékszik-e egy másik énekre is, belekezdett egy régi filippínó szerelmes dalba.

„Ja, nem, nem olyanra gondoltam, Juliana, ami a rádióban megy, hanem amit a Királyság-teremben * szoktunk énekelni” – mondtam neki, és elkezdtem egy másik éneket az énekeskönyvből. Megint velem énekelt. Már nemcsak a semmibe révedt a tekintete. Ragyogott a szeme, és hatalmas mosoly ült az arcán.

Ekkorra már a szomszédok is kijöttek, hogy megnézzék, honnan jön az éneklés. Megálltak az ablaknál, és hallgattak minket. Annyira jó volt látni, hogy a zene hogy megérintette Juliana szívét! Még az énekek szövege is eszébe jutott.

Azt tanultam ebből, hogy soha nem tudni, mi fog áthatolni a sötétségen, és felgyújtani egy lámpást odabenn, abban a világban, amelyben azok élnek, akik szinte egyáltalán nem képesek felfogni, amit mások mondanak, sem elmondani a saját gondolataikat. Lehet, hogy egy ének is elég.

Juliana nem sokkal később meghalt. Ő jutott eszembe, amikor Jehova Tanúi szívhez szóló, új zenei felvételeit hallgattam, melyek 2009-ben jelentek meg. Ha te is szeretnéd meghallgatni ezeket a gyönyörű, megindító felvételeket, tudakozd meg a környéketeken élő Jehova Tanúitól, hogyan juthatsz hozzájuk.

[Lábjegyzet]