Hajóval a sarkvidéken át

A MÚLTBAN a hajósok arról álmodoztak, hogy felfedeznek egy átjárót északon, az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán között, de leküzdhetetlennek tűnő akadályba ütköztek. A sarkvidéki útvonalat elzárta a jég.

Mégis mindenáron találni akartak egy rövidebb utat a két óceán között, a sarkvidéken át. A XVI. századra az Afrika és Dél-Amerika legdélibb csücskeit megkerülő, keletre tartó kereskedelmi útvonalak Portugália és Spanyolország monopóliumai lettek. A többi ország kereskedőinek észak felé kellett hajózniuk, ha kereskedelmi tevékenységet akartak folytatni a Távol-Kelettel. Sokan meg is próbálták.

Az angolok: Az első angol expedíciót Sir Hugh Willoughby és Richard Chancellor indították 1553-ban. A hajóik elszakadtak egymástól egy viharban, és Willoughby kénytelen volt Oroszország északi részén, a Kola-félsziget kietlen partján tölteni a telet. De Willoughby és a legénysége nem voltak kellően felkészülve a zord időjárásra. Mindnyájan odavesztek. Chancellornek azonban sikerült kikötnie Arhangelszkben. Onnan Moszkvába utazott a cárnak, IV. Iván Vasziljevicsnek, vagy más néven Rettegett Ivánnak a meghívására. Ázsiába ugyan nem sikerült eljutnia, de megalapozta az Anglia és Oroszország közti kereskedelmet.

A hollandok: Willem Barents 1594-ben hajózott el először az orosz Novaja Zemlja nevű szigetcsoporthoz. 1596-ban, amikor a harmadik hajóútja során megpróbálta észak felől megkerülni a szigeteket, a hajója a jég csapdájába került. A hajót ért károk helyrehozhatatlanok voltak. A rendkívül hideg telet egy uszadék fából készült kunyhóban vészelték át, és jegesmedvehúson éltek. A tél elmúltával Barents és a legénysége két csónakkal elindultak hazafelé. Barents nem élte túl az utat.

Az oroszok: Az orosz felfedezők minden figyelmüket Szibériára és Oroszország legkeletibb részére összpontosították. 1581 és 1641 között, mindössze hatvan év leforgása alatt eljutottak az Urál hegységtől a Csendes-óceánig. Ez idő tájt a kozákok felhajóztak Szibéria folyóin a Jeges-tengerig. Szibériát orosz fennhatóság  alá vonták, és az északkeleti partjai mentén beindították a hajózást. 1648-ban néhány orosz hajó átjutott azon a tengerszoroson, melyet később Bering-szorosnak neveztek el a dán hajósról, Vitus Beringről.

További expedíciók

1733 és 1743 között hét csoport kelt útra Bering parancsnoksága alatt – összesen majdnem ezer férfi –, hogy feltérképezzék a Jeges-tenger és a Csendes-óceán partjait. A jég többször is közrezárta a hajókat, és sok tengerész életét vesztette. Ennek ellenére szinte minden partszakaszt sikerült feltérképezni a sarkvidéken. A táblázatok, illetve a vízmélységről és a jégviszonyokról összegyűjtött adatok mérhetetlenül értékesek voltak azok számára, akik az elkövetkező években a sarkvidékre hajóztak.

Egészen eddig az összes sarkvidéki hajóutat fából készült hajókkal tették meg. De Bering az expedíciói után rádöbbent, hogy az Északi tengeri útra egy ilyen hajó abszolút alkalmatlan. A brit felfedező, James Cook ugyanerre a megállapításra jutott 1778-ban, amikor a Bering-szorostól nyugat felé hajózott, és a jég útját állta. Egy újabb évszázadnak kellett eltelnie, mire a finn származású Nils Adolf Erik Nordenskiöldnek sikerült átkelnie az átjárón egy gőzhajóval.

Orosz szakértelem

Az 1917-es orosz forradalmat követően csak orosz hajók léphettek be Oroszország sarkvidéki felségvizeire. Az 1930-as években a Szovjetunió elkezdte kiépíteni az Északi tengeri utat, kikötőket hozva létre az új ipari települések kiszolgálása céljából. Közben nagy szakértelemre tettek szert a sarkvidéki hajózásban.

A hidegháború alatt az Északi tengeri út le volt zárva a külföldi hajók előtt. Ám a politikai változások és a piacgazdaságra való áttérés óta az orosz kormány támogatja a nemzetközi hajózást az Északi tengeri úton. Hogy a tengeri út megnyitásának milyen előnyei vannak, azt a következő eset is jól példázza.

2009 nyarán két német teherhajó haladt át a Bering-szoroson. Nyugat felé, Hollandiába tartottak Ázsia és Európa északi partvidéke mentén. A vizek szinte teljesen jégmentesek voltak. Ez volt az első alkalom, hogy egy nem orosz tulajdonban lévő hajózási vállalat az egész Északkeleti átjárón * végighajózott. 5560 kilométert és 10 napot sikerült megspórolni vele. A vállalat becslései szerint mintegy 300 000 eurót takarítottak meg hajónként azzal, hogy a rövidebb, sarkvidéki útvonalat választották.

Napjainkban az Északi-sarkvidék jégtakarója rohamosan olvad. Emiatt a tengerek nagy területeken válnak hajózhatóvá nyaranta. * Bár környezetvédelmi szempontból aggasztó, hogy egyre fogy a jégtakaró, de ha az olvadás tovább folytatódik, a hajóknak nem kell majd behajózniuk az orosz partvidék menti sekély vizekre, hanem egyenesen folytathatják az útjukat az Atlanti- és a Csendes-óceán között – a sarkvidéken át.

[Lábjegyzetek]

 [Térkép a 15. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

ÚTVONALAK

Sir Hugh Willoughby és Richard Chancellor

Willem Barents

Vitus Bering

Nils Adolf Erik Nordenskiöld

Jégtakaró határa

[Térkép]

JEGES-TENGER

Északi-sark

Örök jégtakaró határa

Nyári jégtakaró határa

Téli jégtakaró határa

ÉSZAKI SARKKÖR

SVÉDORSZÁG

GRÖNLAND

KANADA

ALASZKA

Bering-szoros

OROSZORSZÁG

SZIBÉRIA

URÁL HEGYSÉG

Novaja Zemlja

Kola-félsziget

Arhangelszk

MOSZKVA

[Kép a 16. oldalon]

Az Északi-sarkvidék jégtakarója rohamosan olvad

[Kép forrásának jelzése a 14. oldalon]

Library and Archives Canada/​Samuel Gurney Cresswell collection/​C-016105