Mi segíthet, ha gyászolsz?

„Jehova közel van a megtört szívűekhez” (Zsoltárok 34:18)

EGY szeretett személy halálát követően a megdöbbenés, a tehetetlenség, a szomorúság, sőt a bűntudat és a harag érzése uralkodhat el rajtad. Ahogyan az előző cikkben már volt szó róla, a gyászt mindenki másképp éli meg. Ezért lehet, hogy az előbb említett érzések közül nem mindegyiket fogod tapasztalni, és talán másképp is mutatod ki a bánatodat, mint mások. Viszont ha időnként szükséged van rá, hogy kimutasd, mennyire szomorú vagy, nem baj, ha ezt megteszed.

„Nyugodtan gyászolj!”

Heloisa, a doktornő, akit már korábban idéztünk, az anyukája halála után megpróbálta magába fojtani az érzéseit. Így beszél erről: „Először sírtam, de kis idő elteltével elnyomtam az érzéseimet. Úgy viselkedtem, mintha egy betegemet vesztettem volna el. Az egészségem leromlott, valószínűleg emiatt. Ezt tanácsolom azoknak, akik elvesztettek valakit: Nyugodtan gyászolj! Add ki magadból az érzéseidet. Hidd el, meg fogsz könnyebbülni.”

Ám ahogy telnek-múlnak a napok és a hetek, talán olyasmit fogsz érezni, amit Cecília. Ő a férjét vesztette el rákban. „Időnként csalódást okozok magamnak, mert úgy tűnik, hogy bár egyesek szerint már rég túl kellene lennem az egészen, ez nekem még nem sikerült.”

Ha benned is felmerültek ilyen gondolatok, ne feledd, hogy a gyászolásnak nincs egyetlen „helyes” módja. Némelyek viszonylag könnyen feldolgozzák a veszteséget, mások viszont nem. Ezt nem lehet siettetni, ezért ne érezd úgy, hogy egy bizonyos határidőre jobban kell lenned. *

De mit tegyél, ha úgy érzed, hogy a szomorúságod olyan, mint egy feneketlen verem, és betemet a kétségbeesés? Talán Jákob, az igazságos férfi is hasonlóan érzett. Amikor megtudta, hogy a fia, József meghalt, „nem akart vigasztalódni” (1Mózes 37:35). Ha te is így érzel, mit tehetsz, hogy ne kerítsen hatalmába a bánat?

Figyelj oda az egészségedre! „Néha borzalmasan fáradt vagyok, és érzem, hogy többet  vállalok a kelleténél” – jegyzi meg Cecília. Ahogy a szavaiból kiderül, a gyász nagyon megviselheti az embert fizikailag és érzelmileg. Ezért bölcsen teszed, ha különös figyelmet szentelsz az egészségednek. Aludj eleget, és egyél tápláló ételeket.

Persze érthető, hogy nem igazán van étvágyad, és még kevésbé van kedved vásárolni vagy főzni. Ám ha elhanyagolod az evést, jobban ki leszel téve a fertőzéseknek és a betegségeknek, és ez csak tetézné a bajt. Hogy megőrizd az egészséged, próbálj meg mindig legalább egy keveset enni. *

Ha lehetséges, végezz valamilyen testmozgást, még akkor is, ha ez csak gyaloglás. Így legalább kimozdulsz otthonról. Ezenkívül a mérsékelt testmozgás fokozza az endorfin felszabadulását. Ez az agyban termelődő kémiai anyag hozzájárul, hogy jobban érezd magad.

Fogadd el a segítséget! Ez különösen akkor fontos, ha a házastársadat veszítetted el. Talán van jó néhány feladat, melyet korábban ő végzett el, és most nincs, aki megcsinálja ezeket. Például ha a házastársad intézte eddig a pénzügyeket, vagy ő csinálta a házimunkát, először talán nehéz lehet, hogy te magad gondoskodj ezekről. Ilyen helyzetben a tapintatos barátok jó tanácsai nagy segítséget jelenthetnek (Példabeszédek 25:11).

 A Biblia azt írja az igaz barátról, hogy „testvérül születik a nyomorúság idejére” (Példabeszédek 17:17). Ezért hát ne szigeteld el magad, arra gondolva, hogy csak a terhére lennél másoknak. Éppen ellenkezőleg, a másokkal ápolt kapcsolat olyan lesz, mint egy híd: könnyebben eljutsz a gyásztól a helyzet elfogadásáig. Egy lány, Sally az anyukája halála után úgy érezte, hogy jót tesz neki, ha együtt van másokkal. „A barátaim engem is meghívtak, ha együtt csináltak valamit – meséli. – Így felül tudtam kerekedni a magányon. Mindig értékeltem, ha egyszerűen megkérdezték, hogyan küzdök meg anyukám halálával. Segített begyógyítani a sebeket, ha beszélhettem anyukámról.”

Bátran idézd fel az emlékeket! Próbáld meg felidézni azokat a kedves pillanatokat, melyeket a szeretett személlyel töltöttél. Nézegethetnél például fényképeket. Igaz, az emlékezés eleinte fájdalmas lehet, idővel azonban az emlékek hozzájárulhatnak a gyógyuláshoz.

Megpróbálhatsz naplót is írni. Papírra vetheted a szép emlékeket, sőt még azt is, hogy mi mindent lett volna jó elmondanod a szeretett személynek, amíg élt. Ha írásban megfogalmazod az érzéseidet, talán könnyebb lesz tárgyilagosabban látnod őket. Az írás jó lehetőség arra, hogy kiadd magadból, amit érzel.

Mi a helyzet a személyes tárgyakkal? Jó, ha megtartod ezeket? Erről eltérőek a vélemények, és ez nem is csoda, hiszen mindenki másképpen dolgozza fel a veszteséget. Némelyek szerint a személyes tárgyak megtartása gátolja a felépülést, mások szerint viszont segít. „Sok mindent megtartottam, ami anyukámé volt – mondja Sally. – Nekem könnyebb volt így.” *

Támaszkodj ’a minden vigasztalás Istenére’! A Biblia ezt írja: „Vesd a terhed Jehovára, és ő fenntart téged” (Zsoltárok 55:22). Az ima nem valamiféle érzelmi mankó. Ez egy igazi kapcsolat ’a minden vigasztalás Istenével, aki megvigasztal bennünket minden nyomorúságunkban’ (2Korintusz 1:3, 4).

Isten Szavából, a Bibliából meríthetjük a legnagyobb vigaszt. A keresztény apostol, Pál ezt írta: „reménykedem az Istenben . . . , hogy lesz feltámadásuk mind az igazságosaknak, mind az igazságtalanoknak” (Cselekedetek 24:15). Ha meghalt valakink, akit szerettünk, az jelentheti a legnagyobb vigaszt, ha elgondolkodunk a feltámadás Biblián alapuló reménységén. * Ezt Lauren is tapasztalta, aki  egy balesetben elveszítette a tizenéves öccsét. „Akármilyen rosszul éreztem is magam, fogtam a Bibliát, és olvastam belőle, még ha csak egy verset is. Összegyűjtöttem azokat az írásszövegeket, melyek különösen buzdítóak voltak, és újra meg újra elolvastam őket. Vigaszt merítettem például Jézus szavaiból, melyeket Lázár halála után Mártának mondott: »Feltámad a testvéred«” (János 11:23).

„Ne hagyd, hogy a történtek uralják az életed!”

Bár a veszteség feldolgozása nem könnyű, segíteni fog, hogy tovább éld az életed. Ne érezz bűntudatot emiatt, ne gondold, hogy ezzel elárulod vagy elfelejted a szeretett személyt. Az igazság az, hogy soha nem fogod elfelejteni. Bizonyos helyzetekben rád törhetnek az emlékek, de az idő múlásával a nyomasztó érzések egyre ritkábbak lesznek.

Talán arra is képes leszel, hogy keserédes emlékeket is felidézz. Például Ashley, aki már az előző cikkben mesélt az érzéseiről, ezt mondja: „Emlékszem az anyukám halálát megelőző napra. Úgy tűnt, jobban van, és napok óta akkor először felkelt. Miközben a nővérem megfésülte anyu haját, valamin elkezdtünk nevetni. Korábban már hosszú ideje nem láttam anyut mosolyogni. Látszott rajta, hogy boldog, hogy együtt lehet a lányaival.”

Azon is elgondolkodhatsz, hogy mi mindent tanultál a szeretett személytől. Sally például ezt mondja: „Anya fantasztikus tanár volt. Úgy adott remek tanácsokat, hogy azok nem is tűntek tanácsoknak. Megtanított jó döntéseket hozni, de úgy, hogy azok tényleg az én döntéseim voltak, nem az övé vagy apáé.”

Talán pont a szeretett személyről felidézett emlékek fognak segíteni, hogy továbblépj. Ezt egy fiatal, Alex is tapasztalta: „Apukám halála után elhatároztam, hogy megfogadom a tanácsát: soha nem felejtkezem meg arról, hogy élvezzem az életet. Azoknak, akik elvesztették az édesapjukat vagy az édesanyjukat, ezt tanácsolom: Bár igazából soha nem leszel túl a dolgon, ne hagyd, hogy a történtek uralják az életed. Természetes, hogy gyászolsz, de ne feledd, hogy a legjobbat kell kihoznod az előtted álló évekből.”

[Lábjegyzetek]

[Oldalidézet a 8. oldalon]

„Akármilyen rosszul éreztem is magam, fogtam a Bibliát, és olvastam belőle, még ha csak egy verset is” (Lauren)

[Kiemelt rész/​kép a 7. oldalon]

NE LEGYEN BŰNTUDATOD

Talán úgy érzed, hogy elmulasztottál valamit megtenni, és ez hozzájárult a szeretett személy halálához. Már önmagában az a felismerés is segíthet, hogy a bűntudat – akár van alapja, akár nincs – a bánat természetes velejárója. Itt újra érvényes: ne érezd úgy, hogy magadban kell tartanod ezeket az érzéseket. Ha elmondod, mennyire hibásnak érzed magad, az elhozhatja az olyannyira áhított enyhülést.

Vedd azonban figyelembe, hogy bármennyire szeretünk is valakit, nem irányíthatjuk az életét, és nem is védhetjük ki, hogy ’bajokkal teljes idő jöjjön, és előre nem látható események’ érjék (Prédikátor 9:11). Ezenkívül az indítékod kétségtelenül nem volt helytelen. Például amikor nem beszéltél meg egy korábbi időpontot az orvossal, vajon azt akartad, hogy a hozzátartozód beteg legyen és meghaljon? Természetesen nem! Akkor hát tényleg te vagy hibás, és te vagy az oka, hogy meghalt? Nem.

Egy édesanya megtanulta leküzdeni a bűntudatát, miután a kislánya meghalt egy autóbalesetben. Ezt mondja: „Bűntudatom volt, hogy elküldtem. De rájöttem, hogy ennek semmi értelme. Semmi rossz nem volt abban, hogy elküldtem az apjával elintézni valamit. Ez egyszerűen egy szörnyű baleset volt.”

„De még annyi mindent szerettem volna elmondani neki, vagy megtenni!” – mondhatod. Ez igaz, de ki állíthatja magáról, hogy tökéletes apa, anya vagy gyermek? A Biblia emlékezetünkbe idézi: „mindannyian sokszor megbotlunk. Ha valaki nem botlik meg szóban, az tökéletes ember” (Jakab 3:2; Róma 5:12). Fogadd el hát, hogy nem vagy tökéletes. Attól semmi sem változik, ha folyton azon rágódsz, hogy mit kellett volna tenned vagy mondanod. Ez inkább lelassíthatja a felépülést. *

[Lábjegyzet]

[Kép a 6. oldalon]

Olykor egy gyászoló idős szülőnek meg kell vigasztalnia a már felnőtt gyászoló gyermekét

[Képek a 9. oldalon]

A naplóírás, a fényképnézegetés és mások támogatásának az elfogadása mind segít feldolgozni a veszteséget