Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Hogyan lehet sikeres a házasság?

Hogyan lehet sikeres a házasság?

A Biblia nézőpontja

Hogyan lehet sikeres a házasság?

„Aki teremtette őket, kezdettől fogva férfinak és nőnek alkotta őket, és ezt mondta: »Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és a kettő egy test lesz.« . . . Amit azért az Isten közös igába fogott, senki ember szét ne válassza” (Jézus Krisztus szavai, melyek a Máté 19:4–6-ban vannak feljegyezve).

NAPJAINKBAN, amikor gyorsan változik, hogy az emberek mit tartanak értékesnek, a házasságot sokan már nem becsülik nagyra. A házaspárok jó része csak addig marad együtt, amíg fizikai vonzalmat éreznek egymás iránt, vagy amíg nem merül fel valamilyen gond – olykor csak valami csekélység –, aztán különköltöznek vagy elválnak. Sajnos ennek gyakran a gyerekek isszák meg a levét.

Azok, akik jól ismerik a Bibliát, nem lepődnek meg ezen a jelenségen, mivel az megjövendölte az utolsó napokról, vagyis a mi időnkről, hogy az emberekből általánosságban hiányozni fognak azok a tulajdonságok, melyek összekovácsolják a családokat: a lojalitás, az őszinte szeretet és a természetes vonzalom (2Timóteusz 3:1–5). Téged személy szerint zavar ez az erkölcsi hanyatlás, mely a családi életre is hatással van? Te magad nagy becsben tartod a házasságot?

Ha igen, a Biblia jól bevált tanácsai, melyek még most is sok-sok házaspárnak segítenek, neked is a javadra válhatnak. Vegyünk most szemügyre csupán öt alapelvet, mely rengeteget javíthat a házasság minőségén. *

Öt jó tanács a sikeres házassághoz

1. Ismerd el, hogy a házasság szent kötelék. Jézusnak a cikk elején idézett szavai arra mutatnak, hogy ő és a Teremtő, Jehova Isten egyaránt szent köteléknek tartják a házasságot. Ezt hangsúlyozza Isten határozott tanácsa is, melyet olyan férfiaknak adott, akik elváltak, hogy fiatalabb nőket vegyenek feleségül. „Megszegted a feleségednek tett ígéretedet, akit fiatalkorodban vettél el – mondta Isten. – A társad volt, és te megszegted a neki tett ígéretedet, pedig hűséget fogadtál neki Isten előtt.” Jehova ezután félreérthetetlenül kijelentette: „Gyűlölöm, ha valaki ilyen kegyetlenül bánik a feleségével” (Malakiás 2:14–16, Today’s English Version). Egyértelmű hát, hogy Istennek nem mindegy, hogyan viselkedik egymással a férj és a feleség.

2. Vállald a felelősséget mint férj. A fontos családi ügyekben valakinek meg kell hoznia a végső döntést. A Biblia a férjet jelöli ki erre a szerepre. Az Efézus 5:23 szerint „a férj feje a feleségének”. A főség azonban nem jogosítja fel arra, hogy zsarnokoskodjon. Nem szabad elfelejtenie, hogy ő és a felesége „egy test”, ezért tisztelettel kell bánnia vele, és meg kell vele beszélnie a családot érintő kérdéseket (1Péter 3:7). A Biblia azt írja, hogy „a férjeknek . . . úgy kell szeretniük feleségüket, mint a saját testüket” (Efézus 5:28).

3. Támogasd a férjedet. A Biblia szerint a feleség kiegészítője a férjének (1Mózes 2:18). Ez azt jelenti, hogy fontos tulajdonságokkal járul hozzá a házasság sikeréhez. Mint a férje kiegészítője, nem versenyez vele, hanem szeretettel támogatja, elősegítve a családi békét. „A feleségek rendeljék alá magukat férjüknek” – tanácsolja az Efézus 5:22. De mit tegyen a feleség, ha valamiben nem ért egyet a férjével? Bátran mondja el a véleményét, de tiszteletteljes hangon, úgy, ahogy szeretné, hogy a férje beszéljen vele.

4. Láss reálisan: számíts rá, hogy lesznek nehézségek. Sok minden próbára teheti a házasságot, például meggondolatlan vagy bántó szavak, anyagi gondok, súlyos betegség vagy a gyermekneveléssel járó stressz. A Biblia nyíltan kijelenti, hogy akik a házasság mellett döntenek, „azoknak nyomorúságuk lesz a testükben” (1Korintusz 7:28). De ezeknek a nyomorúságoknak vagy megpróbáltatásoknak nem kell feltétlenül gyengíteniük a házassági köteléket. Ellenkezőleg, ha két ember szereti egymást, és Istentől jövő bölcsesség jellemzi őket, akkor képesek megoldani a nehézségeket, melyek kikezdhetnék az egységüket. Van elég bölcsességed ahhoz, hogy megbirkózz a családodban jelentkező gondokkal? „Ha . . . valamelyikőtök híján van a bölcsességnek, kitartóan kérje Istent, mert ő nagylelkűen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek” – ígéri a Jakab 1:5.

5. Legyetek hűségesek egymáshoz. Nem sok minden okoz akkora kárt a házasságban, mint a paráznaság, vagyis a házasságon kívüli nemi kapcsolat, mely Isten előtt az egyetlen elfogadható indok a válásra (Máté 19:9). A Biblia felszólít: „A házasság tiszteletre méltó legyen mindenkinél, és a házaságy beszennyezetlen, mert az Isten meg fogja ítélni a paráznákat és a házasságtörőket” (Héberek 13:4). Mit tehet a férj és a feleség, hogy a társa ne érezzen kísértést arra, hogy a házasságon kívül keressen szexuális kielégülést? „A férj adja meg a feleségének, ami megilleti őt, de hasonlóképpen a feleség is a férjének” – szól a Biblia tanácsa (1Korintusz 7:3, 4).

Némelyek talán kivitelezhetetlennek vagy régimódinak érzik ezt az öt tanácsot. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy nagyon is gyakorlatiasak. Arról az emberről, aki az élet minden területén Istentől várja a vezetést, ezt olvashatjuk: „Olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely megtermi gyümölcsét a maga idején. Nem hervad el lombja, és minden tettét siker koronázza” (Zsoltárok 1:2, 3). Tehát a házassága is sikeres lesz.

[Lábjegyzet]

^ 6. bek. Társfolyóiratunk, Az Őrtorony 2011. február 1-jei számában bővebben olvashatsz a házasságról.

GONDOLKODTÁL MÁR EZEN?

● Mi Isten véleménye a válásról? (Malakiás 2:14–16)

● Hogyan kell bánnia a férjnek a feleségével? (Efézus 5:23, 28)

● Kinek a bölcsessége garantálja a házasság sikerét? (Zsoltárok 1:2, 3)