Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Egy régről fennmaradt fontos könyv

Egy régről fennmaradt fontos könyv

Egy régről fennmaradt fontos könyv

„Egyetlen könyv sem váltott ki akkora ellenállást, mint ez, de túlélt minden támadást, melyet hatalom, tehetség és ékesszólás intézett ellene.”

MIÉRT érdemes foglalkozni a Bibliával? Egyrészt azért, mert azt írja magáról, hogy Isten üzenetét tartalmazza az emberiség számára (2Timóteusz 3:16). Ha pedig ez az állítás igaz, kétségtelenül nagy hiba lenne nem elolvasni.

Másrészt azért érdemes odafigyelni a Bibliára, mert a ma létező könyvek közül az egyik legrégebbi, ezenkívül messze a legelterjedtebb és legtöbb nyelvre lefordított mű. Minden idők legnagyobb példányszámban megjelent könyve, és évről évre vezeti a könyveladási listákat.

Amit a Biblia önmagáról állít, valamint a kora és az elterjedtsége még figyelemre méltóbb, ha arra gondolunk, hogy a történelem folyamán hányszor próbálták megsemmisíteni. „Egyetlen könyv sem váltott ki akkora ellenállást, mint ez, de túlélt minden támadást, melyet hatalom, tehetség és ékesszólás intézett ellene” – jelentette ki egy XIX. századi teológus, Albert Barnes.

Ugyanez az író azt is kifejtette, hogy az embereket természetüknél fogva minden olyasmi érdekli, ami újra és újra túléli az őt érő heves támadásokat. „Egyetlen hadsereg sem vészelt át annyi csatát, mint a Biblia – folytatta Barnes. – Egyetlen ókori erőd sem élt túl annyi ostromot, és állt oly szilárdan a háború viharai és az idő pusztítása közepette; egyetlen sziklát sem mosott annyi vízfolyás, és maradt mégis rendíthetetlen.”

Sok ősi feljegyzés elveszett, megsemmisült vagy éppenséggel csak feledésbe merült, a Biblia azonban a legádázabb támadások ellenére is fennmaradt. Voltak olyanok, akik azért küzdöttek, akár az életük kockáztatása árán is, hogy minden emberhez eljuthasson. De akadtak olyanok is, akik kitépték a Bibliát a lelkes olvasók kezéből, és nyilvánosan elégették a tulajdonosaikkal együtt.

Miért váltott ki ez a könyv ilyen szélsőséges érzelmeket? Milyen támadásokat állt ki? Kik próbálták megsemmisíteni? Vagy ami még lényegesebb, miért tudott fennmaradni? És miért fontos számodra is az üzenete? A következő oldalakon ezekre a kérdésekre kapunk választ.

[Táblázat/képek a 2–3. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

A BIBLIA TÖRTÉNELMÉNEK FONTOSABB DÁTUMAI

i. e. 1513 – kb. i. sz. 98 Leírják héber, arámi és görög nyelven

100 Kódex formájában könnyebben kezelhetővé válik

405 Jeromos lefordítja latinra

1380 Wycliffe latinról angolra fordítja

1455 Gutenberg elkészíti az első nyomtatott Bibliát

1525 Tyndale angolra fordítja

1938 Több mint 1000 nyelven nyomtatják

2011 Több mint 2500 nyelven kapható