Támadás éri a Bibliát

AZOKAT a könyveket, melyeknek a gyűjteményét ma Bibliaként vagy Szentírásként ismerjük, egy több mint 1600 éves időszak alatt jegyezték le. A Biblia első részeit Mózes írta, az utolsókat pedig Jézus Krisztus egyik tanítványa, úgy száz évvel Jézus születése után.

Már réges-rég, időszámításunk előtt, aztán később a középkorban és még a modern időkben is sokan próbálták megakadályozni, hogy az emberekhez eljusson a Szentírás. Egy ilyen próbálkozásról olvashatunk egy régi beszámolóban, mely Isten prófétájának, Jeremiásnak az idejében lett lejegyezve, 600 évvel Jézus Krisztus születése előtt.

Támadás ér egy népszerűtlen üzenetet

Jeremiás prófétát Isten arra kérte, hogy egy tekercsben írjon le egy üzenetet, mely elítéli az ókori Júda bűnös lakóit, és figyelmezteti őket, hogy ha nem változnak meg, a fővárosuk, Jeruzsálem el fog pusztulni. Jeremiás titkára, Báruk a jeruzsálemi templomban mindenki füle hallatára felolvasta ezt az üzenetet. Másodszor Júda fejedelmeinek a jelenlétében olvasta fel, akik aztán elvitték a tekercset Joákim királynak. Amikor a király meghallotta Isten üzenetét, nem tetszett neki, ezért darabokra vágta a tekercset, és elégette (Jeremiás 36:1–23).

Isten ezután erre utasította Jeremiást: „Megint végy magadhoz egy tekercset, egy másikat, és írd le rá mind az előbbi szavakat, amelyek az első tekercsen voltak, amelyet Joákim, Júda királya elégetett” (Jeremiás 36:28). Mintegy 17 évvel később, éppen úgy, ahogyan azt Isten Jeremiás által megjövendölte, Jeruzsálemet lerombolták, előkelői közül sokakat lemészároltak, a lakóit pedig fogságba vitték Babilonba. A tekercsben lévő üzenet viszont, és az a feljegyzés is, amely a megsemmisítésére tett erőfeszítésekről szól, napjainkig fennmaradt a Bibliában, Jeremiás könyvében.

A bibliaégetés folytatódik

Nem Joákim volt az egyetlen, aki a keresztény kor előtti időkben megpróbálta tűzbe vetni Isten Szavát. A görög birodalom felbomlása után Izrael a Szeleukida-dinasztia uralma alá  került. A szeleukida király, Antiokhosz Epiphanész (i. e. 175–164) szerette volna a görög, vagyis hellenisztikus kultúra által egyesíteni a birodalmát. Hogy célját elérje, megpróbálta rákényszeríteni a zsidókra a görög életformát, szokásokat és vallást.

I. e. 168 körül Antiokhosz kifosztotta Jehova templomát Jeruzsálemben. Az oltárra a görög isten, Zeusz tiszteletére ráépített egy másik oltárt. Ezenkívül megtiltotta a zsidóknak a sabbat megtartását, és azt, hogy körülmetéljék a fiaikat. Akik nem engedelmeskedtek neki, halállal lakoltak.

Ehhez a vallási reformhoz tartozott az is, hogy Antiokhosz egész Izraelben megpróbálta megsemmisíteni a mózesi törvényt tartalmazó tekercseket. Mégsem sikerült elpusztítania a Héber Iratok minden egyes példányát. Néhány gondosan elrejtett tekercset Izraelben is meg tudtak óvni a lángoktól, a Szentírás további példányait pedig az Izraelen kívül élő zsidó közösségek őrizték meg.

Diocletianus rendelete

Egy másik híres uralkodó, aki megpróbálta elpusztítani a Szentírást, a római császár, Diocletianus volt. I. sz. 303-ban több rendeletet is kihirdetett, melyek egyre erőteljesebben léptek fel a keresztények ellen. Ez vezetett ahhoz, amit később a történészek „a nagy üldözésnek” neveztek el. Az első rendelet kimondta, hogy a Szentírás minden példányát el kell égetni, a keresztények összejöveteli helyeit pedig le kell rombolni. Harry Y. Gamble, a Virginiai Egyetem vallástudományi professzora ezt írja: „Diocletianus biztos volt benne, hogy minden keresztény közösségnek, bárhol legyenek is, egész gyűjteménye van könyvekből, és abban is, hogy ezek nélkül nem tudnának fennmaradni.” Caesareai Euszebiosz egyháztörténész, aki abban az időszakban élt, erről számolt be: „saját szemünkkel láttuk a tetőtől alapzatig lerombolt, a földdel egyenlővé tett imaházakat, a közterek kellős közepén elégetett isteni és szent Írásokat”.

Három hónappal azután, hogy ki lett adva Diocletianus első rendelete, egy észak-afrikai város, Cirta (a mai Constantine) polgármestere állítólag elrendelte, hogy a keresztények szolgáltassanak be „minden írást, mely a törvényt tartalmazza”, és a „Szentírás másolatait” is. Ugyanebből az időszakból származó más írások beszámolnak olyan keresztényekről, akik inkább elviselték a kínzást, és hagyták, hogy megöljék őket, mintsem átadják a náluk lévő Bibliákat megsemmisítésre.

A támadások mögötti indíték

Joákim, Antiokhosz és Diocletianus mind azt akarták, hogy Isten Szava örökre el legyen törölve. A Biblia azonban minden igyekezetük ellenére fennmaradt. A római uralkodók Diocletianus után kezdtek áttérni a kereszténységre. Ám a Biblia elleni ádáz küzdelem nem szűnt meg. Hogy miért?

Később az uralkodók, sőt az egyházi vezetők is azt állították, hogy a bibliaégetés célja nem az, hogy megsemmisítsék a Bibliát. Ezek a férfiak egyszerűen csak szerették volna távol tartani az egyszerű emberektől ezt a könyvet. De miért volt ez nekik fontos? És milyen messzire ment el az egyház, hogy az embereket megakadályozza a bibliaolvasásban? Nos, lássuk.