Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Olvasóink írják

Olvasóink írják

Olvasóink írják

Feladtam a gazdagságot és a karriert (2010. június) El sem tudom mondani, hogy milyen hálás vagyok ezért a cikkért! 39 éves vagyok, és három gyermeket nevelek egyedül. Oroszországnak azon a részén, ahol élek, nem könnyű munkát találni. Martha Teresa Márquez példája azonban tettekre indított. A cikk leírta, hogy Martha kukoricalepényt készített, és eladta az utcán. Ebből tudta magát úgy fenntartani, hogy a teljes idejű szolgálatot is tudja végezni. Elhatároztam, hogy követem a példáját, és piroskit, egy apró orosz tésztaféleséget fogok készíteni. Az ötlet bevált. Ma már ebből tartom el a családomat. A gyermekeim pedig olyasmit tanulnak, aminek később hasznát vehetik az életben, és sokkal felelősségteljesebbé válnak.

G. M., Oroszország

Hogyan birkózhatsz meg a dadogással? (2010. május) Köszönöm a sok hasznos információt a dadogásról. Azon fáradozunk, hogy segítsünk a dadogóknak felismerni, hogy sok hatékony módszerrel javíthatnak a helyzetükön.

Jane Fraser, A Dadogókért Alapítvány elnöke, Egyesült Államok

Fiatalok kérdezik – Hogyan magyarázzam el, hogy mit mond a Biblia a homoszexualitásról? (2010. december) Tíz éve élek házasságban, és van egy gyermekem. Nap mint nap küzdök a testemben lévő tövissel, ugyanis homoszexuális vágyak vannak bennem. És ezen még a házasság sem változtatott. Sokszor nagyon el voltam keseredve, mert úgy tűnt, hogy a vágyaim ellen folytatott harcban alulmaradok. De miután elolvastam ezt a cikket, rájöttem, hogy nem vagyok reménytelen eset. Azt sikerül megvalósítanom, hogy ne cselekedjek a helytelen vágyaim szerint. Számomra ez az elérhető cél (2Korintusz 12:7).

Név nélkül, Egyesült Államok

Már ötéves korom óta küzdök homoszexuális vágyakkal. Most 61 éves vagyok, de még mindig vannak bennem ilyen vágyak. Különösen tetszett, hogy a cikk arról is beszélt, hogy a heteroszexuálisoknak is menekülniük kell a paráznaságtól, és hogy „sok egyedülállónak például nem sok esélye van arra, hogy házasságot kössön a jövőben, vagy vannak, akiknek a házastársa egy betegség következtében nem tud nemi életet élni”, és bár nem tudják kielégíteni a szexuális vágyaikat, mégis boldogok. Tehát azok is képesek erkölcsösen élni, akiknek homoszexuális vágyaik vannak, ha igazán szeretnék elnyerni Isten tetszését. A sorstársaim nevében is szeretném megköszönni a buzdító szavakat.

Név nélkül, Egyesült Államok