A csillagok „dicsősége”

GYÖNYÖRKÖDTÉL már a sok ezer csillagban, mely a felhőtlen éjszakai égbolton látható? Talán észrevetted, hogy ezek a sziporkázó pontok nem egyformán fényesek, sőt, a színük is eltérő. Helytálló a Bibliának az a megállapítása, hogy „csillag a csillagtól . . . különbözik dicsőségben” (1Korintusz 15:41).

De vajon miért különbözik a csillagok dicsősége, azaz fényessége? Miért tűnik némelyik fehérnek, míg mások kéknek, sárgának vagy vörösnek? És miért pislognak?

A csillagok magjában roppant méretű nukleáris kemencék vannak, melyek óriási mennyiségű energiát termelnek. Az energia aztán a csillag külső rétegeibe vándorol, majd kisugárzik az űrbe, jórészt látható fény és infravörös sugárzás formájában. Talán meglep, de a melegebb csillagok kékek, a hidegebbek pedig vörösek. Vajon miből adódik a különbség?

A fényt úgy jellemezhetjük, mint fotonoknak nevezett részecskék áramlását, melyek egyúttal hullámokként is viselkednek. A magasabb hőmérsékletű csillagok nagyobb energiájú fotonokat bocsátanak ki, melyeknek kisebb a hullámhosszuk, ami a színspektrum kék végére jellemző. Ezzel szemben a hidegebb csillagok kisebb energiájú fotonokat bocsátanak ki, melyeknek a hullámhossza a spektrum vörös végére jellemző. A mi csillagunk, a Nap a spektrum közepe felé helyezhető el, mivel olyan fényt bocsát ki nagyobb mennyiségben, mely a zöld-sárga tartományba esik. Akkor hogyhogy nem zöldesnek látszik? Ennek az az oka, hogy a többi látható hullámhosszban is sok fényt bocsát ki. Az összhatás az, hogy az űrből nézve a Nap fehérnek látszik.

A Föld légköre „megszínezi” a Napot

A Napunkat a légkör szűrőjén át láthatjuk, mely napszaktól függően különböző mértékben megváltoztatja a Nap látványát. Délidőben például általában világossárga árnyalata van. Napkeltekor és napnyugtakor azonban, amikor alacsonyan van a látóhatáron, narancsszínűnek vagy akár vörösnek is tűnhet. A változásért a Föld légkörében található gázmolekulák, vízpára és különféle parányi részecskék a felelősek.

A légkör az összetételénél fogva szétszórja a Napból érkező kék és ibolyaszínű fényt. Emiatt olyan tündöklően kék az ég egy felhőtlen napon. Minthogy a látható tartományból a kék és az ibolya kivonódik, a közvetlen napfény színe délidőben túlnyomóan sárga. De amikor a Nap alacsonyan, a látóhatár közelében van, a fénye éles szögben hatol át a légkörön, mielőtt elér hozzánk, és mivel nagyobb levegőrétegen halad át, még jobban szétszóródik a kék, valamint a zöld fény. Ezért nézhet ki úgy a lenyugvó Nap, mint egy fenséges vörös, illetve bíborszínű korong.

A színes éjszakai égbolt

Az, hogy milyennek látjuk az éjszakai égboltot, nagyban függ a szemünk érzékenységétől. A szemünkben kétféle fényérzékelő sejt található: a csapok és a pálcikák. A csapok  biztosítják a színes látást, de gyenge fényben nem működnek. A pálcikák viszont, bár színeket nem érzékelnek, rendkívül hatékony fotoreceptorok. Optimális körülmények között egyetlen fotonnyi fényt is képesek érzékelni! Az érzékenységük azonban a színspektrum kék vége felé található, kisebb hullámhosszú fénynél érvényesül jobban. Ez az oka annak, hogy a halvány csillagok közül a kékeket látjuk szabad szemmel, a vöröseket viszont nem, hiába egyforma a fényességük. Ám szerencsére nem kell a puszta szemünkre hagyatkoznunk.

Távcsövekkel és teleszkópokkal sokkal jobban lehet látni halvány objektumokat az éjszakai égbolton, például csillagokat, galaxisokat, üstökösöket és csillagködöket. A légkör azonban még így is befolyásolja a látványt. Ezt a gondot küszöböli ki a Föld körül keringő Hubble-űrtávcső (HST). Ez a műszaki csoda olyan objektumok érzékelésére is képes, amelyek a szabad szemmel látható leghalványabb csillagok fényességénél tízmilliárdszor kisebb fényességűek! Így lélegzetelállító képeket készít a világűr távoli részein levő objektumokról, egyebek közt galaxisokról és nebulákról, azaz porból és gázból álló csillagközi felhőkről.

Vannak már olyan földi teleszkópok is, melyek felveszik a versenyt a HST-vel, sőt bizonyos  szempontból felül is múlják. Ezek az új teleszkópok például zseniális korrekciós technikákkal ellensúlyozzák a légkör hatásait, és lehetővé teszik, hogy a csillagászok nagyobb felbontású, részletesebb képeket lássanak, mint a HST-vel. Ilyen Hawaiion a W. M. Keck Obszervatóriumban a Keck–I nevű teleszkóp, a világ egyik legnagyobb optikai teleszkópja. Ezzel fedezett fel Peter Tuthill csillagász, a Sydney-i Egyetem munkatársa olyan porfelhőket, melyek kettős csillagokat vesznek körül a Nyilas csillagképben, a Földről nézve a mi galaxisunk, a Tejútrendszer központjának a közelében.

Minél mélyebbre hatolnak a csillagászok az űrben, annál több csillagra és galaxisra bukkannak. Vajon hány csillag van? Csak találgatni tudunk. A Teremtőnk, Jehova Isten azonban pontosan tudja. „Számba veszi a csillagok seregét, mindnyájukat nevükön szólítja” – írja a Zsoltárok 147:4.

Ézsaiás próféta hasonló kijelentést tett. Sőt, egy lépéssel továbbment, és figyelemre méltó tudományos pontossággal megállapította, hogy az anyagi világegyetem Isten határtalan energiájának a terméke. „Emeljétek föl szemeteket a magasba, és lássátok – írta. – Ki teremtette azokat? Ő, aki szám szerint előhozza seregüket, sőt nevén szólítja mindegyiket. Tevékeny energiájának bősége és hatalmas ereje miatt egy sem hiányzik közülük” (Ézsaiás 40:26).

Honnan tudta Ézsaiás mintegy 2700 évvel ezelőtt, hogy a világegyetem létrejötte Isten határtalan energiájának köszönhető? Biztosan nem magától jött rá. Azt írta, amire ihletést kapott Jehova Istentől (2Timóteusz 3:16). Így más bibliaírókkal együtt olyasmit tett, amire egyetlen tudományos kézikönyv vagy teleszkóp sem képes. Azonosították azt, akitől a csillagok a szépségüket és a dicsőségüket kapták.

[Kiemelt rész/​kép a 16. oldalon]

MIÉRT PISLOGNAK A CSILLAGOK?

A légkörben lévő zavaró tényezők miatt úgy tűnik, mintha egy picit mindig változna a csillagok fényessége és elhelyezkedése – olyan, mintha pislognának. Hogy ezt megértsük, gondoljunk olyan apró fénypontokra, melyek egy medence alján vannak. Mi történik velük, amikor hullámzik fölöttük a víz? Pislognak, akárcsak a csillagok. A nagyobb fénypontok azonban nem mutatnak olyan nagy változásokat. A bolygók olyanok, mint a nagyobb fénypontok, de nem azért, mert nagyobbak a csillagoknál, hanem mert sokkal közelebb vannak a Földhöz, így nagyobbnak tűnnek.

[Kiemelt rész/​képek a 17. oldalon]

VALÓBAN ILYEN SZÍNESEK?

Biztosan te is láttál már galaxisokról, csillagködökről és csillagokról készült gyönyörű, színes felvételeket, melyeket a Hubble-űrtávcső (HST) készített. De vajon valódiak a színek? Az igazság az, hogy a művészet és a tudomány ötvözésével jönnek létre. A HST-ről érkező képek monokrómok (egyszínűek), és különböző színszűrőkkel készülnek. A csillagászok és a képalkotó szakemberek a modern technika és a fejlett programok segítségével készítik el a végső képeket. Van, amikor az a céljuk, hogy a lehető leghívebben visszaadják az elképzelésük szerinti eredeti színeket. * Máskor viszont szándékosan torzítják a színeket, hogy egyes részletek nagyobb hangsúlyt kapjanak, ami a tudományos elemzést segítheti.

[Lábjegyzet]

[Képek]

Szürkeárnyalatos

Vörös

Zöld

Kék

Végső kép a három szín kombinációjából

[Forrásjelzés]

J. Hester and P. Scowen (AZ State Univ.), NASA

[Kép a 16. oldalon]

A V838 Monocerotis jelű csillag

[Kép a 16. oldalon]

Az Arp 273 jelű galaxispár

[Kép forrásának jelzése a 15. oldalon]

NASA, ESA, and the Hubble Heritage (STScI/​AURA) -ESA/​Hubble Collaboration

[Képek forrásának jelzése a 16. oldalon]

V838: NASA, ESA, and H. Bond (STScI); Arp 273: NASA, ESA, and the Hubble Heritage Team (STScI/​AURA)