Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Tervezés eredménye?

Az elefánt ormánya

Az elefánt ormánya

● A kutatók olyan robotkart fejlesztettek ki, mely precízebb és hajlékonyabb, mint az eddigiek. Az eszközt kifejlesztő cég tervezőcsapatának a vezetője azt mondja, hogy az új robotkar „jóval többet tud, mint bármi más, amit jelenleg alkalmaznak az ipari automatizálásban”. Vajon mi adta az ötletet? „Az elefánt ormánya” – tudjuk meg.

Gondolkodj el ezen: Az elefánt ormányát, mely körülbelül 140 kilogrammot nyom, valaki így jellemezte: „a földkerekség legsokoldalúbb és leghasznosabb testrésze.” Ez a sokféleképpen használható eszköz lehet orr, szívószál, kar, vagy akár kéz is. Az elefánt az ormányával lélegzik, ez a szaglószerve, de használja ivásra és fogásra is, sőt, időnként hatalmasat trombitál vele.

És ez még nem minden. Az elefánt ormánya 40 000 izomcsomóból áll, aminek köszönhetően bármilyen irányban képes mozogni. Az elefánt egy kis pénzdarabot is fel tud venni a földről az ormányával, de ha kell, akár 270 kilogrammos terhet is felemel vele.

A kutatók remélik, hogy az elefántormány képességeinek utánzásával ügyesebb robotokat tudnak majd kifejleszteni otthoni és ipari felhasználásra. „A hagyományos robotokkal összevetve egy teljesen újszerű eszközt fejlesztettünk ki, mely most először teszi lehetővé, hogy emberek és gépek hatékonyan és veszélytelenül működhessenek együtt” – mondja a már említett cég képviselője.

Mit gondolsz? Vajon az elefánt ormánya evolúció útján jött létre, vagy tervezés eredménye?