Középkori csillagászok

AZ EMBEREKET mindig is lenyűgözte a Nap, a Hold és a csillagok látványa. Az égitestek helyzetét és mozgását tanulmányozva már régóta képesek nyomon követni a napok, hónapok és évek múlását.

Az arabok is azok közé a népek közé tartoztak, melyek kutatták a csillagos eget. A Közel-Keleten az i. sz. IX. században kezdődött a tudomány aranykora, és az akkori arab csillagászokat igen nagyra becsülték a tudásukért. Az általuk elért eredmények fontos szerepet játszottak ennek az izgalmas tudományágnak a fejlődésében. Lássuk, hogyan.

A csillagászat úttörői

Az i. sz. VII. és VIII. században az iszlám hódító útra indult Arábiából: nyugat felé Észak-Afrikán át Spanyolországig, kelet felé pedig egészen a mai Afganisztánig terjedt el. A tudósok, akik ezen az óriási területen éltek, perzsa és görög elődeik kutatásaiból merítettek. Ezek az elődök elsősorban babiloni és egyiptomi befolyásnak voltak kitéve.

Azután a IX. század folyamán fontos tudományos szövegeket fordítottak le arabra, köztük Ptolemaiosz görög csillagász műveit is. *  Az Abbászida-dinasztia, melynek birodalma a mai Afganisztántól az Atlanti-óceánig húzódott, Indiából származó szanszkrit szövegekhez jutott hozzá, melyekben tömérdek tudnivaló volt a matematikáról, a csillagászatról és más tudományágakról.

Az iszlám nagyra értékelte a csillagászati ismereteket. Vajon miért? Ennek egyik oka az imádattal függ össze. A muszlimok hite szerint Mekka felé fordulva kell imádkozni, és a csillagászok bárhol meg tudták állapítani, hogy merre van Mekka. A XIII. században némelyik mecsetnek saját csillagásza volt, az úgynevezett muvakkit, aki segített a hívőknek, hogy a kijelölt időpontokban tudjanak imádkozni. A rendelkezésükre álló adatokból a csillagászok a vallásos események és szokások időpontjait is meg tudták határozni, például azt, hogy mikor kezdődjön és fejeződjön be a ramadán havi böjt. Ezenkívül a Mekkába igyekvő zarándokoknak meg tudták mondani, hogy nagyjából meddig fog tartani az utazásuk, és segítettek nekik megtervezni a legjobb útvonalat.

Támogatás az uralkodóktól

Bagdadban a IX. század elejétől a tudósok képzéséhez hozzátartozott a csillagászati ismeretek oktatása. Al-Mámún kalifa létesített egy csillagvizsgálót ebben a városban, később pedig egy másikat Damaszkusz közelében. Földrajztudósai és matematikusai elemezték és összehasonlították a perzsa, az indiai és a görög csillagászati írásokban szereplő adatokat, és megpróbáltak magyarázatot találni a közöttük levő eltérésekre. Számos más közel-keleti városban is építettek csillagvizsgálókat. *

A tudósok, akik ezekben a központokban dolgoztak, figyelemre méltó eredményeket értek el. Abur-Raihán al-Bírúni például már 1031-ben felvetette annak lehetőségét, hogy a bolygók nem kör, hanem ellipszis alakú pályán mozognak.

Mérések a Földdel kapcsolatban

Az iszlám terjedésével egyre nagyobb érdeklődés mutatkozott a térképkészítés és a navigáció iránt. A kartográfusok és a geográfusok igyekeztek precíz méréseket végezni, és ez gyakran sikerült is nekik. Al-Mámún kalifa például két térképészcsapatot küldött a Szír-sivatagba azzal a céllal, hogy a készülő világtérképe minél pontosabb legyen, és feltüntethesse rajta a szélességi fokokat. Az asztrolábiumokkal, mérőpálcákkal és -zsinórokkal felszerelt két csapat egymástól távolodva haladt az ellenkező irányba, míg a Sarkcsillag horizont feletti magasságában egyfoknyi különbséget nem észleltek. Úgy vélték, hogy a köztük levő távolság egy szélességi fok, azaz a Föld kerületének az 1/360 része. A számításaik eredménye az volt, hogy a Föld kerülete egy hosszúsági kör mentén 37 369 kilométer, és nem is tévedtek sokat, hiszen a valóságban 40 008 kilométer.

A közel-keleti csillagvizsgálók mindenféle bonyolult eszközzel fel voltak szerelve: voltak  ott asztrolábiumok, kvadránsok, szextánsok, napórák és egyéb kellékek, melyekkel az égitesteket figyelték. Némelyik igen méretes volt. A megalkotóik úgy gondolkodtak, hogy minél nagyobb egy eszköz, annál pontosabb.

A középkori csillagászok hagyatéka

A középkori csillagászok megdöbbentően sok mindent megvalósítottak. Elnevezték és lerajzolták a csillagképeket, nevet adtak a csillagoknak, pontosabb naptárakat készítettek, méréseket végeztek a nap- és holdfogyatkozásokkal kapcsolatban, és finomítottak a mozgásukról készült táblázatokon. A napnak bármelyik órájában képesek voltak megállapítani a Nap, a Hold és öt bolygó helyét, ami óriási segítség volt a tájékozódásban. Az égitestek elhelyezkedése alapján meg tudták mondani, hogy mennyi az idő, és pontos naptárakat tudtak készíteni.

Az arab csillagászok elméletei, melyekkel a bolygók mozgására igyekeztek magyarázatot találni, kis híján tisztázták a ptolemaioszi világképben talált ellentmondásokat. Azt azonban még nem tudták, hogy a bolygók nem a Föld, hanem a Nap körül keringenek. De még így is hallatlanul pontosan jegyezték fel a csillagok mozgását, és a felfedezéseik rengeteget segítettek a későbbi korok csillagászainak a világ különböző részein.

[Lábjegyzetek]

 [Kiemelt rész/​képek a 19. oldalon]

ŐSRÉGI „ZSEBSZÁMÍTÓGÉP”

A szextáns elődjének számító asztrolábiumot „a távcső megjelenése előtti legfontosabb csillagászati eszköznek” nevezik. A középkorban a közel-keleti tudósok ezzel az eszközzel oldották meg az idővel és az égitestek elhelyezkedésével kapcsolatos kérdéseket.

Az asztrolábium nem más, mint egy csiszolt fémlap, melyen az égbolt igényesen kidolgozott ábrázolása látható. A peremén jelezték a fokokat, némelyikén pedig a nap óráit is. Egy forgatható irányzékkal (alhidádéval) határozták meg egy adott csillag horizont feletti magasságát, miközben kinyújtott karral maguk elé tartották az eszközt. Az eredményt leolvasták a beosztásról, mely egy logarlécéhez hasonlított.

A sokoldalú asztrolábiummal azonosítani lehetett csillagokat, előre meg lehetett mondani a napkelte és a napnyugta időpontját bármelyik napra, és meg lehetett határozni Mekka irányát. Ezenkívül alkalmas volt még földmérésre, tárgyak magasságának a kiszámítására, és navigálásra is. Kész kis „zsebszámítógép” volt annak idején.

[Képek]

XIII. századi asztrolábium

XIV. századi kvadráns

[Forrásjelzések]

Asztrolábium: Erich Lessing/​Art Resource, NY; kvadráns: © New York Public Library/​Photo Researchers, Inc.

[Kép a 16. oldalon]

XVI. századi ábrázolás ottomán csillagászokról, akik arab tudósok módszereit alkalmazzák

[Kép a 17. oldalon]

A bolygók mozgásáról készült feljegyzéseket almanachokban gyűjtötték össze az iszlám országokban

[Kép a 18. oldalon]

Éggömb i. sz. 1285-ből

[Kép a 18. oldalon]

Abdar-Rahmán al-Szufi arab tudós műve a csillagképekről (i. sz. 965 körül)

[Kép forrásának jelzése a 17. oldalon]

16. és 17. oldal: Art Resource, NY

[Képek forrásának jelzése a 18. oldalon]

Kézirat: By permission of the British Library; éggömb: © The Bridgeman Art Library