Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Az erőszak mindent áthat

Az erőszak mindent áthat

Az erőszak mindent áthat

A VILÁGOT átitatja az erőszak. Az igaz, hogy bizonyos szórakozási formákban mindig is jelen volt, ám egy médiafigyelő szolgálat úgy fogalmaz, hogy „az utóbbi időben a médiában másképp jelenítik meg az erőszakot”. Egyrészt „sokkal nagyobb arányban fordul elő”, másrészt „sokkal nyíltabb, sokkal több benne a szexualitás, és sokkal szadistább is” (Media Awareness Network). Figyeld meg a következő tényeket:

Zene: Azok a dalok, melyeknek a szövege meglehetősen erőszakos, „ma már a zeneipar népszerű slágerei közé sorolhatók”, jegyzi meg az imént említett szolgálat. Némelyik ocsmány dalszöveg dicsőíti az emberölést és a nőkön – akár feleségeken vagy anyákon – elkövetett nemi erőszakot.

Videojátékok: „Bármily fájó, el kell ismernünk, hogy a videojátékok tele vannak vérontással” – írta egy brit folyóirat, mely a videojátékok kedvelőinek készül. Hozzátette: „Aki szereti a videojátékokat, annak bizonyos mértékben az erőszakot is szeretnie kell.” Például az egyik népszerű játékban a játékosnak baseballütőkkel kell nőket agyonvernie. Egyes szaktekintélyek úgy vélik, hogy a videojátékok, mivel interaktívak, még rosszabb hatással vannak a gyerekekre, mint a tévé.

Filmek: Tanulmányokból kiderül, hogy a filmekben mostanában jelentősen több az erőszak, a szex és a káromkodás, és már a besorolásoknak sem lehet mindig hinni. Az is megfigyelhető, hogy már nem csak a „rossz fiúk” durvák. Egy vizsgálat megállapította, hogy a tévében, a filmekben és a klipekben látható erőszakos tetteknek közel a felét „jó fiúk” követik el.

Hírek: Sok hírszerkesztő úgy gondolja, hogy ha vér folyik, az jót tesz a nézettségnek. A hírekben óriási üzlet rejlik. A szakmában dolgozók tudják, hogy a nézőket vonzza az erőszak, a magasabb nézettségi mutatók pedig felkeltik a hirdetők érdeklődését, akik a kereskedelmi csatornákat finanszírozzák.

Internet: Az interneten bárki számára elérhetők olyan képek, melyek fiktív vagy valós kínzást, feldarabolást, megcsonkítást vagy gyilkosságot ábrázolnak. Ilyen honlapokat sok gyerek is látogat.

Rád is hatással lehet a médiában bemutatott erőszak?

Vajon hatással van az emberekre a tévében, filmekben, könyvekben, zenében és más szórakozási formákban jelen lévő erőszak? Akik a médiában bemutatott erőszakból hasznot húznak, természetesen amellett érvelnek, hogy a termékeik nem károsak. De gondold végig: Az üzleti életben több milliárd dollárt költenek reklámokra, hogy befolyásolják a fogyasztókat. És a legtöbb reklám pusztán félperces. Vajon ésszerű akkor azt feltételeznünk, hogy egy 90 perces film, melyben a főszereplők erkölcstelenek és erőszakosak, egyáltalán nincs hatással a nézőre, vagy csak kis mértékben, főleg, ha gyerekekről van szó, akik köztudottan fogékonyak?

A Teremtőnk, Jehova Isten sokkal jobban ismeri az emberi természetet, mint mi. Mit mond az erőszakos emberekkel való időtöltésről? A következő bibliaversekben foglalt alapelvek akkor is érvényesek, ha a médián keresztül töltünk időt valakivel:

● „Jehova megvizsgálja az igazságosakat is, a gonoszokat is; gyűlöli a lelke mindazt, aki az erőszakot szereti” (Zsoltárok 11:5).

● „Ne tarts barátságot olyannal, aki haragos természetű, és a dühösködővel ne járj, nehogy eltanuld az ösvényeit, és csapdát állíts lelkednek” (Példabeszédek 22:24, 25).

Természetesen nem tudunk minden rossz befolyást kizárni az életünkből. Azt azonban átgondolhatjuk, hogy hogyan kapcsolódunk ki, és a baráti körünket is megválogathatjuk. Jó, ha eldöntjük, hogy milyen emberek szeretnénk lenni, és utána olyanokkal barátkozunk, akiknek a miénkhez hasonló az értékrendjük és a céljaik (Példabeszédek 13:20).

Az tehát, ahogyan megválasztjuk a barátainkat és ahogyan kikapcsolódunk, hatással van arra, hogy hogyan vélekedünk az erőszakról. De más szempontok is befolyásolhatnak. Mik lehetnek ezek?

[Kép a 4. oldalon]

Az, ahogyan kikapcsolódunk, hatással van arra, hogy hogyan vélekedünk az erőszakról