Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Kishírek a nagyvilágból

Kishírek a nagyvilágból

Németország

Németország egyik legfelsőbb bírósága 2012-ben úgy döntött, hogy nincs lehetőség arra, hogy valaki formálisan kilépjen egy közjogi testületként elismert egyházból, de utána is a vallási közösség tagja maradjon. Ha egy katolikus formálisan kilép az egyházból, és így már nem fizet egyházadót, de továbbra is gyakorolja a hitét, akkor megtagadhatják tőle az áldozást, a gyónást, bizonyos hivatali pozíciókat, sőt még az egyházi temetést is.

Nemzetközi hír

A világ vallásairól szóló egyik tanulmányból kiderül, hogy 1,1 milliárd ember nem vallja magát egyik egyházhoz tartozónak sem, bár nem feltétlenül ateista. A 2,2 milliárd keresztény és az 1,6 milliárd muszlim után ők a harmadik legnagyobb csoport. Utánuk a hinduk következnek, körülbelül 1 milliárd fővel.

Japán

Japán tudósok megállapították, hogy ha valakit „megdicsérnek, aktiválódik a jutalmazás feldolgozását vezérlő agyterülete”, és „boldogság” tölti el. Úgy tűnik tehát, hogy megerősítést nyert az az elképzelés, hogy dicsérettel az emberek jobb teljesítményre ösztönözhetők.

Bolívia

2012 végén Bolíviában országos népszámlálást tartottak. Az állampolgároknak otthon kellett maradniuk a kijelölt napon, hogy az adatok pontosak legyenek. Tilos volt magáncélból utazni, lezárták a határátkelőket, és az alkoholfogyasztást is megtiltották.

Olaszország

Egy felmérésből kiderült, hogy az olasz szülők naponta átlagosan 15 percet játszanak a gyermekeikkel. „Csupán minden 5. szülő gondolja úgy, hogy a játékból tanulni is lehet” – írja a La Repubblica című újság. Ám Andrea Angiolino hivatásos társasjáték-tervező szerint a játék által a szülők segíthetnek a gyermekeiknek, hogy fejlesszék a képzelőerejüket, és könnyebben alkalmazkodjanak a szabályokhoz.