SZERENCSEN születtem, és Tiszaladányban nőttem fel, Magyarország északkeleti részén. 1991 júniusában néhány barátommal elmentünk a Tisza egy nem annyira ismert partszakaszára. Azt hittem, mély a víz, és fejest ugrottam a folyóba. Nagy hiba volt! Eltört három nyakcsigolyám, és a gerincvelőm is megsérült. Az egyik barátom észrevette, hogy nem mozgok. Óvatosan kihúzott a vízből, így nem fulladtam meg.

Tudatomnál voltam, és éreztem, hogy nagy a baj. Egy mentőhelikopter kórházba szállított, majd az orvosok rögzítették a gerincemet. Később Budapestre vittek rehabilitációra. Három hónapig csak hanyatt feküdtem. Bár a fejemet tudtam mozgatni, válltól lefelé lebénultam. Mindössze 20 évesen teljes egészében másokra voltam utalva. Annyira összetörtem lelkileg, hogy meg akartam halni.

Mikor hazaengedtek a kórházból, a szüleim képzést kaptak, hogy gondoskodni tudjanak rólam. Komoly munka hárult rájuk, ami érzelmileg és fizikailag is megviselte őket. Egy év elteltével depresszióba estem. Aztán szakszerű segítséggel sikerült máshogy tekintenem az állapotomra.

Ekkortájt elkezdtem mélyebben foglalkozni az élettel kapcsolatos kérdésekkel. Érdekelt, hogy van-e célja az életemnek, és hogy miért történt velem mindez. Könyvekben és magazinokban kutattam a válaszok után. Még a Bibliát is elkezdtem olvasni, de hamar felhagytam vele, mert nem nagyon értettem. Beszéltem egy pappal, de tőle sem kaptam választ a kérdéseimre.

1994 tavaszán két Jehova Tanúja kereste fel édesapámat, és ő megkérte őket, hogy beszéljenek velem. Elmondták, hogy Istennek az a szándéka, hogy az egész földet paradicsommá tegye, ahol nem lesz többé betegség és szenvedés. Úgy voltam vele, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, de azért elfogadtam tőlük két könyvet. Miután kiolvastam őket, beleegyeztem, hogy tanulmányozzák velem a Bibliát. Arra ösztönöztek, hogy imádkozzak.

Ahogy haladtunk a tanulmányozással, választ kaptam a rengeteg kérdésemre, méghozzá magából a Bibliából.  Meggyőződtem róla, hogy Isten velem is törődik. Két év tanulmányozás után, 1997. szeptember 13-án megkeresztelkedtem otthon a fürdőkádban. Ez volt életem egyik legboldogabb napja.

2007-ben Budapestre költöztem egy mozgássérülteknek fenntartott otthonba. Itt bőven van lehetőségem, hogy megosszam másokkal azokat a csodálatos dolgokat, amiket megtanultam. Jó időben kint is tudok beszélgetni az emberekkel, hála a motoros kerekes székemnek, melyet az állammal tudok irányítani.

A gyülekezetemben az egyik család nagylelkű adományának köszönhetően be tudtam szerezni egy laptopot. Van fejegerem is, mely követi a fejem mozgását, így tudok prédikálni telefonon, és levelet írni azoknak, akiket a gyülekezetem tagjai nem találtak otthon. Az, hogy segítek másokon, fejleszti a kommunikációs képességemet, és eltereli a gondolataimat magamról.

Az összejöveteleken is részt tudok venni. A testvérek mindig felvisznek a kerekes székemmel az első emeleten lévő Királyság-terembe. Ha hozzá akarok szólni a programokon, a mellettem ülő testvér felteszi a kezét, tartja nekem a Bibliámat vagy a kiadványt, így közre tudok működni.

Folyamatosan fájdalmaim vannak, és szinte mindenben rá vagyok utalva mások segítségére. Időnként teljesen elcsüggedek. De vigasztaló tudnom, hogy Jehova Isten barátja lehetek, és hogy ő mindig meghallgat, amikor megosztom vele az érzéseimet. Erőt ad, hogy mindennap olvasom a Bibliát, és a drága testvéreim is támogatnak. A barátságuk, a tőlük kapott érzelmi támogatás és az értem mondott imáik segítenek megküzdenem a negatív érzésekkel és gondolatokkal.

Jehova épp akkor vigasztalt meg, amikor a leginkább szükségem volt rá. Neki köszönhetően reménykedem abban, hogy az új világban majd teljesen egészséges lehetek. El sem tudom mondani, mennyire várom azt az időt, amikor ugrándozva dicsérhetem, megköszönve neki a törődését és a szeretetét (Cselekedetek 3:6–9).