Limón kikötővárosa Costa Rica keleti partján fekszik. Ezen a környéken nőttem fel. A szüleim nyolc gyermeke közül én vagyok a hetedik. Édesapám már nyolcéves koromban meghalt. Ezután édesanyám egyedül nevelt fel minket.

A baseball mindig is fontos része volt az életemnek. Már gyerekként nagyon szerettem sportolni. Kamasz éveim végén egy amatőrcsapatban játszottam. Aztán 20 éves korom körül egy játékosmegfigyelő felajánlotta, hogy játszhatnék egy profi csapatban Nicaraguában. Azokban az években édesanyám egészségi gondokkal küszködött, és mivel nekem kellett gondoskodnom róla, úgy döntöttem, nem megyek Nicaraguába. Később újabb lehetőséget kaptam, amikor a Costa Rica-i baseballválogatottba kerestek játékosokat az amatőrligákban. Elfogadtam az ajánlatukat, így 1949 és 1952 között ehhez a csapathoz tartoztam. Voltak meccseim Kubában, Mexikóban és Nicaraguában. Profi védő voltam. Tizenhét egymást követő játékban például egyszer sem hibáztam. Élveztem, amikor a tömeg az én nevemet harsogta.

Sajnos erkölcstelenül éltem. Noha csak egy barátnőm volt, több nővel is tartottam kapcsolatot. Emellett sokat ittam. Egyszer annyira részeg voltam, hogy másnap reggel nem emlékeztem rá, hogyan jutottam haza. Szerencsejátékoztam is: lottóztam és dominóztam.

Közben édesanyám Jehova Tanúja lett. Próbált beszélni nekem a hitéről, de annyira belemerültem a sportba, hogy nem nagyon figyeltem rá. Ha ebédidőben edzettem, még az éhséget sem éreztem. Csak a meccsekre tudtam gondolni. A baseball volt a mindenem.

Huszonkilenc évesen súlyosan lesérültem egy meccsen, amikor megpróbáltam elkapni a labdát. A felépülésem után abbahagytam a profi játékot. De nem szakítottam végleg  a baseballal. Edzőként az otthonomtól nem messze egy amatőrliga játékosait tanítottam.

1957-ben meghívtak Jehova Tanúi kongresszusára, melyet egy olyan stadionban tartottak, ahol már játszottam. Amint ott ültem, nem tudtam nem észrevenni a kontrasztot a nyugodt, tisztelettudó Tanúk és a baseballmeccseken őrjöngő szurkolótábor között. Nagy hatással volt rám a kongresszus, úgyhogy bibliatanulmányozást kértem, és elkezdtem járni az összejövetelekre.

Lenyűgözött, amit a Bibliából megtudtam. Például Jézus azt mondta, hogy az utolsó napokban a tanítványai az egész földön beszélni fognak Isten királyságáról (Máté 24:14). Az is tetszett, hogy a keresztények önkéntesen végzik a szolgálatukat, megfogadva Jézus szavait: „Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!” (Máté 10:8).

Azt, amit láttam a Tanúknál, mindig összehasonlítottam azzal, amit a Biblia ír. Csodáltam őket, hogy mennyi mindent megtesznek azért, hogy az egész földön prédikáljanak Isten királyságának a jó híréről. Láttam rajtuk azt az önfeláldozó szellemet, amelyre Jézus ösztönözte a keresztényeket. Amikor a Márk 10:21-ben elolvastam Jézus szavait, hogy „jöjj, légy a követőm!”, eldöntöttem, hogy én is Tanú akarok lenni.

Időbe telt, hogy ragaszkodni tudjak az elhatározásomhoz. Korábban sok éven át minden héten megjátszottam a szerencseszámomat a lottón. De megtudtam, hogy a Biblia szerint Isten elítéli a kapzsiságot, és azokat, akik „a jó szerencse istenének” szolgálnak (Ézsaiás 65:11; Kolosszé 3:5). Ezért úgy döntöttem, hogy felhagyok a szerencsejátékkal. Az első vasárnap, amikor már nem mentem el lottózni, a szerencseszámom nyert. Kigúnyoltak, hogy épp azon a héten nem játszottam, és mindenáron rá akartak venni, hogy ne hagyjam abba. Ettől kezdve sosem szerencsejátékoztam.

Ám nem ez volt az egyetlen akadály, amivel meg kellett küzdenem. Jehova Tanúi kongresszusán, a keresztelkedésem napján próba alá került, hogy meg tudom-e őrizni „az új egyéniséget” (Efézus 4:24). Este értem haza a hotelbe, ahol megszálltam, és az ajtó előtt ott várt rám a volt barátnőm. „Gyere, Sammy. Meglátod, jó lesz újra együtt” – sürgetett. Azonnal nemet mondtam, és emlékeztettem, hogy már a Biblia erkölcsi követelményeihez tartom magam (1Korintusz 6:18). Teljesen kiakadt, és nem akart hinni a fülének. Azzal jött, hogy a Bibliának elavult képe van a szexualitásról, és könyörgött, hogy folytassuk a kapcsolatunkat. De én egyszerűen fogtam magam, bementem a szobába, és bezártam magam mögött az ajtót. Nagyon jó érzés, hogy mióta 1958-ban Tanú lettem, hűen tartom magam az elhatározásomhoz.

Könyvet tudnék írni róla, hogy mennyi mindent köszönhetek annak, hogy követem a Biblia tanácsait. Igazi barátokra leltem, céltudatos az életem, és boldog vagyok.

Még ma is szeretem a baseballt, de már nem ez a legfontosabb az életemben. A baseball elismerést és pénzt jelentett számomra, de ezek nagyon mulandóak. Viszont azt, hogy jó kapcsolatom van Istennel és a testvéreimmel, egy örök életen át élvezhetem. A Biblia ezt írja: „a világ elmúlóban van, s ugyanígy a kívánsága is, de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1János 2:17). Most már Jehova Isten és az ő népe a mindenem!