JAPÁNBAN évente több mint hatmillióan látogatnak el egy félreeső cédruserdőbe a Sima-félszigeten. Az Iszei nagy szentélyhez mennek, ahol a sintó napistennőnek, Amateraszu-ómikaminak hódolnak az emberek már mintegy kétezer éve. A szentélybe lépve először megmossák a kezüket, és kiöblítik a szájukat. Ezután a haiden (imahely) elé állnak, és rendszerint meghajolnak, tapsolnak, valamint imádkoznak az istennőhöz. * A sintó vallásban megengedett, hogy a hívek más vallások szokásait is gyakorolják. Másrészt sok buddhista vagy magát kereszténynek valló személy semmi kivetnivalót nem lát abban, hogy a szentélynél sintó szertartásban vegyen részt.

Számos nagy vallásnak vannak szent helyei *, ahová sok millió ember látogat el. Az úgynevezett keresztény országokban gyakran templomokat és kegyhelyeket ajánlanak Jézusnak, Máriának vagy a szenteknek. Szent helyek létesülnek olyan helyszíneken is, ahol úgy tartják, hogy az ókorban bibliai események vagy a közelmúltban „csodák” történtek, vagy ahol vallásos ereklyéket őriznek. Sokan ezeken a helyeken imádkoznak, mert úgy gondolják, hogy az imáik itt nagyobb valószínűséggel találnak meghallgatásra. Mások hosszú zarándoklatokat tesznek ilyen szent helyekre, kifejezve vele az Isten iránti odaadásukat.

Vajon Isten szívesebben meghallgatja a szent helyeken elhangzó imákat és könyörgéseket? Örömét leli azokban, akik zarándoklatokkal fejezik ki a hitüket? És egyáltalán, szükségük van a keresztényeknek szent helyekre az imádathoz? A válaszból nemcsak azt tudhatjuk meg, mit gondoljunk a szent helyeken bemutatott imádatról, hanem azt is megérthetjük, hogy milyenfajta imádat tetszik Istennek.

Hogy mit gondol Isten a szent helyeken bemutatott imádatról, kiderül abból a beszélgetésből, melyet Jézus egy szamáriai asszonnyal folytatott. Miközben Jézus Szamárián utazott keresztül, megállt pihenni egy forrásnál Sikár városa közelében. Szóba elegyedett az asszonnyal, aki vízért jött a forráshoz. Beszélgetés közben az asszony megemlített egy lényeges vallási különbséget a zsidók és a szamáriaiak között. Ezt mondta: „Ősatyáink ezen a hegyen mutattak be imádatot, ti azonban azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol imádatot kell bemutatni” (János 4:5–9, 20).

Az asszony a Jeruzsálemtől úgy 50 km-re, északra fekvő Gerizim-hegyre gondolt. A szamáriaiaknak egykor itt állt a templomuk, ahol az ünnepeiket,  például a pászkát tartották. Jézus nem feszegette a zsidók és szamáriaiak közötti nézetkülönbséget, inkább ezt mondta az asszonynak: „Hidd el nekem, asszony: eljön az óra, amikor nem ezen a hegyen, és nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát” (János 4:21). Meglepő kijelentés volt, főleg egy zsidó szájából. Vajon miért szűnne meg az imádat Isten jeruzsálemi templomában?

Jézus így folytatta: „eljön az óra, és az most van, amikor az igaz imádók szellemmel és igazsággal fogják imádni az Atyát, mert az Atya is ilyeneket keres, hogy imádják őt” (János 4:23). A zsidók évszázadokon át az imádatuk központjának tartották a fenséges jeruzsálemi templomot. Évente háromszor utaztak Jeruzsálembe, hogy áldozatot mutassanak be Istenüknek, Jehovának (2Mózes 23:14–17). De Jézus azt mondta, mindez megváltozik, és „az igaz imádók szellemmel és igazsággal fogják imádni az Atyát”.

A zsidó templom egy valóságos építmény volt, és meghatározott földrajzi helyen állt. Ám a szellem és az igazság fogalmak, és nem köthetők fizikai helyhez. Vagyis Jézus azt mondta, hogy az igaz keresztények imádata nem kötődik egy épülethez, és nem függ attól, hogy hol gyakorolják, legyen szó akár a Gerizim-hegyről, a jeruzsálemi templomról vagy bármilyen más szent helyről.

A szamáriai asszonnyal folytatott beszélgetése során Jézus azt is megemlítette, hogy „eljön az óra”, amikor másképp fogják imádni Istent. Mikor valósult ez meg? Akkor, amikor Jézus feláldozta az életét, és véget vetett a zsidók mózesi törvényen alapuló imádati formájának (Róma 10:4). De vajon miért mondta Jézus még ezt is: „az óra. . . most van”. Azért, mert mint Messiás már elkezdte összegyűjteni a követőit, akik készek voltak engedelmeskedni annak a parancsnak, amelyet ezután mondott: „Az Isten Szellem, és akik őt imádják, azoknak szellemmel és igazsággal kell imádniuk” (János 4:24). De mit jelent szellemmel és igazsággal imádni Istent?

A szellemmel bemutatott imádaton Jézus azt értette, hogy az imádatunkat Isten szelleme irányítja, például úgy, hogy segít megérteni a Szentírást (1Korintusz 2:9–12). Az igazsággal bemutatott imádaton pedig azt értette, hogy az imádatunk a bibliai tanítások pontos megértésén alapul. Tehát Isten akkor fogadja el az imádatunkat, ha az egyezik a bibliai tanításokkal, és a szent szellem  irányítja, ehhez pedig nincs szükség különleges helyre.

Hogyan tekintsék tehát a keresztények a zarándoklatokat és a szent helyeket? Figyelembe véve Jézus parancsát, mely szerint az igaz imádók szellemmel és igazsággal imádják Istent, nyilvánvaló, hogy égi Atyánk szemében az imádat nem lesz értékesebb attól, hogy egy szentélynél vagy bármely más szent helyen mutatják be. Ezenkívül a Bibliából azt is megtudhatjuk, mit gondol Isten a bálványok tiszteletéről. Ezt írja: „meneküljetek a bálványimádástól”; „őrizzétek meg magatokat a bálványoktól” (1Korintusz 10:14; 1János 5:21). Éppen ezért egy igaz keresztény nem fog imádatot bemutatni egy szentnek tartott helyen, vagy ott, ahol bálványimádatot mozdítanak elő.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy Isten Szava megtiltja, hogy egy helyet előnyben részesítsünk arra, hogy ott imádkozzunk, tanulmányozzunk vagy elmélkedjünk. Egy méltóságteljes és rendezett összejöveteli helyszín elősegíti a hittel kapcsolatos gondolatok tanulmányozását és megbeszélését. Abban sincs semmi kivetnivaló, ha egy elhunyt személynek emléket állítunk, például egy sírkővel. Ezzel talán csak azt fejezzük ki, hogy nagyon szerettük őt, és nem akarunk róla megfeledkezni. Azonban ha az adott helyet szentnek tekintjük, esetleg képek vagy ereklyék tisztelete kötődik hozzá, az már Jézus szavai szerint nem elfogadható.

Tehát nem szükséges szent helyen imádkoznunk ahhoz, hogy Isten meghallgassa az imáinkat. Attól, hogy szent helyekre zarándokolunk, még nem leszünk elfogadhatóbbak Isten előtt, és különleges áldásokat sem fog tartogatni számunkra. A Biblia azt mondja Jehova Istenről, hogy „ő égnek és földnek Ura, kézzel készített templomokban nem lakik”. De ez nem jelenti azt, hogy távol lenne tőlünk. Imádkozhatunk hozzá, és meghallgat minket, bárhol legyünk is, mert „nincs messze egyikünktől sem” (Cselekedetek 17:24–27).