EGY vasárnap reggel, valamikor az 1520-as évek elején, a Párizs közeli városka, Meaux polgárai alig akartak hinni a fülüknek. A templomban nem latinul, hanem franciául, a saját anyanyelvükön olvastak fel nekik az evangéliumokból.

Jacques Lefèvre d’Étaples (latin nevén Jacobus Faber Stapulensis) bibliafordító, aki mindezt kezdeményezte, később ezt írta egy jó barátjának: „El sem tudod képzelni, mennyire szeretné Isten, hogy az egyszerű emberek megértsék a Szavát.”

Abban az időben a katolikus egyház és a párizsi teológusok ellenezték a hétköznapi emberek nyelvére lefordított Bibliák használatát. Akkor hát mi indította Lefèvre-t arra, hogy franciára fordítsa a Bibliát? És hogyan tudott segíteni az egyszerű embereknek, hogy megértsék Isten Szavát?

Mielőtt Lefèvre bibliafordító lett, az ideje nagy részét azzal töltötte, hogy klasszikus filozófiai és teológiai témájú műveket tanulmányozott, és az eredeti jelentésük alapján fűzött hozzájuk magyarázatot. Észrevette, hogy az évszázadok során az ókori szövegeket gyakorta szándékosan félrefordították, és több hiba is volt bennük. Miközben az ókori írások eredeti jelentése után kutatott, tüzetesebben tanulmányozni kezdte a katolikus egyház Bibliáját, a latin Vulgatát.

Miközben egyre jobban elmélyült a Szentírásban, arra a következtetésre jutott, hogy „az igazi boldogság egyedül abból fakad, ha tanulmányozzuk Isten igazságát”. Ezért felhagyott a filozófiai művek kutatásával, és minden erejét a Biblia fordításának szentelte.

Lefèvre 1509-ben kiadott egy összehasonlító elemzést a Zsoltárok könyvének öt különböző latin fordításáról, * mely tartalmazta a Vulgatának az általa javított változatát is. Korának teológusaival ellentétben arra törekedett, hogy a „lehető legtermészetesebben” fogalmazza meg a bibliai szövegrészeket. Fordítási módszere nagy hatással volt más bibliatudósokra, és hitújítókra is. (Lásd a „ Hogyan hatott Lefèvre munkássága Luther Mártonra?” című kiemelt részt.)

A katolikus Lefèvre meg volt róla győződve, hogy az egyházat csakis úgy lehet megreformálni, ha a Szentírásból az átlagemberek is megfelelő oktatást kapnak. De hogyan meríthetnek hasznot a Szentírásból, ha a szent iratoknak többnyire csak latin másolatai vannak?

Lefèvre mélységesen szerette Isten Szavát, ezért elhatározta, hogy a lehető legtöbb ember számára elérhetővé teszi. Ennek érdekében 1523 júniusában kiadta az evangéliumok kétkötetes, zsebméretű változatát francia nyelven. Kisebb méretéből adódóan a normál kiadású Bibliának  csupán a felébe került, így a szegények is könnyebben hozzájuthattak.

Az emberek nagyon lelkesen fogadták. Férfiak és nők egyaránt égtek a vágytól, hogy Jézus szavait a saját nyelvükön olvashassák. Így az első 1200 nyomtatott példány néhány hónapon belül elfogyott.

Lefèvre az evangéliumok előszavában elmondta, hogy azért készítette el a francia fordítást, hogy az egyházhoz tartozó „egyszerűbb emberek is ugyanolyan jól érthessék az evangéliumokban található igazságot, mint akik latinul olvassák”. De vajon miért akarta annyira, hogy az átlagemberek is megtudják, mit tanít a Biblia?

Lefèvre jól tudta, milyen káros hatással vannak az emberi tanítások és filozófiák a katolikus egyházra (Márk 7:7; Kolosszé 2:8). Meggyőződése szerint eljött az idő arra, hogy az evangéliumokat „világszerte a maguk teljes tisztaságában hirdessék, hogy többé senki ne legyen félrevezetve idegen, emberi tanításokkal”.

Lefèvre arra is törekedett, hogy leleplezze azok hamis érvelését, akik ellenezték, hogy a Bibliát lefordítsák franciára. Kifogásolta a képmutatásukat, ezt mondva: „Hogyan tanítják majd [az embereket] arra, hogy megtartsák, amit Jézus Krisztus parancsolt, ha a legkevésbé sem akarják  lehetővé tenni, hogy az emberek az anyanyelvükön lássák és olvassák Isten evangéliumát?” (Róma 10:14).

Egyáltalán nem meglepő, hogy a Párizsi Egyetem (Sorbonne) teológusai rövid időn belül igyekeztek elhallgattatni Lefèvre-t. 1523 augusztusában kifejezésre juttatták, mennyire ellenzik, hogy a Bibliát lefordítsák a köznyelvre, és hogy jegyzeteket készítsenek hozzá, mivel „az egyházra nézve károsnak” vélték. Ha I. Ferenc francia király nem avatkozik közbe, Lefèvre-t eretneknek bélyegezték volna.

Lefèvre nem hagyta, hogy a munkája körüli heves viták elvonják a figyelmét a Biblia fordításáról. Miután 1524-ben elkészült a Görög Iratok (Újszövetség) fordításával, közreadta a Zsoltárok könyvének francia változatát, hogy a hívek „nagyobb odaadással és több érzéssel” imádkozhassanak.

A Sorbonne-on a teológusok nem vesztegették az időt, hanem alapos vizsgálatnak vetették alá Lefèvre műveit. Nem sokkal később elrendelték, hogy a Görög Iratokról készített fordítását nyilvánosan égessék el, néhány írását pedig azzal bélyegezték meg, hogy „Luther eretnekségét” tükrözi. Amikor a teológusok felszólították, hogy bizonyítsa az állításait, Lefèvre úgy döntött, „csendben” marad, majd Strasbourgba menekült. Ott, a nyilvánosságtól visszavonultan folytatta a Biblia fordítását. Még ha ezt néhányan megfutamodásnak tartották is, Lefèvre úgy vélte, így válaszolhat meg a legjobban azoknak, akik semmilyen értékelést nem mutatnak a bibliai igazságok „gyöngyszemei” iránt (Máté 7:6).

Majdnem egy évvel azután, hogy Lefèvre elmenekült, I. Ferenc király kinevezte őt a négyéves fia, Károly nevelőjének. Ekkor elég ideje jutott arra, hogy befejezze a Biblia fordítását. A teljes Bibliáról készült fordítását azonban nem Franciaországban, hanem Belgiumban, Antwerpenben nyomtatták ki 1530-ban. A nyomtatást V. Károly német-római császár engedélyezte. *

Lefèvre egész életében bízott benne, hogy az egyház felhagy az emberi tanításokkal, és visszatér a Szentírás tiszta igazságához. Őszintén hitte, hogy „minden kereszténynek joga, sőt kötelessége személyesen olvasni és tanulmányozni a Bibliát”. Ezért dolgozott annyira keményen azon, hogy mindenkinek elérhetővé tegye a Bibliát. Noha az a vágya, hogy az egyház reformokon menjen át, meghiúsult, Lefèvre hagyatéka vitathatatlan: segített az átlagembereknek, hogy megismerjék Isten Szavát.