Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Fiatalok, erősítsétek a hiteteket!

Fiatalok, erősítsétek a hiteteket!

„A hit. . . a nem látható valóságok nyilvánvaló bizonyítása” (HÉB 11:1)

ÉNEKEK: 41., 69.

1–2. Milyen nyomás nehezedik ma sok fiatalra, és hogyan állhatnak ellen neki?

„OKOSABB vagy te annál, mint hogy higgyél Istenben” – mondta egy fiatal testvérnőnek az egyik iskolatársa Nagy-Britanniában. Egy németországi testvér ezt írta: „A tanáraim csak egy mítosznak tekintik a teremtésről szóló bibliai beszámolót, és biztosra veszik, hogy minden diák az evolúcióban hisz.” Egy franciaországi testvérnőnk pedig ezt mondta: „Nálunk a tanárok nem tudják hova tenni, hogy még mindig vannak fiatalok, akik hisznek a Bibliában.”

2 Talán te is egy olyan fiatal vagy, aki szolgálod Jehovát, vagy épp most ismered meg őt. Lehet, hogy téged is rá akarnak venni, hogy elfogadj olyan népszerű nézeteket, mint az evolúció, ahelyett hogy a Teremtő létezésében hinnél. De sokat tehetsz azért, hogy erős hited legyen. Például használd az Istentől kapott gondolkodóképességedet, amely „őrködik feletted”, vagyis megvéd az emberi filozófiáktól, amelyek lerombolhatnák a hitedet. (Olvassátok fel: Példabeszédek 2:10–12.)

3. Miről fogunk beszélni ebben a cikkben?

3 A valódi istenhit pontos ismereten alapul (1Tim 2:4). Ezért amikor Isten Szavát és a kiadványainkat tanulmányozod, ne csak felületesen olvasgasd őket. Gondolkodj is el azon, amit olvasol, hogy így felfogd az értelmét (Máté 13:23). Vizsgáljuk meg, hogy ez hogyan segíthet megerősíteni a Teremtőbe és a Bibliába vetett hitedet. Meglátod majd, hogy nincs hiány a nyilvánvaló bizonyítékokból (Héb 11:1).

HOGYAN ERŐSÍTHETED A HITEDET?

4. Miért van szükség hitre, bármit gondolunk is az élet eredetéről, és ezért mit tegyünk?

4 Sokak szerint az evolúció egy tudományosan megalapozott elmélet, míg Isten létezésének az elfogadásához hitre van szükség. De ne feledjük: akár az evolúcióban, akár Istenben hisz valaki, mindkettőhöz kell valamiféle hit. Hogy miért? Egyetlen ember sem látta még Istent, sem a teremtés folyamatát (Ján 1:18). És senki, még a tudósok sem figyeltek meg olyat, hogy egy fajból kifejlődjön egy másik. Például sosem láttunk még egy hüllőt átalakulni emlőssé (Jób 38:1, 4). Ezért hát mindenkinek használnia kell a gondolkodóképességét a bizonyítékok megvizsgálásához, hogy helytálló következtetésekre tudjon jutni. A teremtéssel kapcsolatban Pál apostol ezt írta: „[Isten] láthatatlan tulajdonságai világosan látszanak a világ teremtésétől fogva, mivel az alkotott dolgokból érzékelhetők, igen, az ő örök hatalma és istensége, úgyhogy nincs mentség számukra” (Róma 1:20).

Használd fel a különféle eszközeinket, amikor érvelni szeretnél másoknak (Lásd az 5. bekezdést.)

5. Milyen eszközöket kaptunk, amelyek segítenek elgondolkodni a teremtésművön?

5 Érzékelni valamit azt jelenti, hogy felismerjük a létezését, még ha nem látható is azonnal, vagy ha nem kézzelfogható (Héb 11:3). Ezért az igazán értelmes emberek gondolkodnak is, és nem csak a szemükre vagy a fülükre hagyatkoznak. Jehova szervezete sokféle eszközről gondoskodik, amelyeknek az elkészítését alapos kutatás előzte meg. Ezek segíthetnek nekünk, hogy jelképesen szólva lássuk a láthatatlan Teremtőnket (Héb 11:27). Ilyen A teremtés csodái feltárják Isten dicsőségét című film, az Egy Teremtő keze műve az élet? és Az élet eredete – Öt kérdés, melynek érdemes utánajárni című füzet, valamint a Van-e Teremtő, aki törődik veled? című könyv. A folyóiratainkban is találhatunk elgondolkodtató cikkeket. Az Ébredjetek! időnként interjút készít tudósokkal vagy másokkal, akikről megtudhatjuk, hogy miért kezdtek hinni Istenben. A „Tervezés eredménye?” című rovat pedig felhívja a figyelmünket a teremtésmű tervezettségének egy-egy ámulatba ejtő részletére. A tudósok gyakran ezeket a remek megoldásokat próbálják alkalmazni a saját munkáikban.

6. Hogyan válhat a javunkra, ha felhasználjuk az eszközeinket, és neked miben segítettek már?

6 Egy 19 éves testvér az Egyesült Államokból ezt mondta az előbb említett két füzetről: „Nagyon sokat segítettek nekem. Már vagy tízszer áttanulmányoztam őket.” Egy franciaországi testvérnő ezt írta: „A »Tervezés eredménye?« cikkek lenyűgözőek! Jól látszik belőlük, hogy a legjobb mérnökök is csak utánozni próbálják a természetben látható bonyolult megoldásokat, de sosem lesznek képesek tökéletesen lemásolni őket.” Egy Dél-afrikai Köztársaságban élő 15 éves lány szülei ezt mondták: „A lányunk rendszerint az interjúkat olvassa el először az Ébredjetek!-ből.” Te is igyekszel minél nagyobb hasznot meríteni ezekből a kiadványokból? Ha igen, a hited olyan lesz, mint egy fa, amely mélyre ereszti a gyökereit, és képes leszel szilárdan állni a hamis tanítások viharában (Jer 17:5–8).

A BIBLIÁBA VETETT HITED

7. Miért szeretné Isten, hogy használd az értelmi képességedet?

7 Vajon helytelen őszinte kérdéseket feltenni a Bibliáról? Egyáltalán nem! Jehova azt szeretné, ha használnád az értelmi képességedet, és te magad is meggyőződnél az igazságról. Nem akarja, hogy csak azért higgy a Bibliában, mert mások hisznek benne. Úgyhogy használd a gondolkodóképességed a pontos ismeret megszerzéséhez, mert így szilárdan megalapozhatod a hitedet. (Olvassátok fel: Róma 12:1, 2; 1Timóteusz 2:4.) Egyebek közt úgy juthatsz hozzá ehhez az ismerethez, ha a Bibliát egy-egy oldalról tüzetesebben is megvizsgálod.

8–9. a) Milyen módszerrel tanulmányozhatnád a Bibliát? b) Hogyan vált néhányak javára, hogy elmélkedtek a tanultakon?

8 Néhányan a próféciákat veszik nagyító alá, míg mások a Biblia történelmi, régészeti és tudományos megbízhatóságát tanulmányozzák. Például beleáshatnád magad az 1Mózes 3:15-ben olvasható izgalmas próféciába. Ez a vers felvezeti a Biblia fő témáját, vagyis azt, hogy a királyság hogyan fogja igazolni Isten uralkodási jogát, és megszentelni a nevét. Ez az egyetlen vers jelképes nyelvezettel összefoglalja, hogyan fogja Jehova jóvátenni mindazt a szenvedést, amelyet az emberek átélnek az édeni események óta. Hogyan végezhetnél kutatást az 1Mózes 3:15-tel kapcsolatban? Például készíthetnél egy idővonalat. Ráírhatnád a bibliaverseket, amelyek megmutatják, hogyan derített fényt Isten fokozatosan a prófécia részleteire, megerősítve ezzel, hogy be fog teljesedni. Ahogy látod, hogy a bibliaversek kiadják a teljes képet, biztosan arra a következtetésre jutsz majd, hogy a Biblia íróit és a prófétákat „a szent szellem vezette” (2Pét 1:21).

9 Egy németországi testvér ezt írta: „A királyság mint fő téma az egész Biblián végigvonul, pedig mintegy 40 férfi írta. A legtöbben nem egy időben éltek, és nem is ismerték egymást.” Egy ausztrál testvérnőre nagy hatással volt az Őrtorony 2013. december 15-ei számában az egyik tanulmányozási cikk, amely a pászka jelentőségéről beszélt. Ez a különleges ünnep szorosan összefügg az 1Mózes 3:15-tel és a Messiás eljövetelével. A testvérnő ezt írta: „Ez a cikk megerősítette bennem, hogy Jehova milyen csodálatos. Nagyon megérintett, hogy egy olyan ünnepet rendelt el az izraelitáknak, amelynek egyes részletei Jézusra vonatkozó próféciák is voltak egyben. A lélegzetem is elállt, ahogy láttam, mennyi mindent előrevetített a pászkavacsora!” Miért érzett így ez a testvérnő? Mélyen elgondolkodott azon, amit olvasott, és felfogta az értelmét. Így megerősödött a hite, és közelebb került Jehovához (Máté 13:23).

10. Hogyan erősíti meg a hitünket a bibliaírók őszintesége?

10 Az is hiterősítő, ha megfigyeljük, milyen bátrak és őszinték voltak a Biblia írói. A legtöbb ókori író dicsérte a szülőföldjét, és előnyös színben tüntette fel az uralkodókat. Jehova prófétái azonban mindig igazat írtak, például beszámoltak a népük, sőt a királyaik hibáiról is (2Krón 16:9, 10; 24:18–22). És nem féltek beszélni arról sem, ha ők maguk vagy Isten más szolgái vétettek (2Sám 12:1–14; Márk 14:50). „Az ilyen őszinteség nagyon ritka – mondta egy nagy-britanniai fiatal testvér. – Amikor ezt látom, megerősödik bennem, hogy a Bibliát tényleg Jehovától kaptuk.”

11. Hogyan növelhetik az értékelésüket a fiatalok a bibliai alapelvek iránt?

11 Sokakat az győzött meg a Biblia ihletettségéről, hogy látták, milyen jó hatással vannak a benne lévő alapelvek az életükre. (Olvassátok fel: Zsoltárok 19:7–11.) Egy Japánban élő fiatal testvérnő ezt írta: „Mivel a családom alkalmazta a Biblia tanácsait, igazán boldogan éltünk. Béke, egység és szeretet volt köztünk.” A bibliai alapelvek megvédenek minket a hamis vallásoktól és a babonáktól, amelyek sok embert rabságban tartanak (Zsolt 115:3–8). Milyen hatásuk van azoknak az elméleteknek, amelyek tagadják Isten létezését, mint például az evolúció? Ezek miatt az emberek gyakran a természetet tekintik istennek, és neki tulajdonítják azt a hatalmat, amely valójában Jehováé. Akik azt állítják, hogy nincs Isten, úgy gondolják, hogy a jövőnk teljesen a mi kezünkben van. Ám ezzel együtt nem tudnak egy szebb jövőt garantálni (Zsolt 146:3, 4).

HOGYAN ÉRVELJ MÁSOKNAK?

12–13. Hogyan beszélgess a teremtésről vagy a Bibliáról az osztálytársaiddal, a tanáraiddal vagy másokkal?

12 Hogyan érvelhetsz ügyesen másoknak a teremtéssel vagy a Bibliával kapcsolatban? Először is, ne feltételezd, hogy tudod, miben hisz a másik. Néhányan azt mondják, hogy az evolúcióban hisznek, de közben úgy érzik, hogy van Isten. Azt gondolják, hogy Isten az evolúció által hozta létre a különféle fajokat. Mások szerint biztosan nem tanítanák az iskolában az evolúciót, ha nem lenne igaz, ezért ők is elfogadják. És vannak, akik azért nem hisznek már Istenben, mert csalódtak a vallásokban. Ezért ha valakivel az élet eredetéről beszélgetsz, az a legjobb, ha először kérdéseket teszel fel neki. Tudd meg, hogy pontosan miben hisz. Ha logikusan gondolkozol és odafigyelsz rá, ő is szívesebben meg fog hallgatni (Tit 3:2).

13 Ha az, akivel beszélgetsz, nem érti, hogy miért hiszel Istenben, egyszerűen visszakérdezhetnél. Kérd meg, hogy mondja el, szerinte hogyan kezdődött az élet egy teremtő nélkül. A legelső élőlénynek képesnek kellett lennie a szaporodásra ahhoz, hogy fennmaradjon. Egy kémiaprofesszor szerint ehhez szükség van többek között 1. egy védőhártyára, 2. arra a képességre, hogy energiát tudjon felvenni és felhasználni, 3. genetikai információkra, és 4. arra, hogy ezeket az információkat másolni tudja. Hozzátette még: „Bámulatba ejtő, mennyire bonyolult még a legegyszerűbb életforma is.”

14. Mit tehetsz, ha úgy érzed, nehezen tudnál a teremtésről érvelni másoknak?

14 Ha úgy érzed, nem vagy felkészülve arra, hogy az élet eredetéről beszélgess másokkal, kipróbálhatnád azt az egyszerű, mégis hatásos érvelést, amelyet Pál is használt: „minden háznak van készítője, de aki mindent elkészített, Isten az” (Héb 3:4). Milyen logikus gondolat! Igen, az élőlények összetett felépítése egy intelligens elméről tanúskodik. Felhasználhatnád a kiadványainkat is. Egy testvérnő odaadta a már említett két füzetet egy ateista fiúnak, aki az evolúcióban hitt. Körülbelül egy héttel később a fiú ezt mondta: „Most már hiszek Istenben.” Elkezdte tanulmányozni a Bibliát, és a testvérünk lett.

15–16. Hogyan tudod a beszélgetőpartneredhez igazítani az érvelésedet, és mi legyen a célod?

15 Ugyanezzel a megközelítéssel beszélgethetsz egy olyan személlyel is, aki kételkedik a Biblia ihletettségében. Derítsd ki, hogy miben hisz, és hogy milyen témák érdekelhetik (Péld 18:13). Ha szereti a tudományt, talán kíváncsi lesz azokra a tényekre, amelyek a Biblia tudományos megbízhatósága mellett szólnak. Másvalakire az lehet nagy hatással, ha mutatsz néhány beteljesedett próféciát, vagy ha rávilágítasz a Biblia történelmi hitelességére. Esetleg felhívhatod a figyelmét a Szentírásban lévő hasznos alapelvekre, például azokra, amelyek a hegyi beszédben vannak.

16 Mindig tartsd szem előtt a célodat: szíveket akarsz megnyerni, nem vitákat. Ezért légy jó hallgató. Tegyél fel őszinte kérdéseket. Beszélj szelíden és tisztelettel, különösen, ha idősebbeknek érvelsz. Ha így bánsz másokkal, valószínűleg ők is tisztelni fogják a te nézeteidet. Azt is észreveszik majd, hogy sok fiatallal ellentétben neked jól megalapozott a hited. Természetesen nem vagy köteles beszélgetni olyanokkal, akik csak kötözködni próbálnak, vagy viccet akarnak csinálni a hitedből (Péld 26:4).

LEGYEN SAJÁT HITED

17–18. a) Hogyan építhetsz ki erős hitet? b) Miről lesz szó a következő cikkben?

17 Az erős hithez többre van szükség a Biblia alaptanításainak az ismereténél. Áss mélyre Isten Szavában, mintha csak rejtett kincsek után kutatnál (Péld 2:3–6). Használd fel jól a nyelveden elérhető eszközeinket, például ezeket a kiadványokat: Watchtower Library, Őrtorony ONLINE KÖNYVTÁR, Őrtorony Kiadványok Indexe, Kutatási Segédlet Jehova Tanúinak. Tűzd ki célul, hogy elolvasod a teljes Bibliát, mondjuk egy év alatt. A bibliaolvasás az egyik legjobb módja annak, hogy erősítsük a hitünket. Egy körzetfelvigyázó a fiatalkorára visszagondolva ezt mondta: „Nagyon sokat erősödött a Biblia iránti bizalmam, amikor elolvastam az elejétől a végéig. Tartalommal teltek meg azok a történetek, amelyeket már kiskorom óta ismertem. Ez igazi fordulópont volt a saját hitem kiépítésében.”

18 Kedves szülők, fontos szerepetek van abban, hogy a gyermekeiteknek erős hitük legyen. Hogyan segíthettek nekik? A következő cikk ezzel a kérdéssel foglalkozik.